Bezár a Kisgaléria

|
2011. június 22., szerda 08:42
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Egy hamarosan a közgyűlés elé kerülő előterjesztés értelmében a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely székhelyeként is működő Kisgalériát bezárja az önkormányzat. A városi fenntartású intézmény július 16-ával a Zsolnay Negyedbe költözik, a kiállítótér funkció megszűnik.

 


Nem érte meglepetésszerűen a galéria vezetését a megszűnés, az idei második féléves programot eddig is fenntartásokkal szervezték. Félelmeik úgy tűnik beigazolódnak: a Hattyúház és a Tűztorony után ismét egy kiállítótérrel kevesebb lesz a belvárosban. 

A 2010 decemberi állapotokhoz képest, a többszöri közbenjárásnak köszönhetően, mégis történt előrelépés. Az EKF évad végén még a Széchenyi téri kiálllítótér bezárása is felmerült. Ehhez képest a februári fejleményekről, a Kisgaléria esetleges bezárásáról,  a galéria vezetője is csak a sajtóból értesült. A bezárással összefüggésben a szolgáltatások lemondáshoz szükséges hivatalos értesítést eddig még nem kaptak.

A Pécsi Galéria vezetője, Gamus Árpád elmondta a galéria legfőbb feladata a helyi művészeti élet fontos alkotóinak bemutatása volt. A távolabbi partnerektől kapott összeállításokat, melyek a források szűkössége miatt csak kisebb anyaggal tudtak megjelenni, kiválóan lehetett ebben a térben megjeleníteni. A Zsolnay Negyedben található új kiállítótér és a Széchényi téri kiállítótér, jellegükből fakadóan, ezeket az intimebb hangulatú és kisebb tárlatokat nem fogják tudni befogadni. Emellett szállásadó funkcióval is bírt a Kisgaléria, hiszen az udvarban működő vendégházban kurátorokat, kiállítókat tudtak fogadni, ami jelentős költségmegtakarítást jelentett.

A Zsolnay Negyedbe való költözésnek a feltételei sem mind adottak, az intézmény, az iratok átköltöztetéséhez szükséges  infrastruktúra sem áll még rendelkezésre. Ennek a költségvetése 3 millió forint körüli összeg, mely a bútorokat, és a legnagyobb tételként a műtárgyak tárolására kialakítandó alkalmas raktári eszközrendszert is tartalmazza. A most használt eszközöket és bútorokat, melyeknek a legtöbb darabja több mint 30 éves, az új telephelyen már nem lehet használni.

A Kisgaléria 27 éves működése során 315 kiállítást rendeztek az intézményben.

Az előterjesztés értelmében a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely intézményi használatából az ingatlant július 15-ig ki kell vonni és forgalomképes vagyontárggyá kell nyilvánítani. Az ingatlan további hasznosítására Pénzügyi és Gazdasági Referatúra vezetőjének 2011. szeptember 30-ig kell javaslatot tennie.

Méltón búcsúzik a kiállítótér: június 30-ig Bizse János tárlata látogatható.

Szóljon hozzá!





* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Nos, nem. Nádi hegedűvel nem találkozhattak az érdeklődők vasárnap este a Zsolnay negyedben, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egyáltalán tető alá hozta a koncertet az Ércbányász Koncert Fúvószenekar.
Címkék:
,,Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, ám de jön az ébredés, a királyfi oly kevés és az, hogy jön...
Címkék:
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
Címkék:
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
Címkék:
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
« Június 2013 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
22 27 28 29 30 31
01
02
23
03
04
05
06
07
08
09
24
10
11
12
13
14
15
16
25
17
18
19
20
21
22
23
26
24
25
26
27
28
29
30
27 1 2 3 4 5 6 7
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata

Mi lesz a Kultúrkerttel?

Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával

Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával

Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo

Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában

Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
  • hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
  • bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
  • pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
  • UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
  • 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
  • 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)
 
Webshop
A bevásárlókocsi üres