V. Moveast, Uránia, okt.10.

PDF letöltés
Nyomtatás
Címkék:
Részletes program, rövid ismertetők.

10:00      Amikor már nem álmodom/Once I will not sleep 98'
Ukrajna/Ukraine R.: Marina Kondratieva"

Mai világunkat a kegyetlenség és az erőszak irányítja, így nagyon könnyen megfeledkezünk azokról az érzésekről, amelyek segítenek a nehéz helyzetek túlélésében. Elmondhatjuk, hogy Cauchy híres tétele a társadalomra is igaz, ebben az összefüggésben pedig így fogalmazhatnánk: ha képesek vagyunk megváltoztatni saját környezetünket, akkor globálisan is megváltoztatjuk a világot. A film egy bevezetésből és két történetből áll. Az első arról szól, hogy a szépség hogyan mentheti meg a világot, a második, befejezetlen történet pedig a teremtésről és a szerelemről mesél. Főszereplői egy fiatal filmrendező és pszichológusa, akik a legszebb álmaikat próbálják megvalósítani, minél több szeretetet adva a körülöttük élő embereknek.

Rendező/Director: Marina Kondratieva
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Marina Kondratieva
Operatőr/Cinematography: Vladimir Guevskij
Szereplők/Cast: Aleksandr Adobashyan, Evgeniy Pronin
Producer: Igor Stavchanskiy
Gyártó/Production company: Ministry of Culture of Ukraine


12:00      Varga Katalin/Katalin Varga75'
Románia/Romania R.: Peter Strickland"

Varga Katalint férje elűzi, a falu pedig kiközösíti. Nincs más választása: elindul megkeresni fiának, Orbánnak a vér szerinti apját, hogy bosszút álljon a tizenegy évvel korábban történtekért. A asszony útja a Kárpátok hegyei közé vezet, egy olyan helyre, ahová egykor megesküdött, hogy soha többé nem teszi be a lábát.

Rendező/Director: Peter Strickland
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Peter Strickland
Operatőr/Cinematography: Győri Márk
Szereplők/Cast: Péter Hilda, Pálffy Tibor, Tankó Norbert, Kántor Melinda,
Sebastian Marina, Roberto Giacomello, Mátray László
Producer: Tudor Giurgiu, Oana Giurgiu, Peter Strickland
Gyártó/Production company: Libra Film


14:00      VERSENYFILM 7/COMPETITION FILM 7 - Szerelem és egyéb bűnök/LOVE AND OTHER CRIME 106'
Szerbia/Serbia R.: Stefan Arsenijevic

Újbelgrád, a szocialista-realista jövőt megtestesítő városrész. Beton és melankólia. És a mindennapi élet. Anica egy helyi gengszter, Milutin könyvelője. Fáradt és magányos. Úgy érzi, az élete nem tart semerre. Így hát tervet eszel ki. A védelmi pénzek havi beszedésének napja. A nap végén Anica magához veszi a teljes bevételt, aztán Milutin többi pénzét is felmarkolva örökre elhagyja az országot. A szokásos munkája mellett Anica a napot csendes búcsúzkodással tölti, titokban barátaira hagyja tulajdontárgyait, és közben apró bosszúkat is áll, ami régen vágyott elégtétellel tölti el. Csupán egyetlen tényezővel nem számolt: a szerelemmel. A szerelem pedig a legváratlanabb pillanatokban üti fel a fejét. A tíz évvel fiatalabb Stanislav, Milutin kedvenc embere, pont ezen a napon vall szerelmet neki. A nap folyamán ők ketten a legkülönfélébb szituációkban találkoznak, és szerelmük egyre szenvedélyesebbé válik. A nap végén Anicának döntenie kell. Hiszel még a szerelemben?

Rendező/Director: Stefan Arsenijevic
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Stefan Arsenijevic, Srdjan Koljevic
Operatőr/Cinematography: Simon Tanšek
Zene/Music: Oliver Welter
Szereplők/Cast: Anica Dobra, Vuk Kostic, Fedja Stojanovic, Milena Dravic, Hanna Schwamborn,
Josif Tatic, Ljubomir Bandovic, Ana Markovic
Producer: Miroslav Mogorović, Herbert Schwering
Gyártó/Production company: Art & Popcorn, Icon Film


16:00      VERSENYFILM 8/COMPETITION FILM 8 - Szilánkok/SPLINTERS 100'
Lengyelország/Poland R.: Maciej Pieprzyca

Tragikomédia egy sziléziai város fiataljainak mindennapjairól. Egy látszólag átlagos és szürke hétvége során keresztezik egymást Bartek, Marta és Robert útjai. Nem tervezték a találkozást. Igazából nem is lett volna szabad találkozniuk. A sors azonban nem adott nekik választási lehetőséget.

Rendező/Director: Maciej Pieprzyca
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Maciej Pieprzyca, Bartosz Kurowski
Operatőr/Cinematography: Marek Traskowski
Zene/Music: Grzegorz Daroń
Szereplők/Cast: Antoni Pawlicki, Karolina Piechota, Marcin Hycnar, Krysztof Ogłoza,
Michał Pieczatowski, Marcin Łuczak, Agnieszka Judyczka
Producer: Michał Kwiecinski
Gyártó/Production company: Akson Studio


18:00      VERSENYFILM 9/COMPETITION FILM 9 - A másik Irina/THE OTHER IRENE 90'
Románia/Romania R.: Andrei Gruzsniczki

Egy fiatal pár, Aurel és Irina Jianu a jobb élet reményében vidékről Bukarestbe költözik. Nagyvárosi pályafutásuk nem indul könnyen. Aurel biztonsági őrként dolgozik egy bevásárlóközpontban, Irina pedig egy illatszerekkel foglalkozó egyiptomi cég könyvelője. Rátermettségével és megbízhatóságával a lány eléri, hogy főnökei szakmai továbbképzésre Kairóba küldik. Igent mond az ajánlatra, hisz' a remélt magasabb fizetéssel elérhetővé válhatnának álmaik: saját otthon, gyerek… Aurel türelmetlenül várja Irinát, aki nagy lelkesedéssel tér haza. Nem sokkal később újra Kairóba kell utaznia. Várt hazatértének napján Aurel telefonhívást kap a kairói román konzultól: Irina öngyilkossságot követett el. Mivel a kapott információk hézagosak, és az öngyilkosságot nem tudja Irináról elképzelni, Aurel megpróbálja kideríteni, mi történt a párjával.

Rendező/Director: Andrei Gruzsniczki
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Ileana Muntean, Andrei Gruzsniczki, Mircea Staiculescu
Operatőr/Cinematography: Vivi Dragan Vasile
Szereplők/Cast: Andi Vasluianu, Doru Ana, Gabriel Spahiu, Dragos Bucur,
Simona Popescu, Dan Astilean, Mihai Dinvale
Producer: Vivi Dragan Vasile
Gyártó/Production company: FAV (Fundatia Arte Vizuale)


20:00      VERSENYFILM 10/COMPETITION FILM 10 - Utolsó idők/LOST TIMES 90'
Magyarország/Hungary R.: Mátyássy Áron"

1997-ben járunk, a keleti határ közelében. Itt él Iván, az autószerelő, fogyatékos nővérével, Eszterrel. Iván azzal keres egy kis mellékest, hogy gázolajat csempészik át a határon. Egy napon Esztert megerőszakolják a közeli erdőben. A rendőrségi nyomozás nem sok eredménnyel jár, sőt, egy idő után kezd terhessé válni Iván számára. Eszter a trauma után tovább éli megszokott életét, azonban nem hajlandó megszólalni. Iván közben szerelmes lesz Ilusba – egy frissen érettségizett falubeli lányba –, akinek a nyár végén el kell költöznie, mert felvették az egyetemre. Elérkezik az ősz, és vele együtt minden megváltozik. Iván magára marad. Tervei bukni látszanak, a rendőrök figyelmeztetik, hagyjon fel az olajcsempészettel. Ekkor egy véletlen folytán drámai felismerésre jut Eszter megerőszakolásával kapcsolatban. Már esze ágában sincs a hivatalos szervekhez fordulni, ő maga tesz igazságot.

Rendező/Director: Mátyássy Áron
Forgatókönyvíró/Screenwriter: Mátyássy Áron
Operatőr/Cinematography: Herbai Máté
Szereplők/Cast: Kádas József, Vass Teréz, Földes Eszter, Kasvinszki Attila, Szalay Marianna, László Attila,
Géczi Zoltán, Újvári Zoltán, Varga József, Czene Csaba, Csomós Mari, Lukáts Andor,
Anger Zsolt, Rajkai Zoltán
Producer: Bodzsár István
Gyártó/Production company: Unio Film

Időpontok:

Szombat
10:00 - 22:30
Helyszín: Uránia Filmszínház
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • tPEohzTiMYrtFV QoPVHIAWOPjWMtngubn 2012.05.23 (17:03)
  • 2010 Chalisa 2012.05.23 (15:46)
  • 2007 iYBHCzdQbHTZy 2012.05.23 (13:30)
  • 2007 QdrzucsnEpFWCuQ 2012.05.23 (13:19)
  • BFPabEjbuNrUiNbKMFe Iyappan 2012.05.23 (13:16)
  • 2007 vhpyVZZdeSRtJ 2012.05.23 (13:15)
  • 2007 rpqllbUD 2012.05.23 (13:13)
  • 2007 whCyqRaSszbeyQCT 2012.05.23 (13:03)
  • 2007 fjtRzniBujy 2012.05.23 (13:02)
  • dhDziVXEjuXiSRbUamS EPrDkmwaKct 2012.05.23 (13:02)
 
Webshop
A kosár üres