Amadeus Alkotói Ösztöndíj

ILP
|
2011. május 05., csütörtök 09:25
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Az Amadeus Alapítvány ösztöndíjasainak alkotásaiból nyílik kiállítás május 6-án a Nádor Galériában. A tárlat május 15-ig, hétfő kivételével naponta 12-20 óra között megtekinthető.

Az Amadeus Alkotói Ösztöndíj az Amadeus Művészeti Alapítvány mára már hagyományokkal bíró egyik kiemelkedő "vállalkozása". Az Amadeus Hallgatói Ösztöndíj Program keretén belül az alapítvány évente biztosít havi fix összegű ösztöndíjat a Magyar Képzőművészeti Egyetem egy szobrász és egy festő szakos hallgatójának, egy teljes tanulmányi éven keresztül.

Az ERSTE BANK támogatásának köszönhetően, Pécs Európa Kultúrális Fővárosa 2010. program sorozat részeként az első ERSTE BANK-Amadeus Alkotói Ösztöndíjak 2010 májusában kerültek átadásra a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanuló két hallgatónak. E hagyomány folytatása a mostani kiállítás. A nyertes alkotásokat neves festő és szobrászművészekből, művészettörténészekből, illetve az alapítvány kuratóriumi tagjaiból álló szakmai zsűri választotta ki.

A megnyitón beszédet mond dr. Colin Foster szobrászművész, a PTE Művészeti Karának dékánja, és dr. Gergely Károly, az Amadeus Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagja.

A megnyitóra május 6-án, pénteken 17 órakor kerül sor a Nádor Galériában.

Szóljon hozzá!





* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Nos, nem. Nádi hegedűvel nem találkozhattak az érdeklődők vasárnap este a Zsolnay negyedben, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egyáltalán tető alá hozta a koncertet az Ércbányász Koncert Fúvószenekar.
Címkék:
,,Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, ám de jön az ébredés, a királyfi oly kevés és az, hogy jön...
Címkék:
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
Címkék:
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
Címkék:
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
« Június 2013 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
22 27 28 29 30 31
01
02
23
03
04
05
06
07
08
09
24
10
11
12
13
14
15
16
25
17
18
19
20
21
22
23
26
24
25
26
27
28
29
30
27 1 2 3 4 5 6 7
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata

Mi lesz a Kultúrkerttel?

Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával

Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával

Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo

Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában

Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
  • hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
  • bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
  • pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
  • UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
  • 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
  • 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)
 
Webshop
A bevásárlókocsi üres