Hétvégi programajánló
Csütörtökön kezdődött a mohácsi Busójárás, ahová egész hétvégén ellátogathatunk. Az évek óta sokak által látogatott rendezvényen ezúttal is népművészeti vásárokkal, kiállításokkal, táncházzal és különböző produkciókkal várják az érdeklődőket.
A PTE által szervezett Mandulavirágzási napok konferencia utolsó napján, pénteken a Jövőnk záloga a mentálisan és szomatikusan egészséges gyermek c. témában hallgathatunk előadásokat.
A hétvégén egy másik konferencia programjaira is ellátogathatunk. A Nemzetközi Konferencia keretében a magyarországi kisebbségek és az EU kapcsolatáról, valamint a magyar történelem körében hallgathatunk előadásokat. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Pénteken este az Ifjúsági Házban Farsangi táncmulatságon vehetünk részt. A busójárás érzését a belvárosban mohácsi, macedón, bolgár és horvát jelmezes csoportok maszkokkal, zenével és karneváli hangulattal idézik meg. A táncház házigazdája a Vizin zenekar.
Mozi
Aki lemaradt volna a bemutatóról, a Tudásközpontban szombaton megnézheti a Tüke fenomén c. filmet. A vetítést követően DVD-nyereményjátékkal, valamint kerekasztal beszélgetéssel várják az érdeklődőket.
Gerard Dépardieu a főszereplője a Nem beszélek zöldségeket! c. francia vígjátéknak, melyet az Uránia Moziban vetítenek. A film Germain, a francia Forrest Gump történetét meséli el, aki alkalmi munkákból tartja el magát, és különös barátra lel egy idős nyugdíjas tudósban.
Színház
A Nemzeti Színházban vidám hétvégére számíthatunk. Színpadra viszik az Oscar c. Claude Magnier darabot, valamint Molnár Ferenc A testőr c. vígjátékát is. A szobaszínházban egy férfi és egy nő különös kártyapartijait követhetjük nyomon a Kopogós römi c. színdarabban.
Kiállítás
Ezen a hétvégén is érdemes lesz ellátogatni a város kiállítótermeibe. A Világ kapuja c, kiállítást a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központban, a Casa Mare c. tárlatot a Múzeum Galériában nézhetjük meg.
Pénteken délután 5 órakor a Fondéria Művészeti Egyesület Basiliscusvér c. kiállításának megnyitó eseményén vehetünk részt a Nádor Galériában.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- ZcDgfnoaSrw vTYWpfCYiD 2012.05.23 (10:42)
- PUCoVntYevBgRMSW Essalam 2012.05.23 (10:32)
- 2007 ZiPeiceDmKLYJapazz 2012.05.23 (09:43)
- 2007 ZPprxexQLgyLhT 2012.05.23 (09:30)
- 2007 FIZWEcvUMOJi 2012.05.23 (09:29)
- 2007 ITuOxTxz 2012.05.23 (09:25)
- 2007 hrPYSwGcVyKnfQ 2012.05.23 (09:08)
- Pécs Kiss Erzsebet 2012.05.23 (08:53)
- 2007 wARhGLbiuukAycayO 2012.05.23 (08:52)
- ebQlxhgRuWuryt EGzKAodcLaz 2012.05.23 (08:51)







