A Kulturális Örökség Napjai
A Kulturális Örökség Napjai
18-án 11:00 Országos megnyitó ünnepség, Cella Septichora (zártkörű rendezvény!)
19-20-án 10.00-17.00 Ókeresztény temetőkápolna és sírépítmények (Pécs, Apáca u. 14.)
Pécs római kori elődje Sopianae volt. Az ókori városból jelentős leletanyag, épületek maradtak az utókorra. Ezek közül legjelentősebbek a IV. századi ókeresztény sírépítmények. A szintén világörökségi listán szereplő ókeresztény temetőkápolna nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.
Ókeresztény kápolna 19-20-án 10.00-18.00
Különleges régiségbolt és kert
A Váradi Antal utca és a Zrínyi utca sarkán (Váradi Antal u. 5.) található, 18. század elején épített épület belseje, udvara különös értékeket rejt. Az épületben jelenleg antikvárium, antikvitás üzlet, és kortárs galéria működik. A ház belső zárt udvara kicsi, de annál izgalmasabb, számos japán növény otthona. A tetőtér kicsit több, mint 10 éve felújított belső tere, a 19. századi, felújított bútorok és az ott lévő műtárgyak egyedülálló hangulatot árasztanak. Az épület a 19. század végén városi zálogházként működött, melyről a falon elhelyezett, egykori zálogjegy is tanúskodik. A ház érdekessége a két, ott lakó kis-sándor papagáj, akik néha életet lehelnek e környék és az udvar csendjébe.
Rendező: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft.
19-20-án 11:00-11:40 és 15:00-15:40 Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága (Jurisics M. u. 44.)
Figyelem! Előzetes bejelentkezés szükséges: 06-72-224-967
A napjainkban legtöbbször MTA székházként említett épületet a XIX. század második felében építtette Pécs városának egyik módos családja, a Vasváry család. Az impozáns épületet a Mecsek déli lejtőjén, a korabeli szőlőskertek közé, nyári üdülőnek szánva építette a család. A villa a belvárosi lakóházhoz képest még díszesebb, ebben az esetben kívül-belül színes pirogránit díszítéseket alkalmaztak, melyeket a város neves porcelánüzemében, a Zsolnay-gyárban terveztek, készítettek. A vezetett séták során megismerkedhenek a látogatók az épület, a tulajdonos család történetével, felfedezhetik a belső terekben található színpompás díszeket, melyek korabeli neves mesterek keze munkáját dícsérik. A séta a székház parkolójából indul idegenvezetővel, megtekinthetik a kertet, illetve az épület jelentősebb termeit, helyiségeit.
Rendező: Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága
19-24-én Dómmúzeum
Földi szférák – megszentelt terek
A Pécsi Bazilika a vallási kultúra évében
Bacskó László kiállítása
A Kulturális Örökség Napjainak központi témája 2009-ben a „Szakrális terek" sokoldalú megjelenítése, megismertetése a nagyközönséggel. Bacskó László pécsi fotográfus ebből az alkalomból a Pécsi Bazilikáról készült, érdekes perspektívájú panorámafotóit mutatja be. A képeket szemlélve egy olyan új, eddig sosem látott világban találjuk magunkat, ahol az egyenesek meggörbülnek, és ahol még azt is nehéz eldöntenünk merre van fent és lent. A perspektívák játékának bárki a részesévé válhat, aki a képek kalandját vállalva, a Pécsi Bazilika égit és földit egyesítő titkainak felfedezésére indul. A kiállítást egy interaktív számítógépes bemutató teszi teljessé, ahol a látogató egy 3 dimenziós élmény érzetét keltő felületen maga döntheti el, hogy a leképezett tér mely részét tekinti meg. Érdekes, hogy a látvány továbbra is csak két dimenzióban létezik, a lent és a fent mégis a helyére kerül - szemléltetve egyúttal azt is, hogy látásunk sokkal több, mint a fénynek az agyba történő puszta továbbítása. Világunk érzékelése nem csupán az objektív jelenségek agyunk által történő befogadása, hanem az életünk során tapasztaltakon, számtalan előfeltevésen alapuló szubjektív észlelés. Rajtunk is múlik, hogy mit veszünk észre, merre tartunk ég és föld között.
A kiállítás a Dómmúzeum nyitva tartási idejében tekinthető meg.
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
Társrendező: Egyházmegyei Rendezvényszervező és Programiroda
19-én 09.00-15.00 PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet fajtagyűjteménye és pincéje (Pázmány Péter u 4.)
A pécsi szőlőfajta gyűjtemény a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankja. Csemege- és borszőlő, interspecifikus és rezisztens fajták, alany fajok és fajták, valamint vitis fajok találhatók meg itt rendszerezett kiültetésben. Az intézet pincéje 4000 hl befogadó képességű, 250 éves épület, ahol külön vannak elhelyezve a kísérleti és az üzemi borok tételei. A helyszín bemutatása 8-12 fős csoportokban folyamatosan történik.
Rendező: PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
www.szbki.hu
Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
19-én 13.00 Külvárosi templomok
Havihegyi kápolna, Mindenszentek temploma, Ágoston téri templom.
Indulás a Havi hegyi kápolnától vezetővel.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezés, információ: 72/224-967
A belváros szomszédságában található Pécs történelméhez kapcsolódó kápolnát, templomot mutatjuk be szakvezetéssel. A program során olyan templomokat keresünk fel melyek mellet naponta akár többször is elsétálunk, de azok történetét, bennük található értékeket nem ismerjük, így a séta alkalmat ad arra hogy ezekbe az épületekbe is bepillantást nyerjünk.
A séta a Havihegyi kápolna bejáratától indul, ezt követően a Mindenszentek templomát keressük fel, majd az Ágoston téri templomnál fejezzük be utunkat.
Időtartam: kb 1 óra 45 perc
Rendező: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft.
19-én 14.00 Árpád-kori templomok Baranyában
Autóbuszos kirándulás a málomi, a kővágószőlősi, a kővágótöttösi és a cserkúti templomhoz Kárpáti Gábor régész vezetésével.
Részvételi díj: 800 Ft
Az autóbusz a Domus parkolóból indul 14.00 órakor.
Jelentkezés és jegyelővétel szeptember 7-től a Pécsi Kulturális Központ Információs Irodáján (Pécs, Széchenyi tér 1.)
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
Cserkúti templom
19-én 17.00 Szakrális épületek
Pécsszabolcsi Magyarok Nagyasszonya templom (Pécsszabolcs, Szabadságharc u. 5.)
A templomot Keresztúri József, a Városi könyvtár igazgatója mutatja be
Orgonán közreműködik, Gelencsér Gábor kántor
A belépés ingyenes.
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
20-án 10.00 Neves pécsiek sírjai
Séta a pécsi köztemetőben Alvári Károly vezetésével
Találkozás 9.45 és 10.00 óra között a temető főbejáratánál
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
20-án 10.00 Cella Septichora Látogató Központ (Szent István tér)
Mendöl Zsuzsanna művészettörténész tart előadást a Cella Septichora Látogató Központban a több szállal Pécshez kötődő Bauhaus stílusról, annak kialakulásáról, elterjedéséről.
Rendező: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft.
20-án 14.00 Pécsi Bőrgyár kastély (Siklósi út 22.)
Figyelem! Előzetes bejelentkezés szükséges: 06-72-224-967
Az egykor Pécs egyik legfontosabb iparát jelentő bőrgyár területén meghökkentő értékekkel találkozhatunk. A gyár virágkorát a XIX-XX. század fordulóján élte. Akkoriban épült a tulajdonos, Erreth család villája a gyár területén. Az épület a kor stílusának megfelelően lett kialakítva, legnagyobb értéke a fából készült lépcsőház, illetve annak színes üveg borítása. Emellett a gyár történetéhez tartozó dokumentumokból, kéziszerszámokból álló kiállítás emlékeztet az egykor szebb napokat megélt gyár múltjára. A bőrgyár főkapujától indul a séta, melynek során megismerjük az épület, valamint a gyár történetét. Várható időtartam 30 perc.
Rendező: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft., Pécsi Bőrgyár
20-án 15.00 Belvárosi gyöngyszemek
Az evangélikus templom, a szerb ortodox kápolna és a görög katolikus templom.
Találkozás 15.00 órakor a Sipőcz patikánál (Apáca u. 1.)
A sétát vezeti Alvári Károly idegenvezető
Rendező: Pécsi Kulturális Központ
20-án 16.00 Berghauer Tibor magánarborétuma (Zöldelő u. 15.)
Figyelem! Előzetes bejelentkezés szükséges: 06-72-224-967.
Pécsett számos rejtett érték található, az egyik ilyen Berghauer Tibor növénygyűjteménye. A ma már nyugdíjas pedagógus több évtized alatt gyűjtötte össze számos országból, kontinensről kertjében található növényeket. Emellett egyedülálló a több mint 700 fajt számláló kaktusz gyűjteménye is. Az érdeklődőkkel 16 órakor találkozunk Pécsett a Szent István téren, ahonnan kisbusszal utazunk a helyszínre, itt a gyűjtemény tulajdonosa, gondozója mutatja be azokat a növényritkaságokat, melyek gyűjteményét képezik.
Rendező: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft.
20-án 17.00 Szakrális épületek
Gyárvárosi templom (Pécs, Zsolnay V. u.42.)
A templomot Kövesi Ferenc atya mutatja be
Orgonán közreműködik Link Tibor kántor
A belépés ingyenes.
Időpontok:
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- 2007 ZiPeiceDmKLYJapazz 2012.05.23 (09:43)
- 2007 ZPprxexQLgyLhT 2012.05.23 (09:30)
- 2007 FIZWEcvUMOJi 2012.05.23 (09:29)
- 2007 ITuOxTxz 2012.05.23 (09:25)
- 2007 hrPYSwGcVyKnfQ 2012.05.23 (09:08)
- Pécs Kiss Erzsebet 2012.05.23 (08:53)
- 2007 wARhGLbiuukAycayO 2012.05.23 (08:52)
- ebQlxhgRuWuryt EGzKAodcLaz 2012.05.23 (08:51)
- Pécs Varsány u. 2 Nemes Csilla 2012.05.23 (08:50)
- 2007 IoEwpqpVsOvE 2012.05.23 (08:38)








