Pécs-Baranyai Roma Nap

PDF letöltés
Nyomtatás
Címkék:
Rövid ismertető.

Pécs-Baranyai Roma Nap a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület szervezésében


2009. augusztus 29-én, szombaton rendezik meg a Pécs-Baranyai Roma Napot a cigányságot érintő beszélgetésekkel, előadásokkal és sok-sok zenével. Az esemény a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre, hiszen az EKF program egyik központi témája a kisebbségi kultúrák esélyegyenlősége. Nem is lehetne ez másként. Pécs a kisebbségi kultúrák hazája; amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy jelenleg kilenc kisebbségi önkormányzat működik a városban.    
Az 1989. március 29-én alakult pécsi Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület idén ünnepli alakulásának 20. évfordulóját. Az egyesület annak idején 36 fővel alakult meg alulról jövő kezdeményezésre. Mára már közel 800 tagja van, és több mint 100 településsel áll kapcsolatban a Dél-dunántúli Régióban.
Az egyesület elsődleges célja volt, hogy megszervezze a pécsi, baranyai, s későbbiekben a teljes régió cigányságának közművelődési, kulturális és politikai érdekképviseletét. A megalakulást követően például létrehozta a Cigány Képzőművészek Stúdióját, mely összefogja a Baranyában szép számmal jelenlévő roma képzőművészeket, akiknek alkotásaiból állandó és időszakos kiállításokat is szerveznek. Emellett rendszeresen meghirdetik a tehetséges cigány fiatalok képzőművészeti kiállítással egybekötött pályázatát, ahol a nyertes felvételt nyer a Cigány Képzőművészek Stúdiójába. Támogatják az iskolákban, óvodákban működő képzőművészeti szakköröket is.
A 20. születésnapi ünnepség ez év áprilisában történt meg, remek alkalmat adva arra is, hogy a nagyközönséggel megismertessék sokrétű, áldásos tevékenységüket, melyet a cigány kisebbség érdekében és képviseletében folytatnak.
Az egyesület következő jelentős rendezvénye, a Pécs-Baranyai Roma Nap 2009. augusztus 29-én lesz Pécsett. A nap során tanácskozások zajlanak majd és kulturális programokkal várják a kedves érdeklődőket.
A Pécs-Baranyai Roma Napot augusztus 29-én délelőtt 10 órakor Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere nyitja meg a Rácz Aladár Közösségi Házban (József u. 4.).
A köszöntő után szakmai tanácskozás kezdődik a cigányok foglalkoztatásával kapcsolatban. A tanácskozás többek közt a témában érintett politikusok és munkaügyi szakemberek aktív részvételével zajlik majd. A nap során nyílik meg az Istenhit a cigány képzőművészetben című kiállítás is. 15 órakor kezdődik a Balkán Kapuja II. Cigány Fesztivál a Jókai téren, illetve eső esetén az Ifjúsági Házban. A zenei fesztiválon a magyar együttesek mellett fellépnek Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából érkező zenekarok is.  A nap jótékonysági koncerttel zárul este 7 órától, szintén a Jókai téren. A koncert bevételét a horvátországi LUNA Egyesület központjának létrehozásához használják majd fel.

Időpontok:

Szombat
10:00 - 13:00
Helyszín: Rácz Aladár Közösségi ház

Időpontok:

Szombat
15:00 - 22:00
Helyszín: Jókai tér
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • 2007 ZPprxexQLgyLhT 2012.05.23 (09:30)
  • 2007 FIZWEcvUMOJi 2012.05.23 (09:29)
  • 2007 ITuOxTxz 2012.05.23 (09:25)
  • 2007 hrPYSwGcVyKnfQ 2012.05.23 (09:08)
  • Pécs Kiss Erzsebet 2012.05.23 (08:53)
  • 2007 wARhGLbiuukAycayO 2012.05.23 (08:52)
  • ebQlxhgRuWuryt EGzKAodcLaz 2012.05.23 (08:51)
  • Pécs Varsány u. 2 Nemes Csilla 2012.05.23 (08:50)
  • 2007 IoEwpqpVsOvE 2012.05.23 (08:38)
  • 2007 UhqjVjelrgXONjLPm 2012.05.23 (08:20)
 
Webshop
A kosár üres