Szemerey Samu és Polyák Levente, a Kulturális város után c. program témafelelősei és fő moderátorai péntek délelőtt keretbe helyezték a rendezvényt és lassan kibontakozott az általuk megálmodott ív, amely inkább szólt a nemzetközi közönségnek semmint a város kardinális problémáit górcső alatt vizsgáló lokálpatriótáknak.

Véletlenül - vagy szánt szándékkal - nem ragozták túl a szervezők, hogy Pécs esetében a jelenlegi állapotokat tekintve nem állunk túl rózsásan városfejlesztési szempontból. Elegánsan, ezt a kérdéskört egy az egyben az eredeti EKF-pályázat koordinátorára, a Határtalan város című kötet író-szerkesztőjére bízták. De egyébként is: a jelenlegi EKF-vezetés részéről minimális volt a jelenlét(pl. nem nagyon láttunk molinókat, és a menedzsmentközponthoz jelenleg köthetők közül senki nem szólalt fel stb.), ami két dolgot jelenthet. Egyrészt, ahogy Takáts József nyitóelőadásban elmondta, a kezdeti csapat távozásával a komplex városfejlesztés szellemisége, az arra való törekvés, vagy egyáltalán ennek az értelmezéséhez szükséges képesség, végleg távozott az intézményből. De az is lehet, hogy egyszerűen ezt már egy lefutott körnek tekintik és új kihívásokat keresnek. Utóbbi álláspont persze nehezen alátámasztható.

Takáts beszédét tekinthetjük egyfajta önreflexiónak, vagy az ő szavaival élve: ha ez egy zoológus konferencia lenne, akkor ő inkább az elefántokat képviselné itt, semmint a kutatókat.

Felhívta  a közönség figyelmét arra, hogy habár ez egy angol munkanyelvű konferencia, nemcsak azért tartja magyarul nyitóbeszédét, mert nem biztos a nyelvtudásában, hanem azért is, mert a nyelv eleve többlettartalommal látja el a beszédet. Jelen esetben a kulturális város után konferenciacím számára egyfajta kelet-közép-európai melankóliát, önsajnálatot is tartalmaz és az is benne van, hogy megint nem lettünk készen valamivel időben, de sebaj (és felelős persze nincs - a szerk.). Elmondta, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program a rendkívüli városfejlesztés esete, amelyben rengeteg lehetőség volt. A kulturális decentralizáció és határon átívelő régióképzés gondolata és lehetősége itthon talán itt merült felelőször(előbbire most mintha kormányzati szándék is irányulna - a szerk).

Takáts meglátása szerint az EKF céltévesztéséhez, kudarcához azonban nem is annyira a városfejlesztési problémák vezettek, sokkal inkább a szociológia tárgykörébe tartozó jelenségekre vezethető vissza a fiaskó, vagyis a civil társadalomra. Ilyenek: a ténylegesen tevékeny csoportok túlzott függősége politikai és egyéb tényezőktől, az együttműködés alacsony szintje, a bizalom hiánya. Vagyis Pécsett kevés volt a társadalmi tőke egy sikeres EKF kivitelezéshez, ezért tudtak külső tényezők felülkerekedni. De problémák voltak kormányzati és önkormányzati szinten is: a megfelelően képzett, a nagyvilágban tájékozott és elboldoguló, hivatalos pozíciókat betöltők hiánya, az önkormányzati finanszírozás központizáltsága, függősége stb. Bevallása szerint a pályázat írása során is látszottak ezek a problémák, azonban reményt adott néhány tényező, melyek közül egy tanulási folyamat beindítását, a központi kormányzati akaratot, valamint az EU fokozott figyelmét emelte ki. Ezek mégsem így alakultak. És a problémáknak jelenleg még nincs vége, számos újabb kihívással néz majd szembe a város, melyek közül azt emelte ki, hogy még nincs az új kulturális intézményeknek finanszírozási terve, vagy rendes működési koncepciója.

Az első nap második előadásán Bas van Heur a maastrichti egyetem kutatója a kicsi és nagyobb városok kulturális városfejlesztéséről beszélt. Előadását három fontos, egymásra épülő mozzanat alapján vitte végig. A másolás, mint a nagyobb, sikeresen működő városok kulturális városfejlesztési modelljeinek átvétele. A fordítás, mint ezeknek a modelleknek a helyi viszonyokra való alkalmazása. És a kísérletezés, ami végül olyan egyedi modellt eredményez, ami hosszú távon fenntartható és sikerre viheti egy kisváros kulturális városfejlesztését. A valamivel több mint fél órás előadás során több sikeres példa is elhangzott, ezek közül az egyik legkiforrottabb projektet aztán első kézből mutatta be a következő felszólaló.

A nap talán legérdekesebb és legjobban felépített előadásában Marcus Foth, az ausztráliai Brisbane-ben megfigyelhető változásokról azok elméleti hátteréről és gyakorlati tapasztalatairól beszélt. Előadását a Rockefeller Alapítványtól tanult munkamódszerre fűzte fel, aminek a segítségével a jövő társadalmait meghatározó jelenségeket keresik, amelyek ma még csak nyomokban fedezhetők fel. Három, úgynevezett gyenge jelet mutatott be. Az első ilyen maghatározó tényező a városi létben a valósidejűség lehet. A valósidejű városban azonnal kapunk információkat a város bizonyos paramétereiről. Foth a ghánai taxis-kísérletet és a koppenhágai biciki projektet emelte ki. Majd a google által kezdeményezett, de tovább fejlesztett, helyi viszonyokra átalakított energiamonitorozási kísérletet mutatta be, amely jelentősen hozzájáruhat az energiatakarékossághoz. A második gyenge jel a részvételi demokrácia erősítése technikai eszközök segítségével. Mivel a tevékeny csoportok, természetükből fakadóan, gyakran túlreprezentáltak, ezért egyedi módszerek szükségesek a teljes lakosság véleményének megismeréséhez. Városfejlesztési kérdésekben interaktív felületekkel, közösségi terekben elhelyezett eszközök segítségével sarkallnák véleményalkotásra az embereket. Ennek a projektnek a következő lépcsőfokán már bármilyen városi problémával, kérdésfelvetéssel közvetlenül meg lehet keresni az illetékeseket. A harmadik gyenge jelként az előadó a játékot említette. Azt a komoly játékot, amely egy alkotási és tanulási folyamat és amelynek eredménye komoly városfejlesztési kérdésekre adhat megoldást. Példaként egy Brisbane közeli kisvárost muatott be, ahol a gyerekek játszva modelleztek le számukra fontos közösségi tereket ezzel erősítve a gyerekek kötődését szülőhelyükhöz, miközben irányt is adtak a fejlődésnek.

A szekcióülések közül mi az Infrastruktúra és technológia címűre tettük le a voksunkat. Bodó Balázs, előadásában többször is kifejtette, hogy a nemrégiben átadott Tudásközpont valójában már akkor idejétmúlt dolog volt, amikor még csak építették. Építészeti szempontokat mellőzve elmondta, hogy a megvalósíthatósági tanulmány mindössze három paragrafusban nyilatkozik az internetről, ami egy tudásközvetítéssel foglalkozó 21. századi intézménynél több mint hiba. Valójában ez az internetvakság determinálja a céltévesztést.

Martijn de Waal az informatikai infrastruktúra városképet megváltoztató szerepéről beszélt. Az interaktív alkalmazások a város működését, a közösségi terek használatát is megváltoztathatják. Szemerey Samu moderátorként felhívta a hallgatóság figyelmét az információnak arra a tulajdonságára, hogy képes a fizikai sűrűséget helyettesíteni. Mivel a város nem más, mint kulturális javak földrajzilag koncentrált hozzáférhetőségét bizosító infrastuktúra, ezt a virtuális tér sok tekintetben helyettesítheti. (Ez a gondolat nagyon jól tetten érhető pl. Croneberg eXistenZ című filmjében, ahol a városok hiányoznak, a közösségi terek nagyrészt virtuálisak, a valós élettér pedig inkább szuburbiákra, vidékire emlékeztet - a szerk.) a Martijn de Waal egy hibrid modell létrejöttében hisz, ahol a valós közösségi tér a virtuálissal egészül ki.

A nap záróelőadását a lengyel Jakub Szczęsny tartotta, az általa kreált kulturális közösségi terekről, public art létesítményekről. Szóba kerültek a reprezentatív jellegű, ámde kicsit csalóka megoldások, amelyek a fenntarthatóságra és környezetvédelem fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. Legutóbbi két projektje, melyek a közel-keleten, az izraeli és palesztin oldalon valósultak meg, az egész konferencián belül egyedüliként meséltek valamit az európai és európán kívüli közösségi terek közötti különbségről.

A konferencia egészéről elmondható, hogy jól láthatóan máshol ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek a kulturális szektor szereplői, mint most Pécs. Azonban a város speciális helyzetére kész válaszokat keresni hiábavalóság, sokkal inkább olyan szemléletváltozásra van szükség, ahol a civil társadalom, az önkormányzat és egyáltalán a kulturális és kreatív ipar összes szereplője a kihívások és a nemzetközi tapasztalatok alapján újraértelmezi saját szerepét.