Aki táncról ír, az hazudik
Tegnap megkezdődött a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, melyet a Pécsi Nemzeti Színházban a Compaigne Marie Chouinard 24 Prelűd és a Tavaszi áldozat című előadása nyitott meg. A Tánctalálkozó neves külföldi társulatok mellett a hazai táncélet meghatározó szereplőit is felvonultatja, továbbá lehetőséget biztosít a helyi tánciskolák és táncegyüttesek bemutatkozására. A fő irányvonal a modern balett, illetve a kortárs tánc, de a programban helyet kap a néptánc és számos más műfaj.

A hétfő esti előadás, ahogy azt már a cím is ígéri 2 részből áll össze: a 24 prelűd és a Tavaszi áldozat, az állandó visszatérő, a már csontig lerágott téma, mely nélkül szinte már el sem képzelhető magára valamit is adó tánctalálkozó. És habár a koreográfia nem friss már, meglepően üdítő az a mód, ahogyan az alkotók hozzányúlnak ehhez a témához: a lehető legegyszerűbben jelenítik meg a tavaszt. Míg az első rész 24 kis jelenete alatt hullámvasúton ülünk, egyén és társadalom problémáján keresztül megéljük a végleteket, addig a második rész rendkívül tudatosan felépített kompozíciójával elérkezünk oda, ahová aztán tényleg nem akartunk még az este elején, pontosan önmagunkkal szemben. A művészek a vadállatok táncán keresztül bizonyítják be, hogy az égvilágon semmiben nem különbözik ember és állat. A 24 prelűd még különbséget tesz férfi és nő között a jelmezek segítségével, a Tavaszi áldozatban már mindenki egyformán van felöltözve. Sehogy. Itt már nem olyan hangsúlyos a fények játéka sem, mint az elsőben, szinte már a zene fonalát is elveszítjük, már csak a tánc. Már semmi mást nem látunk!
De mondom, ez mind nem igaz! Tessék elmenni és saját szemmel megnézni. Még hat nap!
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Nos, nem. Nádi hegedűvel nem találkozhattak az érdeklődők vasárnap este a Zsolnay negyedben, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egyáltalán tető alá hozta a koncertet az Ércbányász Koncert Fúvószenekar.
|
|
,,Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, ám de jön az ébredés, a királyfi oly kevés és az, hogy jön...
|
|
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható
Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok
Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Címkék:
|
|
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
|
|
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
|
|
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
|
|
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
|
|
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
Címkék:
|
| « | Június 2013 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 22 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||
| 23 |
03
|
||||||
| 24 | |||||||
| 25 | |||||||
| 26 |
24
|
25
|
26
|
28
|
29
|
30
|
|
| 27 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
Mi lesz a Kultúrkerttel? |
Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával |
Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával |
Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo |
Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában |
Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében |
- 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
- hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
- bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
- pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
- UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
- 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
- 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
- 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
- 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
- 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)







