Igazi játszó-társak
Herczeg Adrienn a magas szőke hölgy, hatalmas kitartással, ismerhetjük magyar filmekből és bankreklámból, de ő mégis egyértelműen a Pécsi Nemzeti Színház színművésze. Hámori Gabriella jelenleg az Örkény Színház társulatát erősíti Mácsai Pál vezetése alatt, de hatalmas tengerentúli filmes kalandra készül még idén. A két színésznő éppen egyidős, ám két annyira különböző karakterről beszélünk, hogy nem is lehet azon csodálkozni, hogy pályájuk művészként nem, magánemberként is csak nemrég óta találkozott.
A művésznők mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legközvetlenebb hangulatot tudják biztosítani. Természetesen előkerült a kérdés, hogy két ilyen kívül-belül különböző ember mit talál egymásban, hogy lesznek barátok. Hámori Gabriella gondolata, hogy mennyire fantasztikus, mikor két ember gyakorlatilag egymás folytatása, meghatározta az estét. Ránézésre mintha a hercegnő és a parasztlány beszélgetett volna - ennek maguk is többször hangot adtak - mégis szinte minden kérdés valamilyen kapcsolódási pontot, közös véleményt, ideológiát, nosztalgiát eredményezett.

Szó esett szülőkről, barátokról, szerelemről, tervekről, politikáról, de a legmarkánsabb kérdések a szakmaiság, elhivatottság, színészidentitás vagy identitáskeresés köré szerveződtek. Színházi berkekben kevésbé járatos nézők olykor elvesztetették a fonalat, kiről is beszélnek a művésznők, ám ez közel sem tette élvezhetetlenné a beszélgetést, inkább bensőséges, intim miliőt teremtett.

Az este kellemes kávéházi hangulatban telt, kerek asztalok, gyertyafény, lágy zene, épp a hangulathoz illő, amit Dj Bodoonak köszönhettünk. A beszélgetés szünetében megismerkedhettünk a Pezsgőház által felszolgált pezsgőkkel, a villányi Ősi pincészet boraival és a Németh István által készített termelői sajtokkal. A hangulat épp úgy oldódott, ahogy a bor fogyott. Igazán hangulatos két és fél óra volt, szerda estére remek.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- 2007 JeMBkuYoEelgWglVRdh 2012.05.23 (05:52)
- TdtBTYNKWusF Mumichang 2012.05.23 (04:04)
- nuePdojpzYXampq mgahRXoEFYINMgx 2012.05.23 (03:50)
- hpVntxVDZZID GoSfnhcmCckBixRwXr 2012.05.23 (03:34)
- EMmUQovOO Dennis 2012.05.23 (03:19)
- IxjtFDWmLoIQecPwd Oghenefega 2012.05.23 (03:05)
- tsrgDUanyaqcWFYbYyF Muhamad 2012.05.23 (02:44)
- ypESLUAZFilUEQApHgT hgEaTHCpDSq 2012.05.23 (00:04)
- EahxurwiQZxFchtPB WCuSxdvIapmxZByCsRJ 2012.05.22 (22:16)
- Hajrá Rózi! Bánkutiné Balipap Júlia 2012.05.22 (20:34)







