Mese, mese (A Nap és a Hold elrablása)

PDF letöltés
Nyomtatás
Rövid ismertető, program, infó.

A PÉCSI SZABADTÉRI JÁTÉKOK - ANNA UDVAR

A Hetedik Kortárs Táncműhely táncszínházi előadása

Bemutató időpontja: 2009. június 25., Pécsi Szabadtéri Játékok - Anna Udvar

Ismertető:

Ha a mesebeli fények hirtelen kialszanak - no, nem jószántukból, hanem, mert bűncselekmény áldozatai -, akkor lesz aztán igazán sötét! Mert nem világít se Nap, se Hold, nem pislákolnak csillagok: hogyan ismerhetünk akkor magunkra? Azt se tudjuk majd, hogy fiúk vagyunk-e, vagy lányok, meg hogy a valóságunk terhes-e a mesével, vagy mesénk a valósággal? Amikor a mesében éjszaka van, akkor minden megeshet: a gyermek felnőttre lel magában, a felnőtt pedig egykori önmagát üldözi. Szóval, itt minden mindennel összefügg, ám semmi sem hasonlít semmire. Még a részeg is józannak álcázza magát, s ha jól meggondoljuk, táncba is menekülhetünk, hisz éjszaka van, nem látja azt a kutya se. Vagy mégis? A dolgok (meg a fények) a végén saját helyükre kell találjanak, és a befejezés sem lehet más, mint: "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak".

A Hetedik Kortárs Táncműhely táncszínházi előadása

Szöveg: Czigány Tamás
Koreográfus: Hágen Zsuzsa
Rendező: Hágen Zsuzsa

Tánc:
Brumecz Brigitta
Czigány Tamás
Gránicz Emese
Hágen Zsuzsa
Kurucz Ildikó
Kurucz Réka
Mikuli Dorka
Vass Oszkár
Zsemberovszky Péter

Zenész: Dresch Dudás Mihály, Hoffmann László, Lehmann Tamás, Rónaszéki Mónika, Rozs Tamás, Zoltán Csaba
Jelmeztervező: Gulyás Gabriella
Zenei vezető: Rónaszéki Mónika, Rozs Tamás

Időpontok:

Péntek
19:00 - 20:30
Péntek
19:00 - 20:30
Helyszín: Pécsi Harmadik Színház - Színházterem
Csütörtök
21:00 - 22:30
Péntek
21:00 - 22:30
Helyszín: Anna udvar
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres