Sétatér Fesztivál 06.21.

PDF letöltés
Nyomtatás
Címkék:
Új hír kivonata

III. Európai Kortárs és Improvizációs Zenei Fesztivál

Barbakán várárok

Ismét önálló, erre az alkalomra komponált művel lép közönség elé a magyar jazz élet legkiválóbbjaiból álló World & Jazz együttes (Horváth Kornél, Lantos Zoltán, Sárik Péter, Frey György és a pécsi Füzy Tibor), valamint vendégünk lesz a finn szaxofonos a Sibelius Akadémia tanára, Pentti Lahti és a Finnországban élő zongorista, zeneszerző Süle László. A programhoz zenei szabadegyetem és workshop csatlakozik.

Zenei Szabadegyetem

június 21. 16.00 Civil Közösségek Háza

Süle László zongoraművész, zeneszerző workshopja

Hétévesen kezdte zongoraleckéit, emellett a Magyar Rádió gyermekkarában énekelt. Zeneszerzés-tanulmányai közben került kapcsolatba a jazz-improvizációval és ez meghatározóvá vált zenei pályafutásában. 1989-ben Finnországba költözött, ahol a Helsinki Jazz Konzervatórium tanára lett. Pályafutása során számos esetben írt szöveget zenei projektekhez, valamint saját szerzeményeihez. Az 1990-es években felfedezte magának a bensőséges kamaramuzsikát, különösen a vonós kvartetteket, Haydntól Beethovenen keresztül Bartókig. Süle László művészi képzettségének fontos részét képezik az előbb említett művészi tapasztalatok, de soha nem fordított hátat az ő klasszikus és közép-európai hátterének. Pályafutása során Finnországon kívül több európai városban is fellépett. Több kamarazenei és nagyzenekari művet is komponált.

Pentti Lahti és Süle László koncertje

június 21. 19.00 Barbakán

Pentti Lahti (Finnország) a Sibelius Akadémai tanára, több mint tízféle fúvós hangszeren játszik, művészi kvalitását Jan Garbarekéhez hasonlítják.

 

A Zene Ünnepe

Több helyszínen

A Franciaországból indult Zene Ünnepe mára világszintű mozgalommá nőtt. Június 21-e lényege, hogy minél több emberhez eljusson zene, ezért a város számos, rendhagyó helyszínén szervezünk ingyenes koncerteket. Gyere el és elhúzzuk a nótádat!
A város különböző pontjain egész nap

Tramp Band
- rézfúvós kommandósok
Cabrio Trabantból támadnak! Vigyázat! Rajtad üthetnek bárhol és bármikor!


Reel Time
- ír népzenei koncert
10:00. Pécsi Vásár, a Mázsaházzal szemben
A vásári hangulatot ismert kocsmadalokkal és finomabb hangszerelésű dallamokkal fokozzák a Pécsi Vásárban, a Mázsaházzal szemben.


DJ Ata

11:00. Mandulás, játszótér
Felpörgeti a vásári forgatagot világzenei és balkáni dallamokkal a Pécsi Vásárban, a Mázsaházzal szemben.


Énekvarázs,
10:00. Pécs M. Jogú város Integrált Szociális Intézmény - Malomvölgyi Szociális otthon:
Avagy az ének az élet varázslója. Közös népdaléneklési lehetőség mindenkinek a Mandulás játszóterén.


Bergics testvérek

10:30 Zenevonat
A Zengő együttesből ismert Bergics testvérek magyar népzenei koncerttel kedveskednek az otthon lakóinak.
Útvonala: Színház tér, Ágoston tér, Tettye, Surányi út, Pollack Strand, Barbakán, Sétatér, Vásárcsarnok, Pályaudvar


A Pécsi Ércbányász Koncert -Fúvós zenekar
15:00-17:00 A Pécsi Ércbányász Koncert- Fúvós zenekar Szabó Ferenc karnagy vezetésével birtokba veszi a Dottó kis vonatot és körbemuzsikálja a belvárost


Bogárdi Aliz és Bükösdi Gábor
15:00 Állatkert
Bogárdi Aliz és Bükösdi Gábor mosolyra fakasztó műsora az Állatkertben gyerekeknek és felnőtteknek. Állati lesz!


Vivát Bacchus

15:00 Hullám fürdő
A Vivát Bacchus extra, nyárköszöntő parádéja alkalomhoz illő öltözékben a Hullám Fürdő medencepartján.


Nepp Ivett és Haszon Balázs fuvola fagott duója

16:00 Malomvölgyi tó
Vízi zene a Malomvölgyi tónál, a keleti parton a két tavat összekötő árnyasban.


CHS utcazenekar

17:00  Malomvölgy, kökény felőli tó félszigetén
A Színház téri gitáros fiúk ezúttal a Kökény felőli tó félszigetén, Malomvölgyben játszanak.


Brando quartet

18:00 Malomvölgy Lounge 
A klasszikus zene és a jazz különleges ötvözete a Pécs felőli tó félszigetén.



Daniel Speer Brass Quintet
17:00 Barbakán Bástya
Reneszánsz fúvós muzsika a Barbakán Bástyánál.


A Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara koncertje Liszt-díjas Lakner Tamás karnagy vezetésével

17:30 Postapalota
A Postapalota impozáns épületében. Műsoron a spanyolországi koncertkörút programja: habanerak, bordalok és kortárs kórusművek.



Takáts Eszter
18:00 Tettyei Mésztufa-barlang
Zenés barlangvezetés Takáts Eszterrel a Tettyei Mésztufa-barlangban. A barlang akusztikus titkai.


BorCanto

19:00 István pince (Kazinczy u. 1.)
A zenetörténet legszebb bordalai az István Pincében


Mecsek kórus
19:00 Művészetek Háza - Hild udvar
Mecsek kórus koncertje Kertész Attila Liszt-díjas karnagy vezetésével. Programjuk ízelítőt ad a kórusirodalom gyöngyszemeiből: a reneszánsztól - a magyar klasszikusokon át - a kortárs magyar szerzők művéig.


Revelstone

19:00Színház tér 
6 nemzet koncertje 7 hangszeren az orvosi egyetem diákjai előadásában.
esőhelyszín/in case of rain: Trafik


KlasszJazz a Zene Ünnepén

20:00 Sétatér
A Pannon Filharmonikusok koncertje - A Zene Ünnepe záróeseménye...
esőhelyszín/in case of rain: POTE Aula (Szigeti u. 12.)

Vezényel: Kovács László

Műsor:
Fekete-Kovács Kornél: 8:45 AM/PM
Szakcsi Jr - zongora, Barcza Horváth József - nagybőgő, Balázs Elemér -dob
Szólista: Dés László - szaxofon, Fekete-Kovács Kornél - trombita

Babos Gyula: multiMuzik
Babos Gyula - gitár, Barcza Horváth József - nagybőgő, Balázs Elemér -dob
Szólista: Lantos Zoltán - hegedű

Oláh Kálmán: Passacaglia for orchestra & jazz trio
Barcza Horváth József - nagybőgő, Balázs Elemér -dob
Szólista: Oláh Kálmán - zongora

Szakcsi Lakatos Béla: B-A-C-H
Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Barcza Horváth József - nagybőgő, Balázs Elemér -dob
Szólista: Fekete-Kovács Kornél - trombita, Borbély Mihály - szaxofon

 

Csicseri történet

11:00 Barbakán várárok

Móra Ferenc meséje Gulyás László Vándormuzsikus által!
Mese a bolondos faluról, hol a kendermagos tyúk csudatojásából kiderül, a legbugyutább ember hiszi magát a legokosabbnak.
Ám mi a legravaszabb nézők segítségével megleljük párját a csudatojásnak.
Jó szórakozást kíván mindehhez a mese szerzőjének földije Kiskunfélegyházáról...
Esőhelyszín: Dominikánus Ház

 

Fúvós térzene

18:00 Barbakán várárok

A Gyárvárosi Gyermek és Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje

Karnagy: Kerekes Csaba és Maronics Zsolt

A Pécs Gyárvárosi Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekart bő fél évszázada – az 1957-1958-as tanévben – alapította az iskola tanára Rajnai Henrik, Gyárvárosi Úttörőzenekar néven, amely akkor az ország első úttörőzenekara volt. Vezetésével bejárták az országot, példájukra, sorra alakultak a gyermekzenekarok. 1966-tól rendszeresen turnéznak külföldön, jártak az NDK-ban, 1970-ben eljutnak Hollandiába is. Az ott látottak alapján meghonosították a „teptót", amikor is menetzenével, látványos alakzatokat képezve vonultak fel.

Rajnai Henrik 1972-ben bekövetkezett halála után az együttes vezetését Nesz György, majd Bornemissza Géza trombitatanár vette át. Két eredményes évad után, 1975-től Auth Vilmos karnagy, kürttanár került a zenekar élére. Működése alatt számtalan hazai és külföldi fellépésen vett részt az együttes. Többször jártak Ausztriában, az NSZK-ban, Olaszországban, beutazták a Felvidéket és Erdélyt is. Megkapták a Kiváló Közösség címet, hét megyei Aranydiplomát, és a Kiváló Zenekar minősítést is. 1995-ben a koncert és show zenekari kategóriában Aranyminősítést ért el az együttes, amellyel elnyerte a Fesztiválzenekar címet. Karnagy helyettesként előbb Mátyás Tibor, majd Kerekes Csaba segíti a zenekar munkáját. Auth tanár úr nyugalomba vonulása után 2003-tól az együttes vezető karnagya Maronics Zsolt rézfúvó tanár. 2005-ben sikerrel szerepeltek a Balaton-földvári Térzene Fesztiválon, 2006-ban az Ifjúsági Fúvószenekarok Regionális Találkozóján Aranyminősítést szereztek.

A zenekar utánpótlását a Gyárvárosi Iskolában működő Művészeti Iskola adja. A tehetséges növendékek tovább tanulását mindenben támogatjuk. Legutóbb a Pécsváradi Klarinét és Szaxofon Találkozón szerzett két növendékünk arany-, két növendékünk pedig ezüstminősítést. Az utóbbi öt évben négy tanítványunkat vették fel a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába. A nálunk végzett növendékek városunk bármely felnőtt zenekarában is megállják a helyüket.
A zenekaron belül alkalmi kamara együttesek is működnek.

Az együttes Pécs városáért végzett munkásságáért elismerésképpen 1980-ban a „Pro Urbe Pécs" valamint 2001-ben „Pro Communitate" kitüntetés

Időpontok:

Vasárnap
11:00 - 23:00
Helyszín: Sétatér
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres