Továbbra is Bauhaus - ezúttal séta is

|
2010. szeptember. 06., hétfő 09:41
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A Magyarok a Bauhausban c. nagyszabású kiállítás mellett számos kiegészítő programot találunk, amennyiben vesszük a fáradtságot és alaposabban utánanézünk. A Baranya Megyei Múzeumok, külön a kiállítás kedvéért létrehozott, oldálán semmi információ nincs ezekről az érdekes eseményekről, így fókuszban a Goethe Intézet programjaival ismét megemlítjük azokat.

 

 

Nem könnyíti meg az egyszeri látogatónak a dolgát a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága. Az EKF egyik kiemelt eseményének számító A művészettől az életig - Magyarok a Bauhausban című tárlat megnyitóján sem látszott, hogy olajozott gépezetként működne a kultúrpropaganda és azóta sincs számottevő javulás. A megnyitót sajnos nem sikerült összehangolni más kapcsolódó programokkal: mintha szándékosan akarták volna megakadályozni, hogy mindegyiken résztvehessenek az érdeklődők. Persze, nem mindegyiknek a gazdája, szervezője a BMMI, de ez továbbra sem magyarázat a még mindig tartó kommunikációs deficitre.

A Bauhaus-túra(amelynek megszervezése, működése több mint szövevényes) éppúgy nem szerepel a hivatalos weboldalon, ahogy a Goethe Institut által szervezett programok sem.

Egyedül az Intézetnél találkozunk a pécsi Bauhaus-emlékeket bemutató szabadtéri fotótárlattal. Igaz, hogy nem egetrengető kiállítást láthatunk, a Budapesten még tavasszal bemutatott képekből, de aki amúgy is a Káptalan utcai tárlat felé veszi az irány és kifizet párezer forintot a belépőért, annak kellemes bónusz lehet egy ilyen ingyenes lehetőség.

A német fotóművész Hans Engels, országhatárokon átívelő program keretein belül készítette el még 2009-ben sorozatát, ami segít megismerni a város még álló Bauhausos, épített emlékeit. A képek mellett rövid ismertetők segítenek valamelyest keretbe rendezni a látottakat, a tervező és egy rövid leírás segítségével. A kiállítás december közepéig tekinthető meg a Schaár-utca udvarán. Mivel a kiállításnak hagymonányos megnyitója nem volt, ezért szeptember 16-án este hattól a Múzeum kertjében "Lakógyűlést" szerveznek, ahová a pécsi Bauhaus-stílusban épült házak egykori és mostani lakói, dolgozói mellett várják az érdeklődőket is. Ezt követően szeptember 17-én délután kettőtől a fényképen látható épületeket körbejáró séta indul, egy fiatal építész szakavatott vezetésével, aki kérdésünkre elmondta, hogy konkrét útvonal és időtartam egyelőre azért nincs, mert a résztvevőkkel közösen szeretné kialakítani a koncepciót. Tizenöt, még álló, épületből lehet válogatni...

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres