Bábuk a Kisgalériában is
Ezen a héten már a második bábkiállítás nyílt a városban. És, ha nem tudnánk, hogy hamarosan felnőttbáb-fesztivál veszi kezdetét Pécsett, akkor is kitalálhatnánk, hogy itt valami bizony készülődik.
No, de tudjuk, ahogy azt is, hogy ez már a tizenötödik és az EKF-nek köszönhetően az eddigi legnagyobb. (Részletesebben a programról erre.) Hogy valamit a fesztivál szervezői vissza is adjanak: az EKF egyik hangzatos szlogenjét választották a kiállítás címének. Ahogy Sramó Gábor a Bóbita Bábszínház igazgatója a fesztivál főszervezője a megnyitó során kifejtette: nagy örömet szerez számukra, hogy idén ilyen színvonalas és nagyszabású programot sikerült összehozni, amelynek része lehet ez a kiállítás is.
Révész Mária, a város kulturális bizottságának elnöke köszöntőjében a szervezőknek megköszönte, hogy az ilyen-olyan okok miatt nem maradéktalanul megvalósult szlogent választottáh a kiállítás címének, így utalva az összefogásra.
Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg önkormányzati bábszínházai, azaz Magyarország összes önkormányzati finanszírozású bábszínháza 1-1 régebbi felnőttelőadásának bábjaival mutatkozik be.
Színesek, szépek és ismerősek. Izgalmas történetek föszereplői ők, amelyek most ugyan nem elvenednek meg, legfeljebb a látogatók képzeletében.
Időpontok:
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)




























