XV. Nemzetközi Felnőttbábfesztivál Pécsett

|
2010. augusztus. 19., csütörtök 12:31
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Idén augusztus 23-28. között rendezik meg a XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált. A több helyszínen megrendezésre kerülő, felnőtteknek szóló bábelőadásokat számos igazán egyedi, hazájukban rangos szakmai elismerést nyert társulattól és a magyar bábozók krémjétől láthatjuk.  Szabadtér és színház, kiállítások, workshop és szakmai beszélgetések. Ez mind a fesztivál programja.

 

 

A fesztivál, mint az a számából is látszik, igen nagy múltra tekint vissza. 1969-ben szervezték az elsőt a Nemzetközi Bábművész Szövetség (UNIMA) hivatalos fesztiváljaként. Azóta általában 3 évenként rendezik meg. A Bóbita Bábszínház égsize alatt zajlanak a műsorok, pár éve valamelyest igazodva a Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz, ismertebb nevén a POSzT-hoz. A több helyszínen megrendezésre kerülő, felnőtteknek szóló bábelőadásokat számos igazán egyedi, hazájukban rangos szakmai elismerést nyert társulattól és a magyar bábozók krémjétől láthatjuk.  A fesztivál rangját emeli az elismert nemzetközi szakemberekből álló zsűri jelenléte és díjai.


Idén augusztus 23-28. között rendezik meg a XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált. Nem meglepő módon a fesztivál bekerült Pécs város hivatalos, kiemelt EKF programsorozatába, így talán nem álmokat kergetünk, ha nemzetköziségről és világszínvonalról beszélünk. A fesztivál szervezésében segítséget nyújt a Pécsi Nemzetközi Báb-és Utcaszínházi Fesztivál Alapítvány. Augusztus 23-ától tehát egy héten át Pécs újra a bábos világ fővárosává lesz: 6 külföldi és 8 magyar társulat verseng a Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál díjaiért, a szabadtéri vásári előadások pedig az európai tradicionális bábjátékból adnak ízelítőt.


A műsor igazán impozánsnak mondható: a 6 díszelőadás között lesz kuriózumnak számító vízi bábszínház Vietnámból, és mai modern produkció is. A Felnőttbábfesztiválon a díszvendégként meghívott előadások mellé dr. Kékesi Kun Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszékének vezetője választotta a versenyprogramba a felnőtteknek szóló előadásokat több mint 60 társulat produkciójából.


Az előadások és a versenyprogram több helyszínen láthatók: a Színház tér, a Minerva Park, a Kultúrkert és a Pécsi Műjégpálya nyújt teret a szabadtéri, míg a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza, a Bóbita Bábszínház Nagyterme és Kamaraterme valamint a Trafik Bisztro ad helyet a beltéri programoknak.
A meghívott szabadtéri, utcai előadások mellett bábkiállítások, szakmai beszélgetések, workshopok is találhatók a programban. Bár a XV. Nemzetközi Felnőttbábfesztivál csak jövő héten kezdődik, az ezzel kapcsolatos kiállítások többsége már látogahtató. A Pécsi Kisgaléria Egy mindenkit visz címmel mutatja be a magyar bábszínházak felnőttbábjait. A Parti Galéria is partiban van, hiszen náluk látható az indonéz bábkiállítás, melyről beszámolónk itt található.
Ajánlónk célja, hogy mindenkiből előbújjon a gyermek, ha csak egy rövid időre is és megpróbálja felhőtlenül élvezni ezt a hihetetlenül színvonalasnak ígérkező programsorozatot.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres