A legfiatalabb nyolcvanéves
Ma Pécsett a Dóm téren fellépő Buena Vista Social Club sajtótájékoztatót tartott a Corso Hotelben. Válaszaikból megtudtuk, hogy már másfél éve turnéznak és minden városban ugyanazzal a produkcióval lépnek fel. Ez a tény megnyugtathatja azokat, akik szkeptikusan tekintettek a pécsi fellépésre, azt gondolván, hogy az igazi mutatványt a Szigetre tartogatják a kubaiak.
A kérdésre, hogy melyik volt előadóként életük legjobb koncertje, természetesen diplomatikus választ kaptunk. Mind. Az összes a legjobb volt. És a mait is nagy izgalommal várják.
Mivel sokat utaznak, nincs idejük a koncertek helyszínéből alaposabban felkészülni, de városunk atmoszférája megragadta őket, így amennyire idejük engedte, megejtették a városnézést, szigorúan együtt, nagy kompániában. Aki a közelükbe kerülhetett megértette, miért nem járnak sehova egymás nélkül. Kedélyes, jó humorú emberek, akik a sajtótájékoztató alatt is igyekeztek a közönségen kívül egymást is szórakoztatni. A Pannon Power kommunikációs igazgatójának kijelentésére, hogy ez lesz az első Buena Vista koncertje Omara azt felelte, ne aggódjon, lesz még lehetősége, hiszen még olyan fiatal, ők meg úgyis jönnek még Magyarországra. Sajnos csak rövid időre álltak az újságírók rendelkezésére, de ezidő alatt megpróbáltak a lehető legközvetlenebb módon válaszolni a kérdésekre.
Omara még lányáról és unokájáról is beszélt, aki egyszer énekelhetett vele egy dal erejéig egyik albumán. A helyszínen jelen volt a mai nap folyamán Guinness-Rekord kísérletet végrehajtó mixer Csötönyi Norbert is, aki délután 4 és 9 óra között 1100 liter, azaz 5000 darab koktélt készít el, mely jelképes áron megvásárolható és a mixer a teljes bevételt a Misina Állatvédő Egyesület javára ajánlja fel.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)







