Környezetvédelmi Világnap
Bár napjainkban a világnapok, a különböző hagyományt teremtő események, illetve az évfordulók egymást érik, hiszen azokból az év szinte minden napjára jut egy-egy jeles dátum, a ,,Környezetvédelmi Világnap" azonban talán az összes neves évforduló közül az egyik legfontosabb értéket képviseli. Célja ugyanis egyértelmű üzenetet közvetít, amely az emberek felelősségtudatának felébresztésére irányul. A Környezetvédelmi Világnap tehát arról szól, hogy felhívja a figyelmet: az egyénnek is tennie kell valamit a természetes, az épített és a belső környezet megóvásáért, a természet és az emberi élet harmonikusabb viszonya érdekében.
És persze ugyanezt erősíti az alapító határozata is, miszerint ,, az embernek alapvető joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű
környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget - fogalmaz az ENSZ határozat.
Külön érdekesség, hogy a felelős nemzetközi környezetvédelmi szervezetek közös javaslata alapján minden évben olyan állatfajra, illetve különös növényre hívják fel a figyelmet, melynek populációja vészesen lecsökkent. Ezért az idei év madara a fecske, az év növénye pedig az ezüsthárs.
Az idei Világnap különösen fontos számunkra, hiszen e jeles nap egybeesik a regionális Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek alapításának húsz éves évfordulójával.
Erdei Éva
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Önkéntelenül is felmerül a kérdés sokakban most, hogy tombolnak a mínuszok odakint - főleg a kisebb babák szüleiben. Mert mi is az a határ, amikor még elmehetünk csavarogni egy nagyot tolva a babakocsit, és mikortól ajánlatosabb inkább a négy fal között kihúzni a hideg napokat?
|
|
A budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában 2012. február 4-én megrendezett művészeti szakközépiskolák VIII. Országos Zenekari Versenyén a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola két zenekara is sikerrel szerepelt.
|
|
A hideg időjárás és a rövid, borús nappalok bárkit könnyen lehangolttá tehetnek. A mindennapokban átélt stressz pedig további kihívást jelent immunrendszerünk számára. Dr. Bérczy Judit, holisztikus szemléletű endokrinológus segítségével összegyűjtöttük azokat a tápanyagokat, amelyek segítségével ezt az időszakot könnyebben átvészelhetjük.
|
|
2011. évre vonatkozó adókötelezettségét a magánszemély adózó önadózással vagy munkáltatói adómegállapítás révén teljesítheti.
|
|
Szoktam ilyen fasírtot csinálni, de így káposztabundában most próbáltam először. Finomra sikeredett!
|
|
Szinte minden felnott ember találkozott már a hát-, derék-, térd- és vállfájdalmakkal, amelyek gyakran krónikussá válnak. A legegyszerubb módszer ilyenkor a fájdalomcsillapítók alkalmazása, ez azonban egyrészt csak tüneti kezelés, másrészt nem tarthat örökké. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletu ortopéd orvosa a mentális fájdalomcsillapítás jelentoségérol beszélt.
|
|
Bár befagytak már a tavak, a jég nem annyira vastag, hogy meg tudja tartani egy felnőtt, vagy egy gyerek súlyát.
|
|
Itt a farsang, áll a bál... viszont nem minden gyerkőc szeret jelmezbe bújni, s ha így van, nem is szabad rájuk erőltetni. Áthidaló megoldás lehet az arcfestés - s ha a gyermek ebben partnernek bizonyul, az arcfestésben kevésbé gyakorlott anyukáknak is érdemes megpróbálkozniuk egy-egy maszk elkészítésével. Mutatok néhány könnyen elkészíthető, aranyos változatot.
|
|
Szeretjük a krumplis ételeket, főleg ha jól van elkészítve. Rövid lével a legfinomabb.
|
|
A téma, mellyel igen sokat foglalkozom, maga a játék - minden fogalmi tartalmával, de nem játékosan, hanem kicsit tudományosan és szakmailag megközelítve azt.
|




