Már csak beszélni kell róla - 21 párbeszéd

|
2010. június. 14., hétfő 10:22
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A PTE-MK, a város és a menedzsmentközpont együttműködésének köszönhetően az egyik legjobbnak tűnő EKF-es képzőművészeti akció valósulhatott meg. Huszonegy előzsűrizett, kültéri művészeti alkotás versenyzik a szavazatokért, hogy kiderüljön melyik művésznek, illetve művészeti társulásnak sikerül legjobban megszólítani a városlakókat.

 

Két hétig lesznek láthatóak azok az alkotások, amelyek a 21 párbeszéd című akcióban versenyeznek. Olyan közterületi szobrokat, installációkat kértek a szervezők, amelyek valamilyen módon megszólítják a járókelőket, a város lakosságát. Ez többé kevésbé sikerült is. A két kategóriában (500e HUF és 1000e HUF kivitelezési költség) megvalósult alkotások jelentős részét végignézve jónéhány remek ötlettel találkoztunk, azonban az alkotások számának köszönhetően a színvonal is elég ingadozó.

A CKH udvarában az esemény ünnepélyes megnyitóján szombat koraeste a hőség ellenére kellemes tömeg gyűlt össze. Kissé rosszmájúan megjegyezhetjük, hogy ezért is érdemes sok kiállítóval kiállítást rendezni.

Nem ismerjük a bírálók szempontjait (pedig pár hete megkélrdeztük), hogy miért ezek az alkotások valósulhattak meg, és azt sem tudjuk, hogy milyen mennyiségű "nyersanyagból" kellett válogatni, azonban leginkább két véglet fedezhető fel. Egyes installációk a meglepetés erejével hatnak, újszerűek, és kivitelezésük is ötletes. Mások gyengének mondhatóak, újszerűséguk maximum a környezetidegenségükből fakad(ami önmagában persze nem hátrány), de emellett meglehetősen öncélűak is. Noha a párbeszédre ösztönzés véleményünk szerint kevés helyen valósult meg.

Sajnos információ szempontjából az akció internetes főhadiszállása, ahol a legtöbbb ismeretanyagot várnánk az alkotások megjelenítése szemponjából, még mindig elég szegényes. (Az sem túl előnyös, hogy a weboldalon nincs konkrétan megemlítve, hogy melyik időpontokban érdemes az egyes alkotásokat felkeresni, pláne, ha azok időspecifikusak..) Szerencsére egy-két pályázó önszántából bőségesen ellátja információval az érdeklődőket, de a 21 párbeszéd oldalán jelenleg is csak a helyszínek panorámaképei és az alkotókkal a mű eredetéről készült rövid videók találhatóak meg. Ami elég kevés lesz ahhoz, hogy a szavazás során objektív döntést tudjanak hozni polgártársaink, akik közül feltehetőleg elég kevesen fogják végigjárni a helyszíneket. Így feltehetőleg azok tehettek előnyre szert, amelyek a belvárosban kaptak helyet, ahol nyilván a legtöbb járókelő fordul meg.

És persze az is érthető, ha a szervezők nem szeretnék az egyes alkotások koncepcióját, rögtön az alkotások helyszínén felfedni(gondolkozzon csak az istenadta nép!), de egyrészt talán nem ártana megnevezni az alkotókat, másrészt mégiscsak fel kellene hívni a szemlélődők figyelmét, hogy ez kérem szépen a 21 párbeszéd keretében valósul meg és ha tetszett, amit látott, akkor itt és itt lehet szavazni.

Mert, ahogy korábban is említettük, igen, lehet szavazni. A közönség preferenciái alapján az első helyezett bruttó 500e HUF, a második 300e HUF, a harmadik 200e HUF díjazásban részesülhet.

Ugyanakkor az egyik pályamunka kapcsán a pécsiek is részt vehetnek egy díjazásos megmérettetésen Pécs dícsérete címmel. Részletek a 21 párbeszéd weboldalán.


Időpontok:

Szombat
00:00 - 23:59
Vasárnap
00:00 - 23:59
Hétfő
00:00 - 23:59
Kedd
00:00 - 23:59
Szerda
00:00 - 23:59
Csütörtök
00:00 - 23:59
Péntek
00:00 - 23:59
Szombat
00:00 - 23:59
Vasárnap
00:00 - 23:59
Hétfő
00:00 - 23:59
Kedd
00:00 - 23:59
Szerda
00:00 - 23:59
Csütörtök
00:00 - 23:59
Péntek
00:00 - 23:59
Szombat
00:00 - 23:59
Helyszín: Jókai tér

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Hozzászólások

  • 1
    Pásztó Renáta (n.r.) | 2010-06-15 16:19
    Értékeld » 0 + -
    | Válasz erre
    Kedves cikk író! Az
    Kedves cikk író! Az észrevételek egy részének orvoslása megtörtént (névtábla és szavazási lehetőségre felhívás), a többi része folyamatban van. Mivel szombaton a művészek többsége javában dolgozott a munkáján, az elkészült alkotások dokumentálása tegnapra fejeződött be, hamarosan az oldalunkon is megtekinthetőek lesznek.
    Külön köszönöm, hogy emlékeztetett, és ezt ki is tesszük majd, hogy az időspecifikus alkotások mikor tekinthetők meg.
    üdvözlettel a szervezők nevében, Pásztó Renáta
Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres