Fél hatkor nincs tele a hűvös színházterem, bőven volna még hely beeső vendégeknek. De lesz még egy esti előadás. A darab egy rövidfilmmel kezdődik, melynek első felében a KOMA tagjainak lerészegedését és az azt követő gyors méregtelenítését tanulmányozhatjuk. A látvány nem vicces, csak egyszerűen visszataszító. Ezután a nyolc fiatal színész eljut a darab központi figurájához, a recepcióshoz (aki abc sorrendben az össze fővárosi színházat képes felsorolni - mondván, ő műélvező), aki először beveri a fejét, ezt követően feltámad, és a világvégéről jövendöl. A filmnek vége, kezdődik az előadás, melynek lényege egy mondatban: vége a világnak (nincs áram, se autó), a színészek nem kellenek, de a művészet túlél és a végén megint bekapcsolhatjuk mobiltelefonjainkat.

A közel 30 évet felölelő történet a Föld és a Hold dialógusával indít, melyben Föld apánk Hold anyánknak panaszkodik a kizsákmányoló természetű emberiségről. Ez lenne a KOMA legújabb produkciója, melynek mi is szemtanúi lehetünk. Aztán hirtelen minden elsötétedik, a színészek pánikba esnek, ilyen hamar itt lenne a világvége? Előkerülnek a mobiltelefonok, a színészek  felhívják egymást és a színpadon ülő beépített embert, hogy akkor vajon mi is történt. Az alkalmi felfordulás vicces lenne két percig, de a tizedik percben már sok, ezért nem hibáztatjuk azt, aki a sötétben tapogatózva otthagyja a darabot. Végül valahonnan előkerül egy lámpa, amit az egyik szereplő autójának akkumulátorával töltenek fel.

A színészek nem tudják, mitévők legyenek, mit kezdjenek színészetükkel, hiszen a világvége után a nézők kapát, gereblyét ragadtak és mit sem törődnek a művészetekkel. Végül arra a döntésre jutnak, hogy otthagyva a fővárost vidékre költöznek, hiszen a városiasodásnak végleg befellegzett. De a nagy út előtt fel kell készülni, hiszen a vidékiek egész más emberek, nekik tájszólásuk és furcsa öltözékük van. Ezért a társulás egyetlen szögedi tagja egy gyorstalpaló tanfolyamon oktatja be a vérbeli pestieket, hogyan is kell vidékiesen viselkedni. Talán ez a darab legjobb négy perce, ahol a kiképzést mintha csak lassított felvételen néznénk és közben az Eye of the tiger szól. Elkészülnek a tájszólálos fővárosiak, mindenkire kerül egy jellegzetes népi öltözés - kinek suba, kinek pörgős szoknya jut. A faluba aztán mégsem jutnak be, a környező hegységben vernek tábort.

Amikor ismét bekapcsolódunk a történetbe már több mint egy hónapja semmit nem ettek. A szélsőséges körülmények között egyre inkább egymásnak fordulnak, míg végül teljesen elválnak útjaik. Egy betlehemi előadás lehetősége hozza össze őket ismét, ám 25 év elteltével sok minden megváltozott: az egyik lány egy fenyőfához nőtt, a másik saját vallásának papnője lett (bárki beléphet, aki hoz két varjút), az önnön színészetét soha fel nem adó fiú pedig már 20 éve egy székhez kötözött kényszernézőnek játszik. Lehetetlen, hogy ez a társaság - profi múlt ide vagy oda - bármit képes legyen eljátszani. És valóban. A betlehem próbáján az időközben újra feltöltött akkumulátor szétpattan és megszületik a szuperember, aki  ismét áramot, fényt és persze térerőt ad az emberiség általi kizsákmányoltságból lábadozó világnak.

Mi pedig hazaindulunk.