Magyarok fesztiváljaitól ments meg, Uram, minket!
Hosszasan sorolhatnánk a konkrét okokat és a kósza elméleteket is, hogy miért nem lett sikeres a Europe Mania. Nem tesszük. Felesleges. Akiknek tetszett a felhozatal azok örüljenek, hogy ott voltak, akik meg bármiért is fanyalognak, azok örüljenek: többet ilyesmi a közelben biztos nem lesz.
Nem lehet hibáztatni a zenekarokat, mert a rendkívül gyér érdeklődés ellenére odatették magukat és úgy játszottak mintha teltház lenne.
Nem lehet hibáztatni a kongóan üres VIP-sátorban felszolgáló kedves lányt sem, aki szintén nem értette, hogy miért pont az amúgy is gyakran fellépő zenekarokat nézik csak meg az emberek. Nem lehet hibáztatni azt a szlovák zenészt sem aki amikor négyen belépünk a sátorba annyira megörül nekünk, hogy nem maguknak kell játszaniuk, hogy fejlődőképes magyarsággal egy sziasztok után így folytatja: "Nem mindegy, hogy kecsesen ringó fecske, vagy recsegve fingó kecske!"
Nem lehet hibáztatni azt a rajongót sem, aki Portugáliából érkezett hogy itt is láthassa a kedvenc együttesét. Vagy éppen azokat a szerbeket és horvátokat, akik valahogy mégis tudomást szereztek erről az egészről és képesek voltak idáig utazni érte. Nem lehet hibáztatni azt a középkorú házaspárt sem, akik eljöttek megnézni Európa egyik kulturális fővárosát és nem értették, hogy ilyen jó koncerteken, miért csak ennyi az érdeklődő.
Ennek az egésznek a kapcsán már csak egy kérésem van. Gondoljon mindenki az egyik legkedvesebb itthoni zenekarára. Képzelje el, hogy az összeurópai életérzés jegyében meghívják ezt a csapatot egy mégiscsak idegen országba, hogy képviselje a hazáját egy ún. kulturális fővárosban. És akkor ott abban az országban, azon a rendezvényen nagy ívben szarnak a fejükre.
Szigorúan a kultúra nevében.
A pécsi érdektelenségnek most kb. 20 európai országban híre megy. Vajon hány professzionálisan ötlettelen reklám kell majd, hogy az így okozott károkat helyre lehessen hozni?
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
20Hát igen, pécsiként énHát igen, pécsiként én sem érzékelem, hogy itt most bármi is történne. Eddig kb. ugyanazok a rendezvények voltak, amik eddig. Meg kell nézni a programfüzeteket (amik egyébként teljesen hibásak, pontatlanok) és látod, hogy vmi vadásznemtommi az egy program. Meg egy csomó ilyen neszesemmifogdmegjól program van.
Az érdektelenségről. Kis hazánk lelki állapotát figyelembe véve bármelyik más magyar városban (jó, oké, kiv. Bp.) ugyanilyen lenne az érdeklődés. Az emberek rottyon vannak, és legkevésbé a kultúra érdekli őket. Ezért pedig nem ők a hibásak sztem. Ez valóban lakmuszpapír...
Amúgy én is kultúracsináló emberke volnék, ilyen szempontból picit belelátok a dolgokba, mert engem is érintenek és el kell mondanom, hogy ez az EKF egy lufi, kamu, szakmaiatlan, korrupt.... -
19a félrebeszélést nagyona félrebeszélést nagyon sokan profi szinten űzik. vagyis kb. ehhez értenek a legjobban(vagy kizárólagosan). mi mindenesetre azon vagyunk hogy ne tudják ezt akadálytalanul megtenni. Erre válaszolt
-
18Gyiahopp!Kedves Metag! Szó sincs arról, hogy félreértettem volna a mondanivalód, sőt, mögé bújva sem akartam belesugalmazni a saját véleményem. Csupán az utókor számára szerettem volna rögzíteni az érzéseimet, gondolataimat, melyeket ennek a rendezvénynek a következményei inspiráltak.
A "félrebeszélést" is azokra értettem, akiknek a konzekvenciát kell levonniuk. Mit mondjak, nem irigylem őket. Erre válaszolt -
17Hasonló véleménnyelHasonló véleménnyel tértem haza 1 hónapja Pécsről. Nincs hangulat semmi érdemlegeshez. Sajnos. De azért még ne adjátok fel :)
-
16ezt hozzátenném, hogyezt hozzátenném, hogy lássatok egy külső véleményt is:
pár hete összefutottam egy 20 éves lánnyal egy külföldi nagyvárosban, aki épp pécsről érkezett haza. mondtam neki hogy magam is pécsi volnék, meséljen milyen volt.
elmondta.
egy fotóversenyt nyert meg, ennek hozományként látogatott pécsre. az utazás előtt teljesen fel volt pörögve, hogy a kutúra jelenlegi epicentrumában fog eltölteni néhány napot.
ennek ellenére arról számolt be, hogy ő úgy látta nem igazán történik semmi érdekes pécsett, a többi résztvevővel együtt napokig lődörögtek a városban a pörgő kultúrális életet keresve - sikertelenül.
és mindezt úgy mondta el, hogy látszott rajta hogy nem akar megbántani, hiszen tudta: pécsi vagyok.
pedig pontosan tudtam hogy miről beszél. -
15Valóban egy dologrólValóban egy dologról beszélünk, én is úgy érzem. A városlakók kimaradása a teljes EKF-ből mondhatni már-már borítékolható volt, magyarázat rá a Gáspár által említett felső szándék a nép tudatlanul tartására például. Eddig rendben is van, a nagy tömegek kultúrafogyasztása valóban a fejlett társadalmak indikátora.
Ami engem igazán elborzaszt, az a jövő értelmiségének, az egyetemistáknak a kimaradása. Itt van 35.000 hallgató, aki közül 25-50 kiváncsi a Jazzanovára, miközben a Quimby koncert fullon van. Egyetemi bulikban Abba, Ossian és hasonló zenékre szórakoznak. Az Apollo mozi rendszeresen tök üres. A nem mainstream rendezvényeket ugyanaz a 100 25-40 év közötti ember látogatja a városban évek óta. Nem látom, mitől változna ez meg. Ez a folyamat pedig csak gerjeszti a nyitottabb, haladóbb fiatalok elvándorlását bp-re ill. külföldre. Én nyolc évig éltem pesten, de két éve hazajöttem szerencsét próbálni, mondván nem csak a fővárosban van élet. Eddig bírtam, elköltözöm. Pedig tényleg megpróbáltam... Erre válaszolt -
14hello,<brhello,
örvendek hogy itt némileg értelmesebb emberek futottak össze, mint pl. a bamán. érdemes és tanulságos elolvasni az ottani hozzászólásokat:
http://bama.hu/baranya/kultura/meghokkento-kulfoldiek-megbizhato-quimby-penteki-galeria-304014
távollétemben nem tudtam ott lenni a fesztiválon, az ott készült néhány fős közönséget ábrázoló képeket látva azonban ismét hatalmába kerített egy nagyon rossz érzés:
pécsett nagyon nagy baj van. kurva nagy baj.
tökéletes érdektelenség és beszűkültség uralkodik a városon, és ami a legnagyobb gond: immár a fiatalokon is. és nem, ez szerintem sem a saját hibájuk.
de gondolkodjunk picit. a 2000 forintos belépőt kifizetni nem tudók / nem akarók közül vajon hányan választották inkább valamelyik kocsmát, elköltve minimum a fenti összeget?
35.000 egyetemista él a városban. adjuk hozzá a nem egyetemre járó, vagy már végzett fiatalokat, továbbá az érdeklődő idősebbeket, és a koraérett gimnazistákat. nektek is kijön egy 60.000 körüli szám potenciális célközönségre?
ha igen, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy volt (nem egy) olyan külföldről meghívott, határozottan izgalmasnak igérkező KÖNNYŰZENÉT játszó vendégzenekar, akikre pontosan 4 ember volt kíváncsi egy a városban szerintem rendesen, és igéretes programmal meghirdtetett zenei fesztiválon.
tényleg felfogjátok mekkora a baj?
tényleg átérzitek annak a súlyát, hogy a jazzanova élő koncertjére egy verőfényes délutánon, ideális környezetben 100 ember kíváncsi pécsett, míg előző héten 300 ember tolong egy hasonló zenét játszó, tizedrangú DJ buliján?
nem én leszek aki megfejti a miérteket, de azért ötleteim lennének, bár gáspár már leírta a lényeget: "társadalmi folyamatok beindítása"
igen, szerintem is a fenti dolog lenne a legfontosabb, de láthatóan a város és az EKF vezetésében ezzel kapcsolatban koncepció sincs, vagy olyan dilettánsokon múlik, akik azt gondolják, a "folyamatok" majd simán beindulnak egy ingyenes demjén koncertsorozattól, meg attól ha dj dusán minden héten lejátssza a "life is life"-ot az egyetemistáknak.
a város éppen a valaha volt legnagyobb lehetőségét szalasztja el, vagy már el is szalasztotta.
zuhanunk, egyre gyorsabban, és számomra ez már annyira ijesztő, hogy inkább már oda sem nézek. -
13Kedves Gáspár! 99%-banKedves Gáspár! 99%-ban egyetértek ezzel a hozzászólásoddal. azonban a cikk elsődleges mondanivalója nem az amit te is kiemelsz(a város lakóin való számonkérés), ezért kezdődik úgy ahogy kezdődik, hanem inkább az, hogy ez volt, ez történt, ennek megy híre mindenki gondolja át, ez mit jelent, milyen következményei vannak, lehetnek.
másrészről meg úgy veszem észre, hogy senkinek sem esik nehezére semmiről félrebeszélni, pláne félreérteni... Erre válaszolt -
12LakmuszpapírIgen, talán ez egy kardinális társadalmi probléma... a kultúra kibontakozása elsősorban a jóléti társadalmak privilégiuma volt/van/lesz. Jó lakmuszpapírnak is.
A mechanizmust szépen demonstrálja a Maslow-féle modell, aminek ugye a csúcsán van az önmegvalósítás, míg a mónikasó, józsibarát meg a szupertartós-dobozos szlovák tej néhány szinttel lejjebb.
Nem. Nem gondolom azt, hogy ez pénzkérdés lenne, mert ez egy nagyon összetett probléma. De talán nem járnánk ilyen ólomcipőben, ha az ominózus EKF pályázat egy nagyon fontos és eredeti elképzelése megvalósulni látszana, nevezetesen a "társadalmi folyamatok beindítása".
Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy igenis vannak, akiknek érdekük az előbb említett folyamatok hátráltatása, azaz a társadalom távol tartása fontos ügyektől (pl. helyiek/civilek vs. EKF) és a polgárok jótékony tudatlansági állapotában tartása. A "társadalmi részvétel" országos méretekben is a béka segge alatt van, pláne itt Pécsett, ahol az elmúlt 5 évben véresre rugdosták.
Kinek van pofája ezek után számon kérni a helyieken, hogy miért nincs igényük a kultúrában való tömeges részvételre? Mi vagyunk megint a hibásak, mert ilyenkor a fagyi visszanyal...?
De továbbra is optimista vagyok, ezért leírom mégegyszer: "Szerencsére egyre nehezebb félrebeszélni..." -
11Ez a realitásTeljes mértékben egyetértek a cikk szerzőjével. Szomorú a hozzászólók reakciója, különösen annak tükrében, hogy aki erre a blogra ellátogat, az még a kultúrára fogékonyabb réteg... Lehet ezt a marketingre fogni, a strucc is homokba dugja a fejét.
Látni kell, hogy Pécs, de egyáltalán Magyarország alkalmatlan a kulturális fővárosi rangra. Nem csak azért, mert ellopják a pénzt stb-stb, hanem legfőképp azért, mert a lakosságának köze nincs a kultúrához és azt nagy ívben le is tojja. Amikor egy egyetmi városban üres egy ilyen kategóriájú fesztivál, az nagyon szomorú. De nincs ebben semmi meglepő, a kelet európai társadalmaknak még nagyon hosszú utat kell bejárniuk a kulturális, gazdasági és politikai fejlettséghez. Ezt el kell fogadni, bár én személy szerint soha nem gondoltam volna, hogy ez a folyamat ilyen lassú lesz. -
10én isén is ezzel a hozzászólással értek egyet.
Chicks on speed-re nagyon szívesen elmentem volna, vonzott az új helyszín is, de sajnos nem voltam Pécsett a napokban... Erre válaszolt -
9Hopp...citeciteci!Ott a pont kalauznál.
A kereslethez lehet igazodni, vagy esetleg meg lehet találni...pl. kommunikációval, megfelelő időponttal, stb.
Továbbá a keresletet lehet ostorozni is... csak éppen nem érdemes...
Szerencsére egyre nehezebb félrebeszélni.
Erre válaszolt -
8Én nem hibáztatom aÉn nem hibáztatom a pécsieket, hogy ilyen rosszul sült el ez a fesztivál.
1. vizsgaidőszak van
2. két hete volt a PEN és sztem egy időre azon kifesztiválozták magukat az amberek (a célközönség ugye hasonló)
3. tényleg nem volt normális marketingje (a honlap nagyon semmitmondó és áttekinthetetlen volt, érdemi információkat alig találtál rajta, plakát meg alig-alig 1-2 a városban)
Szóval szerintem nem a pécsieket kell hibáztatni az érdektelenség miatt, hanem rendesen kéne megrendezni egy fesztivált. -
7Szerintem ez nem jóSzerintem ez nem jó tükör.
Ahogy dondi felvetette, a szervezők részéről naiv dolog azt hinni, hogy az embereknek hó elején van pénze. (Persze ez utóbbi is szomorú, de másképp.)
Szívfájdító a sok üres sátor és a maroknyi látogatónak játszó zenekarok, de a tartalmi felhozatalon kívül az összes paraméter olyan kedvezőtlen volt, hogy szerintem nem az Europe Mania látogatottsága alapján kell leírni a várost.
-
6na akkor pont azna akkor pont az érdektelenséget írtad le... tény hogy ezer sebből vérzett a feszt, de a város épp annyiból. nagyon jó tükör volt ez most azt hiszem. Erre válaszolt
-
5Pardon akkor.<brPardon akkor.
A Quimby rajongókat nem fogják becsalogatni más koncertekre, ha a azok a headliner előtt vannak. A gyakorlott xyz-fan a koncertek zöme alatt még otthon vagy kocsmában alapozott.
Az se segített túlzottan, hogy csomó koncert túl korán volt és kevésbé vonzó úgy boltolni a jegyet, hogy közben tudod, hogy a fellépők nagy részét nem fogod látni. Sokszor még egy ottalvós fesztiválon is nehéz 7 előtt bármilyen koncertre eljutni. Erre válaszolt -
4megvetted arra az egyremegvetted arra az egyre a jegyet(gondolom quimby) és csak azon voltál mikor mehettél volna még vagy 4 másik koncertre is...
@hokedli ez nem sértődöttség hanem csalódottság, nem mindegy Erre válaszolt -
3jaj, a sírásAkkor lenne jogos ilyen sértődötten cikkezni a létszámról, ha a feszt kapott volna normális marketinget és az emberek egyáltalán tudtak volna róla.
Egy Est mellékletben –ami annyira észrevehetetlen, hogy az ember alig veszi észre a polcon– és egy a Google-ben az "europa mania" kulcsszavakra még csak nem is elsőként felpattantó honlapban ez nem merül ki. -
2Ne haragudjanak, deNe haragudjanak, de hónap legelején, amikor az összes egyetemista teljesen le van égve, ennyiért koncertet tartani (+vizsgaidőszak elején). Örülök, hogy egyet ki tudtam fizetni, és ott lehettem rajta.
-
1minek jöttek ide?minek jöttek ide?
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)








