Eheti - 19. mozihét
A belvárosi mozikban szokás szerint a külföldi alkotásoké az uralom, azonban a héten két tematikus fesztivál is gyarapítja a kínálatot. Még két napig Lengyel filmhét az Apollóban, az Urániában, a már említett alapítványi moziban és a Művészetek és Irodalom Házában a Török Filmhét lelt otthonra. E heti.
Ahogy néhány sorral feljebb említettük ma és holnap két vetítés lesz még az Apollóban a Fiatal Farkasok keretében. Ezután az Utazás a török félhold körül c. programsorozathoz kapcsolódó Török Filmhét kerül a mozi műsorának középpontjába. A filmhét során még a Művészetek és Irodalom Házában lesznek kapcsolódó dokumentumfilmek vetítései. A török rendezény ingyenes programokkal kecsegtető nyitónapját egyébként ma az Urániában tartják. Ott ezután kapcsolódó program nem lesz, kíváncsian várjuk, hogy a CinePécses zászlócska azért kinnt marad-e... A teljes török hét programja itt.
A hét legérdekesbb filmélménye szintén az önkormányzati fenntartású mozihoz kapcsolódik. Péntek este 10-től a Filmszemle díjas Itt vagyok című rövidfilm bemutatójára kerül sor. Az alkotás több szálon is kötődik Pécshez, ennek köszönhető a vetítés is. Ezt közönségtalálkozó, majd egy instant Punnany Massif koncert követi. A rendezővel itt olvasható interjú. A napokban kezdődött Cannes-i filmfesztre is eljutott a kisfilm.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)








