Francoise Gilot kiállítása Pécsi Kisgalériában

ILP
|
2010. Április. 30., péntek 12:59
Tartalom értékelése
3 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás
gilot_kisgal_20100430_000.jpg
Egy hetes késéssel, de felébredtünk és megnéztük Francoise Gilot kiállítását a Pécsi Kisgalériában. Élénk színek, nonfiguratív és figuratív elemek keveredése látható a tájképeken és portrékon egészen május 23-ig.

Egy hetes késéssel, de felébredtünk és megnéztük Francoise Gilot kiállítását a Pécsi Kisgalériában. Élénk színek, nonfiguratív és figuratív elemek keveredése látható a tájképeken és portrékon egészen május 23-ig.


Jogi tanulmányait félbeszakítva, először divattervezéssel foglalkozott, majd végleg a festészet mellett kötelezte el magát. 1941-től > Rozsda Endre párizsi műtermében, a magyar festő irányítása mellett tanult festeni, majd 1942-ben mindketten beiratkoztak az Académie Ranson-ra. Festményeit 1943-ban mutatta be először a Galerie de Madeleine Decrében. A megnyitó után néhány nappal megismerkedett Picassóval, akinek élettársa lett. Tíz évi együttélésük alatt is folytatta alkotói munkáját, festett, rajzolt és könyvekhez (Eluard, Verdet, Prévert) készített litográfiákat, miközben Picasso hatása alól nehezen tudta kivonni magát.

1952-ben a Galerie Louise rendezett kiállítást munkáiból, és még ugyanabban az évben szerződést kötött vele a New York-i Curt Valentin Gallery.

A 60-as évek elején a görög mitológiára épülő, figuratív elemeket tartalmazó sorozatokat készített. 1964-ben megjelentetett Életem Picassoval című könyve miatt a festő beperelte, és mindent elkövetett, hogy művészi érvényesülésében akadályozza.

1970-ben feleségül ment Jonas Salk professzorhoz. Azóta New York-i és párizsi műtermében dolgozik. A 80-as években - az anyag mindkét oldalát felhasználva - nagyméretű, nem keretre feszített vászonra festett (peintures flottantes). Egyaránt készít organikus elemekből álló absztrakt kompozíciókat és figuratív képeket. Grafikai munkássága is jelentős.

1989-ben az antibes-i Musée Picassóban, legutóbb, 2003-ban pedig a chemnitzi Kunstsammlungen-ben volt retrospektív tárlata. 2001-ben a budapesti Várfok Galéria rendezett kiállítást alkotásaiból.

 

 

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres