A zenészek élettársai - Anyswing interjú
Az alábbiakban rendhagyó interjút és beszámolót olvashattok Pécs egyik legaktívabb jazz-zenekaráról. Nemrég a Fringe-en is részt vettek, de az elmúlt időszakban gyakran hallhatuk őket a Kafkában zenélni. Az Anyswing legközelebb a Kultúrkertben lép fel.
Baksa Péter, Hofecker Dániel, Juhász Tamás, Krommer Balázs és Molnár Dávid. Ők az Anyswing, így, ebben a felállásban szinte pontosan fél éve.
Az Anyswing zenekar tagjai nemrég a Kafka Jazz Klubban koncerteztek. Szombat volt, este nyolc óra, nekem pedig az első „hivatalos" találkozásom a jazzel. A jazzel, ami egy olyan műfaj, ami iránt nem nagyon lehet közömbösnek lenni. Én eddig nem igazán adtam neki esélyt. Csak úgy fél füllel hallottam néha, itt-ott. El is hessegettem, mondván, nekem ez túlságosan össze-vissza. Most azonban elhatároztam, hogy eljött az idő. Figyelni fogok. Vagy ellazulni. Vagy amit kell, hogy megtudjam végre, mit is akar ez a műfaj az emberektől.
Megérkezve a Kafkába, befészkeltem magam egy hátsó asztalhoz.
Színes lámpaernyők, beszélgetés, nevetés moraja, cigarettafüst, kellemes meleg, betérve a hűvös tavaszi estéből - minden megvolt az ideális találkozáshoz. Jött az első szám. Aztán a második.
Pesti barátom hátradőlt a székén, és elégedetten dobolta a ritmust a söröspoharán.
- Lehet, hogy vissza kellene jönnöm Pécsre? - kérdezte.
Az Anyswing meg csak játszott, egyik számot a másik után. Miközben a zenét hallgattam, figyeltem a fiúk arcát. Koncentráció, öröm, belefeledkezés, és még ki tudja, mi minden.
A fotón az Anyswing egyik rendszeres vendégzenésze, Munkácsi Ádám fuvolista is szerepel.
A szünetben utánuk furakodtam, hogy feltehessem nekik azt a pár kérdést, ami leginkább foglalkoztatott. Esküszöm, nem akartam megkérdezni, miért ez a nevük, de a bajt megelőzve, válaszoltak.
- Azért vagyunk Anyswing, mert a Someswing nem hangzik jól.
Hogy túl voltak ezen a kötelező válaszon, jöhetett, amit valójában meg szerettem volna tudni.
- Arra vagyok kíváncsi, hogy a hangszerválasztás kinél hogy történt. Hogyan dőlt el, hogy min fogtok játszani?
Juhász Tamás és a Szaxofon
- Ez a hangszer a harmadik a sorban. Annak idején, az általános iskola kezdetén még zongoráztam. Így kezdődött a zenei pályafutás, aztán egy éles váltással egy rézfúvós hangszer, a trombita jött. Aztán, miután azon nem értem el nagyobb sikereket, meg nem is volt hozzá kedvem, hogy azon úgy tovább képezzem magam...
- Mennyi ideig játszottál rajta?
- Kilenc évig, ami azért nem kevés.
- Adtál neki egy jó nagy esélyt - jegyzi meg nevetve a fiúk közül valaki.
- Igen. A zenetanárok is közrejátszottak benne, hogy nem az lett a végső hangszer. Aztán egy érdekes kis sztori következett. Volt egy eladó szaxofonom. Megpróbáltam eladni, de nem sikerült. Ekkor az egyik kollégám szólt, hogy ha nem tudom eladni, majd ő megtanít. Én pedig mondtam, hogy jó, legyen így. Így alakult ki a dolog. Idővel eljutottam arra a szintre, hogy el tudtam járni tanárokhoz is.
Krommer Balázs és a Dob
- Én ráteszek egy lapáttal. Nekem úgy indult, hogy a gimnáziumban másodikos voltam, és kitettek az egyik folyosóra egy plakátot, hogy „Dobtanítás a Nevelési Központban". Az egyik barátommal megálltunk a plakát előtt. „Elmenjünk?" - néztünk egymásra. „ Menjünk!" És ennyi volt. Így kezdődött.
Baksa Péter és a Nagybőgő
- Engem kiskoromban beírattak zeneiskolába. Mondjuk akkor még klasszikus gitáron játszottam. De aztán azt megutáltatták velem, szintén ilyen tanári, emberi tényezők. Meg hát kamaszodtam. Aztán gimnazista koromban jött a könnyűzene - mekkora nagy sztárság - akkor elkezdtem basszusgitározni. Ezt szerettem, de közben megtetszett a jazz, mint olyan, és gondoltam, akkor mégiscsak kéne nagybőgőzni. Tizennyolc voltam, mikor elkezdtem nagybőgőzni. Aztán úgy maradtam. Gyakorlatilag ennyi.
Molnár Dávid és a Gitár
Szerintem minden gitáros azért kezd gitározni, mert Nothing else matters. Nem, az akkor még nem volt... szóval mert csajozni akar. Aztán mikor az nem sikerül, akkor rajta ragad az emberen. Hacsak nem vált át nagybőgőre, vagy ilyesmi.
- Mikor kezdted?
- Hát olyan tizennégy, tizenöt évesen. Mikor csajozni kezd az ember. Mikor hosszú hajat növeszt és gitározik. És akkor még nem a Nothing else matterssel kezdtük a gitározást, hanem a Seek and destroy-al a Metallica-tól. Nekem az volt az első, csak úgy, egy húron. Egyszer próbáltuk eljátszani jazzesen, de nem tudom, hogy sikerült.
Hofecker Dániel és a Trombita
-Nálam úgy kezdődött ez, hogy a szüleim beírattak a belvárosi iskolába, ahol a Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolával kapcsolatban működött egy zenei tagozat, és az adott osztályban minden tanuló választhatott magának egy hangszert és az általános képzés mellett tanulhatta délutánonként. A trombita úgy jött, hogy igazából szaxofonozni szerettem volna, de akkor nem lehetett. Az ottani trombitatanár vett rá a trombitára. Egyébként eszembe se jutott volna, ez a hangszer. Mondta, hogy szerinte nagyon tehetséges vagyok, és szeretné, ha hozzá járnék. Ez ment ilyen 18 éves koromig. Most vagyok 21. Közben 17 évesen megismertem a jazzt és áttértem a klasszikus zenéről a jazzre. Most Pesten tanulok a zeneakadémián. Egyébként, most újra előjött bennem ez a szaxofon-dolog, és pont a múlt héten vásároltam egy szaxofont.
Tamás
- Erről hallottam.
- Még lehet, hogy váltások lesznek a zenekarban?
Dániel
- Ha Tamás is meggondolja magát.. Cseréljünk?
Tamás
- Jó cseréljünk.
- Mi a legjobb emléketek, ami összeköt titeket?
Péter
Konkrét események nincsenek, inkább azt mondanám, az olyan koncertek, mikor úgy jövünk le a színpadról, hogy tettünk le valami értéket is a sok baki mellett az asztalra.
Az Anyswing legközelebb április 24-én a Kultúrkertben lesz hallható.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)








