Káposzta, bab, hús

|
2010. március. 27., szombat 07:58
Tartalom értékelése
3 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás
Címkék:
regioezeisvab_ttmuzeum_20100325-010.jpg
Eleinte azt hittük, hogy véletlenül egy 18%-os párt kampányrendezvényébe csöppentünk, de a kaja sokkal élvezhetőbb volt és hazaérve tükörbe tudtunk nézni. Úgyhogy valószínűleg mégsem. Az EKF-program egyik konyhakulturális happeningjén jártunk.

Az idei év első szabadtéri gasztro-élményében lehetett része azoknak, akik hozzánk hasonlóan, péntek délután a Természettudományi Múzeum udvarára tévedtek. Mikor megláttuk, hogy milyen körítést kapott az amúgy igéretesnek hangzó esemény, kissé sznobos felfogású harcostársunk sajnos megrettent és sietve hagyta el a helyszínt. A közönség átlagéletkora, az elkopott sörpadok és a népkonyha fíling azonban a keménymag lelkesedését nem tudta lelombozni és a koradélutáni megmérettetéshez a villányi Janus pincészet csúcsborából merítettünk erőt, ami nem volt egy rossz Cabernet Franc-Merlot házasítás, de négyötvenet simán nem ért meg a decije...

 

A Gastro Artist Pécsi Férfi Főző Egyesület ingyenkonyhával kedveskedett a megjelenteknek. Az ételekről gondoskodó csapat neve elég jól tükrözi mindazt, amit véleményük szerint képviselnek. Férfiak, főznek és most a nagyközönségnek mutatják be tudományukat. Az első Régió ízei rendezvényen véres küzdelem zajlott a négy evőkanálnyi adagokért, a szelet kenyérért és persze a nélkülözhetetlen, saját kimérésű(!) tejfölért. Bár a középkorúak és nyugdíjasok igen kemény ellenfélnek bizonyultak a sorbanállás során megszerzett pozíció megörzésért, esetleges javításáért vívott harcban, a nap egyértelmű győztese mindenképpen az a két hajléktalan volt, akik teljesen szabáltalanul, jobbról előzve, szinte észrevétlenül slisszoltak a kiméréshez...

A svábos menü egyik fele egyébként, a káposztás-babos hús, igen finom volt, E621-nek nyomát sem éreztük, a második fogást, ami persze sokkalta izgalmasabban hangzott (savanyúmártás kolbásszal és tojással), sajnos már nem volt időnk kivárni.

Még további öt alkalommal találkozhatunk a Régiók ízeivel, legközelebb április 30-án a Kultúrkertben és az általunk átéltekhez hasonló tapasztalatok akkor sem kerülnek majd semmibe.

Régió ízei

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres