IV.Nemzetközi Jazz Hétvége - záróest
Az Európa Kulturális Főváros évad első nagy zenei rendezvénysorozatának harmadik napja láthatóan nagyon tetszett a közönség többségének. Sajnos, mi mégsem tudtunk végighallgatni a második felét. Beszámoló a Harcsa Veronika Quartet és a Matt Bianco koncertjéről.
(Preface: Azt mondják, hogy aki hasonlítgat, az sohasem lehet igazán boldog és elégedett. Ezt a rizikót már jó ideje tudatosan vállaljuk és igyekszünk méricskélve, alaposan figyelve a város kulturális eseményein részt venni, és amennyire csak lehet objektív megállapításokat tenni, persze a szubjektívum jelenlétét sem tagadva. De, ami a legfontosabb: mivel nem csak a városban történő dolgokra figyelünk oda, hanem valamelyest azt is látjuk, hogy mi történik az ország és a világ kulturális színterein, ezért fejünk talán nincs a saját seggünkben - vagy épp máséban...)
Mikor a tervezett kezdés után tíz perccel Koszits Attila zenei újságíró, rádiós útjára indította a koncerteket az ÁOK aulája még csak erős háromnegyedes kihasználtságot ért el, de az első koncert harmadik számá után már minden késő megérkezett és jócskán megtelt a terem, és karzata. A helyszín akusztikájával kapcsolatban már sokan, sok helyen kifejtették a fenntartásaikat, nem szeretnénk ezekkel a megállapításokkal vitába szállni. Az is felmerült, hogy mivel a koncertközpont nem készült el az EKF év kezdetére (de talán majd a végére), mégiscsak jó lenne valamennyit költeni az ÁOK-ra. Hallhatóan ez is elmaradt azonban a szokásos hangzásnál mégis minden valamivel jobban szól. A hangtechnikusok jól dolgoztak... Nem ártott volna dekorációra sem költeni: a hatalmas, minden oldalról jól látható zöldben díszelgő molinók, amelyek az egyik főszponzort hirdették, olyan ízléstelen barna alapot kaptak, hogy a támogató bank logója helyett sokkal inkább egy népköztársaságos címerrel ellátott zászló illett volna.
Harcsa Veronikával és quartettjével nem nagyon lehet mellényúlni. Két évvel ezelőtt is csodás koncertet adott csapatával, akiket mindenképpen ki kell emelni, most is. Nem sztárokról van szó, hanem profi zenészekről, akiknek talán a sztárság nem is fontos, inkább a zene. És ez látszik is a koncert minden pillanatában. Az együttes mind az öt tagja megkapta azt a figyelmet, ami megillette, akkor amikor megérdemelte. Jól koreografált előadás és az is kiderült, hogy a playlistet Harcsa Veronika állítja össze. És van itt minden zeneileg. Persze a fő vonal a jazz, de a zenészekre ható műfajok hatása vitathatatlan. Reggaes lüktetés, trip-hopos dinamika, popos technika: mind visszahatnak az anyaműfajra. Az est programja feszes, így a visszatapsolást követően csak egy dal hangozhat el. Hiányérzetünk mindössze csak azért lehet, mert bár nagyon jó, hogy ismét koncerteztek a városban azonban mégiscsak jobb lett volna talán a kisasszony legújabb, legaktuálisabb formációját a Kaltenecker Zsolttal, a most is játszó Gyémánt Bálinttal és Andrew J-vel alakított Bin Jip-et lecsalogatni. Majd legközelebb.
A második koncertet egy húsz perces szünet előzte meg, kellő lehetőséget biztosítva a közönségnek a nikotin és/vagy alkoholszint stabilizáláshoz.
A három napos fesztvál egyik fő fellépőjéként számon tartott Matt Bianco nem éppen egy kurrens produkció. A csapat tagsága sokat alakult, egyedül a frontember és a billentyűs tartott ki a produkció mellett. Legnagyobb sikereik több, mint 20 évvel ezelőttiek, a két állandó tag szerezeményei, de azóta nem igazán sikerült átütőt alkotniuk. Akkoriban persze csináltak két olyan lemezt(még inkább két olyan dalt), amelyeknek az ismertségéből mind a mai napig megélnek. Két olyan dalról van szó, amit mindenki ismer csak nem tudja hogy ismeri. Akár a Für Elise. És azt sem szabad elfelejteni, hogy nagy szerepet játszottak a nyolcvanas éveket meghatarozó műfaj, a jazzpop kialakulásában is. De az évszám továbbra is magáért beszél. Vagyis igazából nem önmagában az évszámról van szó hanem az újdonság hiányáról. Kiváló ellenpéldaként pedig elég csak Herbie Hancockot megemlíteni, aki 2000 környékén, hatvanvalahány évesen csinált drumnbass lemezt...
A Matt Bianco jelenlegi felállásában is egytől egyig kiváló zenészek játszanak, de nem ártana a megfelelő helyiértéken
számolni velük. Leginkább egy olyan óceánjáró fedélzetén található étteremben/bárban vagy egy, a szokásosnál flancosabb, lagzin tudnánk őket igazán elképzelni. De egy jazz fesztiválon kicsit meglepően hatnak.
Nem olyan súlyos mellényúlás ez az egész, de az utolsó albumuk, a Hifi bossa nova, amiről jónéhány dalt eljátszottak, olyannira érdektelen és annyira tele van pakolva zenei közhelyekkel, hogy tényleg csak elvetemült bossa nova rajongóknak ajánljuk. (Írja ezt olyasvalaki, aki még a Nouvelle Vague második lemezét is meghallgatta, mert érdekelte...) Nem is bírtuk sokáig: a nagy slágert követő szám alatt kiszivárogtunk a teremből. Ott maradt ismerőseink elmondása szerint volt még közönségtapsoltatás és -táncoltatás, aminek a sikerességét sajnos nem tudjuk megítélni. A koncertet megelőző száznegyven karakterünket újrafoglamazva a második koncert konkluziója így hangzik: a Matt Bianco szerepeltetése a IV. Nemzetközi Jazz fesztiválon, olyan mint a The Prodigy a Szigeten 2009-ben.
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
9én az előremutatóén az előremutató fesztiválnak vagyok a híve (vagy hát legalábbis részben legyen az), viszont ha már a fő szám az idősebb korosztályt célozza meg akkor az előzenekar se legyen teljesen tájidegen. Persze lehetne csinálni egy kortárs napot is. pl egy The Bad Plust szívesen megnéznék ((-:
http://www.youtube.com/watch?v=fx6CQoXiDas Erre válaszolt -
8szerintem jó volt a Mattszerintem jó volt a Matt Bianco, kár fikázni, főleg ha végig sem nézted/hallgattad a koncertet.
-
7Lehet, hogy csakLehet, hogy csak igénytelen vagyok, de jó volt az a Matt Bianco!
-
6IgazábólIgazából vallásfilozófiai nézeteltérésünk van két pontban:)
1., korosztályhoz alakul a fesztivál vagy a fesztiválhoz a korosztály?
2., sikeres ha teltház van vagy akkor, ha a feszt előremutató zenei törekvéseknek ad helyet? -
5Persze, hogy nem ez aPersze, hogy nem ez a lenyeg. De ha vegig neztel a nezoteren, akkor azt gondolom, hogy a Bin Jip siman az idos korosztalyt kiuldozte volna. Az eszek-jazz valoban elbirta a sayag jazz machinet, de a korosztaly mas is volt :)
De abban megegyezhetunk, hogy ez most egy sikeres jazz hetvege volt, vevo volt a kozonseg ra. Tessek jonni Richard Bonara is, ott sem lesz valoszinuleg kevesebb ember. 2 eve is jo volt, valoszinuleg most sem okoz csalodast. -
4hát ha eddig ráfért ahát ha eddig ráfért a sayag jazz machine az eszék-pécs jazz hídra meg a truffaz a jazz hétvégébe akkor sztem a bin jip is simán... de mondjuk a lényeg persze nem ez.. Erre válaszolt
-
3bin jipAzert azt gondolom a Bin Jip formacio nem egeszen ebbe a kornyezetbe illo. Mar csak a stilust is figyelembe veve. Inkabb Est cafes lightolos koncertbe tudnam elkepzelni. Azert egy Dj-s megoldas bogo nelkul nem igazan illett volna a hetvegebe. Persze a Bin-Jipbe minden zenesz tokeletes a jazz mufajaban, ez vitathatatlan.
-
2sejtettemsejtettem és biztos ezért is hangzott jobban, de akkor is baromi ronda volt.. Erre válaszolt
-
1barna alapa barna alap hangfogó volt (hogy az üveg ne verje vissza annyira a hangot) szóval az inkább a jobban szólást célozta mintsem a dekorációt (-:
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)








