Aranykapu
Címkék:
Rövid ismertető, info, trailer
z 1900-as évek elején olaszok ezrei emigráltak az Egyesült Államokba a jobb élet reményében. Salvatore egyike azoknak, akik mindenüket egy lapra tették fel: az özvegy farmer eladja a házát, földjét, állatait, hogy gyermekeivel és idős édesanyjával az új világba vándoroljon, ahol mindegyiküknek több jut majd a jóból. Salvatore (akinek neve megmentőt jelent) nem hős, nem vágyik dicsőségre vagy óriási szerencsére, csak egy célja van: munkája legyen és fedél a családja feje felett. Útközben megismerkedik Lucyvel, (avagy Lucével = fény) - ahogy Salvatore hívja -, a feltehetően angol származású hölggyel, aki épp visszatérőben van az Egyesült Államokba. Valamiféle ismeretlen okból Lucy szeretne férjhez menni, mielőtt New Yorkba érnének. Salvatore elfogadja az ajánlatot, és hajlandó feleségül venni. Miután az emigránsok megérkeznek Ellis Island-re, karanténba kerülnek, és vizsgálatok alá vetik őket, hogy megállapítsák, alkalmasak-e az amerikai állampolgárságra. A tesztek azonban meglehetősen nehéznek bizonyulnak az egyszerű gondolkodású földműves emberek számára. Sorsuk innentől kezdve a vámhivatalnokok kezében van.
A történet hangulatát átlengi a misztikum, az az atmoszféra, melyet a szicíliai parasztemberek szellemekkel és egyéb földöntúli jelenségekkel tarkított hiedelemvilága teremt meg. Hétköznapi életüket nagyban befolyásolja halottaik lelke, akik nem mindig elégedettek az élők döntéseivel, a szülőföld elhagyását pedig kifejezetten ellenzik. Salvatore hall és lát nyugtalanító jeleket, de nem ijed meg, hiszen jól ismeri őket, mindig is az életéhez tartoztak.
színes feliratos francia-olasz filmdráma, 113 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Dolby Digital
rendező: Emanuele Crialese
forgatókönyvíró: Emanuele Crialese
zeneszerző: Antonio Castrigano
operatőr: Agnes Godard
producer: Alexandre Mallet-Guy
vágó: Maryline Monthieux
szereplő(k):
Charlotte Gainsbourg (Lucy)
Vincenzo Amato (Salvatore Mancuso)
Aurora Quattrocchi (Fortunata Mancuso)
Francesco Casisa (Angelo Mancuso)
Filippo Pucillo (Pietro Mancuso)
Port.hu
IMDb
A történet hangulatát átlengi a misztikum, az az atmoszféra, melyet a szicíliai parasztemberek szellemekkel és egyéb földöntúli jelenségekkel tarkított hiedelemvilága teremt meg. Hétköznapi életüket nagyban befolyásolja halottaik lelke, akik nem mindig elégedettek az élők döntéseivel, a szülőföld elhagyását pedig kifejezetten ellenzik. Salvatore hall és lát nyugtalanító jeleket, de nem ijed meg, hiszen jól ismeri őket, mindig is az életéhez tartoztak.
színes feliratos francia-olasz filmdráma, 113 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Dolby Digital
rendező: Emanuele Crialese
forgatókönyvíró: Emanuele Crialese
zeneszerző: Antonio Castrigano
operatőr: Agnes Godard
producer: Alexandre Mallet-Guy
vágó: Maryline Monthieux
szereplő(k):
Charlotte Gainsbourg (Lucy)
Vincenzo Amato (Salvatore Mancuso)
Aurora Quattrocchi (Fortunata Mancuso)
Francesco Casisa (Angelo Mancuso)
Filippo Pucillo (Pietro Mancuso)
Port.hu
IMDb
Időpontok:
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- művész születik Rideg András 2012.05.22 (14:18)
- 7628 Pécs Keresztes János 2012.05.22 (13:42)
- Dittrich Lilire szavazok! Tarján László 2012.05.22 (08:16)
- Nekem ez a rajz tetszik Örkényi Jozsef 2012.05.21 (22:48)
- DITTRICH LILIKE rajza a Judit néni 2012.05.21 (20:25)
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)
Webshop








