Kétévente ugyanitt - Meeting Point 2.

ILP
|
2010. január 15., péntek 19:19
Tartalom értékelése
3 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás
meetingpoint2@pecsgal100115_11.jpg
Január 15-én nyílt a kulturális fővárosi év első jelentős képzőművészeti kiállítása, a Meeting Point 2. – Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. A több közép európai kulturális intézmény összefogásával létrejött rendezvényre idán már Görögországból is érkeznek alkotók.

Január 15-én nyílt Pécsett a kulturális fővárosi év első jelentős képzőművészeti kiállítása, a Meeting Point 2. - Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. A több közép európai kulturális intézmény összefogásával létrejött rendezvényre Görögországból is érkeznek alkotók.

 


A Meeting Point 2. tárlat Aradon indult 2009. november 13-án, és az utazótárlat következő állomása Pécs. A Meeting Point 2. a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely valamint a román partnerszervezetek együttműködésében jött létre. Azzal, hogy Eszék és Pilzen is részt vállal a programban igazi közép-európai program valósul meg, három uniós és egy unión kívüli ország részvételével. A kezdeményezéshez az ausztriai Pöchlarn városa is csatlakozott, ahol nemcsak a Kokoschka Dokumentation, hanem az Atelier An Der Donau révén a kortárs művészet egyik jelentős szimpóziuma is működik.

A bienállé egyik fő célkitűzése a hagyományos festészet, szobrászat és grafika nyelvezetének, kifejezési módjának megmentése. Ezt a célt szolgálja ez a kiállítás, amely „A hagyományos konvencionális képzőművészet szerepe a kortárs művészetben” alcímmel is jellemezhető, s amelyet ennek szellemében rendeztek először Aradon. A Meeting Point 2. nevéhez méltóan arra is alkalmat ad, hogy kiállítások alkalmából a résztvevő városok, országok városvezetése mellett a szakma képviselői (művészettörténészek, művészek, kritikusok) találkozhassanak egymással, ezzel is gazdagítva a kultúrák közötti párbeszédet.

A kiállítás január 15-től február 14-ig látogatható Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében.

Időpontok:

Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
12:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
12:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
12:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
12:00 - 18:00
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
10:00 - 18:00
Szerda
10:00 - 18:00
Csütörtök
10:00 - 18:00
Péntek
10:00 - 18:00
Szombat
10:00 - 18:00
Vasárnap
12:00 - 18:00
Helyszín: Pécsi Galéria

Szóljon hozzá!





* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Nos, nem. Nádi hegedűvel nem találkozhattak az érdeklődők vasárnap este a Zsolnay negyedben, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egyáltalán tető alá hozta a koncertet az Ércbányász Koncert Fúvószenekar.
Címkék:
,,Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, ám de jön az ébredés, a királyfi oly kevés és az, hogy jön...
Címkék:
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
Címkék:
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
Címkék:
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
« Június 2013 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
22 27 28 29 30 31
01
02
23
03
04
05
06
07
08
09
24
10
11
12
13
14
15
16
25
17
18
19
20
21
22
23
26
24
25
26
27
28
29
30
27 1 2 3 4 5 6 7
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata

Mi lesz a Kultúrkerttel?

Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával

Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával

Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo

Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában

Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
  • hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
  • bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
  • pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
  • UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
  • 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
  • 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)
 
Webshop
A bevásárlókocsi üres