A CinePécs első napján bemutatott Zift erős és lendületes alkotás – olyan film, amely egy fesztivál nyitónapjának mindenképpen jót tesz. Yavor Gardev többszörös díjnyertes neo-noirja modern technikákkal és páratlanul pimasz hozzáállással kalauzol körbe minket a hatvanas évek kommunista Szófiájában, egy átlagos börtönviselt közel sem átlagos történetén keresztül.

Főhősünk, Moly (Zachari Baharov) a film kezdetén szabadul a börtönből. Öt évet ült egy gyilkosság miatt, amit el sem követett. A Zift  az ő társadalomba való visszakerülését - illetve annak nehézségeit és problémáit mutatja be. Ilyen nehézségekből  van bőven, hiszen amíg Moly a rácsok mögött próbált nem megtörni, hazájában megváltozott az uralkodó rezsim, fiatalkori szerelmének (Tanya Ilieva) nyoma veszett, és még egy titokzatos gyémánt eltűnését is rajta szándékoznak leverni a diktatúra vérebei.

A Zift-et annak ellenére, hogy igen kemény témákat mozgat meg, semmiképpen nem szabad komolyan venni, mint ahogyan szerencsére önmagát sem veszi komolyan az alkotás. A fekete humor az első percektől fogva szorosan kíséri a történetet, és mind az eseményfolyam szempontjából fontos visszaemlékezéseknél, mind a főhős hallucináció-szerű képzelgéseinél nagyon betalál.  
A film során sokszor képtelen képsorok tárulnak a szemünk elé: láthatjuk egy elszabadult műszem levadászását a szófiai női közfürdőben (már-már a Mátrixot idéző lassításokkal és zenei aláfestéssel),  egy női fodrászszalon kollektív lefejezését, árnyékszéket maga alá gyújtó szerencsétlent, és még sorolhatnám. Ezekhez az önmagukban is érdekes jelenetkehez sokszor zseniális operatőri tálalás, és a film neo-noir stílusát hűen tükröző modern zenék társulnak.

A bolgár fővárost átható szovjet életérzést, Moly eltűnt szeretőjének felkutatása során, ügyesen adagolják a néző számára a készítők. A bemutatott karakterek többnyire megfelelnek a noir filmek klasszikus szerepköreinek, egy csipetnyi szovjet hatással megspékelve  (jobban belegondolva mekkora ötlet a bemutatott korszak Hollywood-jában virágzó stílust átemelni egy teljesen más rendszerbe). Találkozunk ”dohányízű női hangon” flörtölő nővérkékkel, orvosi rendelőket kitöltő negatív kisemberekkel, kocsmák töltelékeivel, és persze korrupt fegyveres erőkkel. Ők mind folyamatosan formálják és rombolják főhősünk jellemét, szépen előkészítve őt az igazi femme fatale (és a rendszer) előtti behódoláshoz. A vége poént nem lövöm le, legyen elég annyi, hogy az elkerülhetetlen végzet mellett azért még tartogat a befejezés egy-két kisebb meglepetést.

Nagyon pozitívnak tartom a Zift erős szimbolizmusát, és az irodalmi- , valamint filmes utalások mennyiségét – amelyekből véleményem szerint  mindenki a saját kultúrafogyasztási  tapasztalatának megfelelően ki tud majd hámozni ezt-azt. Sokaknak Voltaire, másoknak Tarantino vagy a Crank fog beugrani, a noir szerelmesei pedig biztosan meglátják majd a párhuzamot a Zift és a klasszikus D.O.A. között.
Egy szó, mint száz: a vulgáris bolgárok egy nagyon okos és élvezhető filmet raktak össze a Zift személyében. A CinePécs további napjain ne legyen rosszabb film, és én végtelenül boldog leszek.