Kiállítások a közeljövőben
Az új évben a galériáknál is lassan látni az EKF-évadtól mégiscsak elvárható készülődést. Az mindenképpen elmondható, hogy a szokásos szintet magabiztosan hozzák. Az év persze még csak most kezdődött és kilátásban van egy-két csemege is.
Pécsi Galéria
Meeting Point 2. - Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé néven utazó tárlat érkezik a városba, aminek a megnyitóját január 15-én, délután öttől a Pécsi Galériában tartják.
A Meeting Point 2. vándortárlat Aradon indult 2009-ben, és a következő állomása Pécs. A Meeting Point 2. a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely valamint a román partnerszervezetek együttműködésében jött létre, amihez Eszék és Pilzen, sőt most már Pöchlarn városa is csatlakozott, de a rendezvényre Görögországból is érkeznek alkotások.
Nádor Galéria
Négy Férfi címmel nyílik kiállítás a Nádor Galériában január 19-én, kedden délután ötkor, amin a pécsi Árnyékszínház is közreműködik Pécsi Vér című előadásukkal. Bükkösdi Kálmán, Dechandt Antal, Jarmeczky István és Szilágyi Szilárd közös tárlatát Aknai Tamás nyitja meg.
Művészetek és Irodalom háza
A Kurt Lewin Alapítvány 100 Legszegényebb című kiadványának fotóanyagából összeállított tárlat, szintén január 19-én 17 órakor nyílik a Művészetek és Irodalom Házában.
Csoport Horda Galéria
Horváth Annamária képzőművész alkotásaiból a Pécsi Horvát Színház tetőtéri galériájában nyílik kiállítás január 21-én 18 órakor.
Cella Septichora
Isten ihlette, maradandó mesterművek címmel január 22-én, este hatkor a Cella Septichorában nyílik kiállítás, ahol a Szliveni Galéria „Keresztény művészet” című ikongyűjteményét mutatják be. A gyűjtemény viszonylag nagy időszakot átfogó alkotások egyedi darabjait mutatja be, egyúttal lehetőséget biztosítva az elmúlt néhány évszázad művészeti folyamatainak tanulmányozásához is.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
- Csaknem 20 éve rajongok plakát_készítő 2012.02.07 (21:11)
- Kedves Évica! <br Ági80 2012.02.07 (19:39)
- Kertvárosi segítség! Évica 2012.02.06 (22:02)
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)








