Cimbalom, macskakő - Budapest Bár @ Pécsi Est Café
2009. október 28., szerda
Pécsi Est Café
Alig ült el a por a puhakalpos-lovaskocsis korszakot idéző magyar zenészválogatott után, akik az Alagútban söpörték tisztára a hallójáratokat. És újra itt vannak, most lemezt bemutatni. A Budapest Bár mostani fellépése tehát sok tekintetben tér el a nem is oly rég a CinePécs kilépőjeként megtartott koncerttől. Egyben talán nem - itt is azok a leporolt és feltupírozott nóták hangzanak majd el, amiket úgy hívunk: pesti dal.
A pesti dal a magyar kollektív emlékezet része, valamiféle közös kulturális örökség. A pesti dal egy halhatatlan jelenség. Sokszor nem is tudjuk, hogy mi az a sercegő, régi filmekből jól ismert dal, aminek a melódiái elkezdenek járni a fejünkben. Vagy minek a szövege ötlik fel bennünk, akár egy sok száz éves közmondás. A Besh'o'droM és a Kistehén Tánczenekar egyik zenésze, Farkas Róbert megpróbálta ezt a műfajt elevenné, maivá tenni, újra felidézni. A hegedűs csavart párat a cigányzenén, és azt a közeget használva fel alkotja újra a pesti dalt olyan énekesekkel, akik a hazai zenei paletta végeiről érkeznek egy helyre.
A teljesség igénye nélkül: Németh Jiuci és Kis Tobor, Kiss Erzsi és Lovasi András, Szalóki Ági és Keleti András, Frenk és Rutkai Bori - a Budapest Bár könnyen válhatna a magyar könnyűzene best of-zenekarává, különösen ha hozzátesszük, hogy a finom elektronikus alapokat Jutasi Tamás tette a dalok alá. A Budapest Bár nagyszabású produkció, ami országot járva mutatja meg a kopott macskakövek, a párás kávéházak, a csilingelő konflis múlt század eleji hangulatát. Az újabb generációnak pedig esélyt ad, hogy nagyi slágereit újra megkedvelje, esetleg kultusz-zenévé tegye.
Időpontok:
Szóljon hozzá!
Hozzászólások
-
2ott lennék, ott lennék,ott lennék, ott lennék, de épp nem vagyok Pécsen.
No majd pótolunk. -
1Szerintem velem van aSzerintem velem van a baj hogy nagyon nem komálom ezt a zenét. Érzek rajta egy bizonyos möchtegern sznobériát. Le a kalappal a zenészek előtt nem erről van szó, egytől egyig remekek, de a stílus valamiért negyonnem.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- művész születik Rideg András 2012.05.22 (14:18)
- 7628 Pécs Keresztes János 2012.05.22 (13:42)
- Dittrich Lilire szavazok! Tarján László 2012.05.22 (08:16)
- Nekem ez a rajz tetszik Örkényi Jozsef 2012.05.21 (22:48)
- DITTRICH LILIKE rajza a Judit néni 2012.05.21 (20:25)
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)








