Nem minden nap, még csak nem is szökőévente történik olyan léptékű esemény Pécsett, mint ami május 18-án lezajlott. Jacques Derrida és Richard Rorty után a humán tudományok újabb Robert Plantje látogatott el a PTE BTK-ra, hogy részt vegyen a munkássága köré szervezett, két napos konferencián. A szakmai körökben, de azokon kívül is ismert és elismert társadalomtudós, Jürgen Habermas egy hónnapal nyolcvanadik születésnapja előtt tartotta meg grandiózus előadását az "életvilág" fogalmának származtatásáról.

Ha az utolsó tagmondat unalmasnak és fásultnak tűnhet a felkészületleneknek, előre figyelmeztetjük őket - az előadás sem lett volna érdekes számukra. Hiába Habermas a bölcsész szakma nagy európai popsztárja (az amerikaié Marshall McLuhan, különösen mióta Woody Allen szó szerint berángatta a filmvászonra), annyira komplex retorikával építi fel előadásait, hogy csak a legelhivatottabb filozopterek képesek megakadás nélkül követni a gondolatmenetét. Aki nincs felkészülve arra, hogy fogalmak tucatjait tartsa kéznél, az előadás során újraértelmezve jelentéseiket, hogy aztán a megfelelő helyen beillessze őket az előregördülő gondolatsorba, az menthetetlenül elveszett. Vagy zavarodottan lapozgatja fordítását, vagy feladja és álomba szenderül.

A konferencia egyébként kicsit duplafenekűre sikeredett, és erre számíthattunk is - a Habermas munkásságát apropóul vevő előadások, amelyeket a meghívott előadók prezentáltak, egy kisebb teremben kerültek megtartásra, ami szintén zsúfolásig telt ugyan - de a jelen levő kevesebb, mint száz fő nagyobbik része oktató és professzor a karon, aki pedig nem, az vagy meghívott előadó, vagy igazán fanatikus filozófiahallgató. A konferencia döntő része tehát nem számított médiaeseménynek. Ne is csodálkozzunk ezen - a plebset nem igazán érdekelné, mit gondol Heller Ágnes Habermas és a poszt-metafizikus filozófia kapcsolatáról, vagy Matjaž Potrč ljubljanai professzor a frankfurti iskola újraértékeléséről. Pedig akadt itt is néhány izgalmasabb téma, ha az ember győz elhajolni a sok terminus technicus és többszörösen összetett mondat elől.

Hauke Brunkhorst, a németországi Felsburgból érkező professzor előadása például (címéből kiindulva) igazán érdekes témát feszegetett a keddi vitasorozatban - a demokrácia jövőjét tette kérdésessé, értelemszerűen a meghívott mester tanításait használva szemüvegként. Hasonlóképp a demokrácia volt az ütőkártya az ELTE oktatója, Felkai Gábor kezében, aki elvileg (ugyancsak a cím alapján) Magyarország vesztéről értekezett. Az előadások mindegyike után lehetőség adódott arra, hogy maga Habermas reagáljon a felvázolt elképzelésekre. A szakmabeliek tehát, akik az előadásokat figyelemmel tudták kísérni, egy kvázi családias, kellemes hangú és tanulságos vita résztvevői (vagy inkább megfigyelői) lehettek.

Mindez természetesen egészen másképp festett Habermas előadásán, amit a BTK konferenciatermében tartottak meg. A konferencia csúcsának számító hétfői záró referátumra cuftig telt az előadó, még a sajtó is képviseltette magát - valamelyest. Néhány pécsi médiának még mindig nem elég szimplán az, hogy ekkora név érkezik a városba, pedig hírértékben legalább annyi, mint Placido Domingo. Ja, hogy róla semmit nem tud az átlagember... Talán némi leszakadó plafon vagy lezuhanó csillár nagyobb olvasottságot generálna, egy tisztességben megőszült bölcsész, aki a gondolat erejével próbál a világon változtatni, érdektelen.

A német nyelvű előadás lefordított szövegéből a legtöbb jelenlevő követni tudta az elhangzottakat. Már aki nem aludt bele menthetetlenül a monotonul zümmögő előadó szövegébe. Egy kevés szervezetlenség és/vagy tiszteletlenség azért érezhető volt abban, hogy a német professzor mögött sorakozó négy szék közül csak egyen ültek - Boros János, a BTK Filozófia Tanszékének vezetője, az esemény szervezője, míg a meghívott előadók mindegyike ahol épp hely jutott nekik, néhányan épp a pulpitushoz vezető lépcsőn. Zárásként itt is elhangzott néhány kérdés, amikre Habermas igyekezett is kimerítő választ adni - némelyik kérdésre annak ellenére, hogy teljesen irrelevánsan hangzott. Ettől függetlenül már annak puszta látványáért érdemes volt belépni az előadóterembe, hogy Heller Ágnest láthassuk a pulpitus előtt vitatkozni egyik - áttételes - mesterével.