A mecseki Ikarosz - Rátgéber esete a tóval

|
2008. június. 19., csütörtök 00:00
Tartalom értékelése
3 / 1
PDF letöltés
Nyomtatás

Amióta megjelent az első videó arról, hogy mire készül a PVSK volt edzője, Rátgéber László, tudtuk, hogy történelmet fog írni. Június 19-én, azaz konkrétan ma, megkísérelte a majdnem lehetetlent. Át akarta ugrani az Orfűi tavat. Ott voltunk, megnéztük, és most beszámolunk. Hogy sikerült-e? Megtudja, ha kattint, és folytatja az olvasást.

Amióta megjelent az első videó arról, hogy mire készül a PVSK volt edzője, Rátgéber László, tudtuk, hogy történelmet fog írni. Június 19-én, azaz konkrétan ma, megkísérelte a majdnem lehetetlent. Át akarta ugrani az Orfűi tavat. Ott voltunk, megnéztük, és most beszámolunk. Hogy sikerült-e? Megtudja, ha kattint, és folytatja az olvasást.

A Fishing On Orfű fesztivál honlapján, a fórumon vadabbnál vadabb ötletek keringtek arról, hogy a mesteredző hogy is viszi véghez ezt a remekbeszabott ötletet, amiről (ez a nap során derült ki számunkra) már Anonymus is megemlékezett Gesta Hungarorumában, egy elfelejtett tekercsen. Az Orfu tawan walo atal ugras egyike volt a kor lovagi próbatételeinek. A fórumon szóba került két egymást majdnem érintő móló, egy vizszintes bungee-kötél, egy ágyú... senki nem hitte, hogy a megoldás ennél sokkal egyszerűbb lesz.

Lévai Balázs és Leskovits Gábor, az Only Tonite zenekar fele (ILovePécs 2007 - 2008)

Kicsivel négy előtt már nagy számban voltak jelen az érdeklődők a nagy tó vitorlás-stégjénél, verőfényes napsütésben, a természet hangjaitól körülvéve - na meg figyelve a serénykedő kameramanokat és fotósokat, akik a lehetetlenül hosszú stég mellett átkozódva próbálták kitalálni, hogyan lőhetnek egy közelit a mesterről. Nem sokkal később derül ki, hogy az átugrás öt stéggel arrébb lesz, valami oknál fogva (elemzőink szerint a hosszú móló túl spoertszerűtlen előnyt jelentett volna).

Az edző a sajtó gyűrűjében (ILovePécs 2007 - 2008)

Fél öt is elmúlt jóval, és Rátgéber még sehol. A tömeg unalmában már skandál, a mikrofonok és a hangosítás állnak a kiválasztott stég legelején... várunk, mi mást tehetnénk. A történelmi pillanatról ki akarna lecsúszni? Nem sokkal később befut Lecsó és Lévai Balázs, akiket a már skandáló kemény mag üdvözlőrigmusai fogadnak. Majd valamivel később berobog Lovasi András, a fesztivál szellemi atyja is, aki mikrofon elé áll, hogy megossza az egybegyűltekkel gondolatait.

Kiderül, hogy több hónapos felkészítésen van túl a mester, Lovasi edzővé avanzsált, míg a kosárlabdaedző odaadó és engedelmes sportolóvá, aki mecseki Ikaroszként kívánja átszelni a tó fölött a levegőt. Lovasi arra buzdítja a jelenlevőket, hogy mielőtt Rátgéber nekifutna küldetésének, próbálkozzanak meg ők is az átugrással. Az első delikvenseket nyomban követik a fürdőnadrágra vedlett próbálkozók, akiknek nagy része még a tó feléig sem szárnyal el, sőt: elakadnak az első láthatatlan falban a tó fölött, és méterek után fröccsennek a vízbe. Majd következnek az első ruhában nekifutók, előbb egy fiatal lány, majd még pár kis hölgy, később egy alapos pocakkal rendelkező úriember - mindannyian a tóban kötnek ki, mivel nem volt részük a Lovasi-féle speciális edzésben.

A fenti úton halálos iramban robog egy busz, épp mikor Lovasi átadja a terepet Lévai Balázsnak, aki az érkező Rátgéber és az ugrás konferansziéja lesz. Mivel Rátgéber még mindig sehol, kezdünk arra gyanakodni, hogy az üres Ikaruszból száll majd ki. Tévedésünket a tömeg éljenzése igazolja, amikor előbukkan a nap hőse a stéghez tartozó csónakházból, és előremegy. Elővesz egy távcsövet, méricskéli a túlpartot, majd számonkéri a szervezőktől a háló hiányát, ami a beérkezést hivatott felfogni. Balázs rövid interjúban faggatja hősünket, mire számíthatunk, aki mindent a kemény edzésre bazíroz, bár állítólag rosszul aludt. De legutóbbi sikeres próbaugrásában bízva úgy érzi, sikerülni fog.

A közönséget csendre intik, Rátgéber előremegy, kicsit megnyújtóztatja a karjait, hátramegy, nekifut, ugrik... és...

.

Képzeletben mindannyian látjuk repülni a tó felett. A valóság ennél egyszerűbb: ő is becsobban oda, ahova a többiek, nincs pardon."Meg-volt-Laci-meg-volt-Laci" skandálja a szurkolók keménymagja. Rátgáber csöpögve visszacammog a mikrofonhoz, és gátlástalanul az edzőre hárítja a felelősséget.Lovasi persze mentegetőzik, hisz tanítványa nem azt csinálta, amit megbeszéltek, így nem is sikerülhetett az átugrás. És különben sem arra koncentrált az elmúlt hetekben, amire kellett volna. Lovasi némi buzdítás után demonstrál, és dob egy decens csukafejest. Lévai Balázst is bele próbálja szurkolni a közönség a tóba, de a popbölcsész nem adja magát, rendületlenül kapaszkodik a mikrofonba.

Ezek után már csak az volt hátra, hogy Rátgéber megköszönje a közönség lelkes támogatását, és bejelentse az Only Tonite zenekart, ahol ő most először lép fel Lovasi nélkül (írásunk publikálásának idején a koncert már lezárult, a tudósítás várhatóan a napokban érkezik).

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres