Hiába tud valaki egy balkon peremén kézen állni, ha annyira elviselhetetlenül különc, hogy még otthonról is elzavarják. Igaz, a "normális" a Balkánon egészen más értelemmel bír, ha azt látjuk, hogy egy átlagos macedón a lábasból kanalazza a kačamakot, vagy ha gyilkos hidegvérrel hány fittyet a közlekedési lámpákra. Mégis, Nagy Sándor hazájából klisécsokor érkezik egy tinédzser cirkuszi artista történetébe csomagolva.

Jan Ludvik különc figura - excentrikus, ugyanakkor magába forduló, viselkedésével gyakran kelt feltűnést. Képtelen volna úgy élni, hogy nem tartja tetőponton az adrenalinszintjén. Megsebez másokat és megsebzi saját magát is, bármit tesz. Közben a legtöbb esetben teli szájjal vigyorog, hisz tinédzserként tesz magasról mindenre, ami körülötte zajlik. Nem tud és nem is akar alkalmazkodni, ezért érzi magát a legotthonosabban a cirkuszi porondon. Itt önmaga lehet, egyéniség, valaki, akire feltétel nélkül figyelnek. Nem kell kompromisszumokat kötnie.

A macedón Igor Ivanov Izy filmje a közeli jövőbe helyezi cselekményét, ahol a sanyarú sorsú macedónok helyzete talán kilátástalanabb, mint valaha. A fiatalok továbbra is nyomorúságos körülmények közt nőnek fel, de egy alkalmi dzsointra valahogy mindig futja a lóvéból; tüntetések és forradalmak mellett virágoznak fel és halnak el törvényszerűen katasztrofális, tiszavirágéletű tiniszerelmek (Jan is belegabalyodik egybe, hogy a film ne maradhasson szerelmi vonal nélkül). Valahogy azonban így is létezni képes ez a társadalom, mint ahogy eddig is tette, évszázadok óta.

A klisés történetelemek mellett jól fényképezett felvételeket láthatunk, néhol egy kis groteszket is sikerült becsempészni - a film törvényszerű záró csavarját pefig érdemes megvárni. Lehet, hogy nem hódítja meg úgy a civilizált világot, mint a már említett neves macedón (azaz makedón), de szó nélkül sem érdemes elmenni mellette.