Márai kultikus alakja a magyar irodalomnak - még úgy is, hogy megkerülhetetlensége legalább annyira vitatott, mint Faludy Györgyé. Műveiben plasztikusan idéz meg egy mára letűnt kort, annak minden hangulati elemével. Ez a kor, ez a miliő elevenedik meg Sipos József rendezésében - kicsit talán túl hibátlanul.

Nagy-Kálózi Eszter a címadó szerepben pompázik - ő az úri matróna, aki önként és dalolva választotta az aggleányságot. A Balaton partján, egy badacsonyi kúriában éli mindennapjait, mikor a monotóniát megtöri egy távirat. Természetesen az egykori hatalmas szerelemtől, aki azóta Eszter nővérét vette feleségül. A bonvivánként és nagyvilági, adósságokat halmoó dzsentriként elhíresült Lajos egy napra érkezik a városba, és meg akarja látogatni Esztert is. A hírre jó néhány, lezáratlan ügyeket tisztázni vágyó rokon és ismerős is felbukkan, miközben Lajos is hozza a családja nagy részét, gyermekestől, vőstől, sógorasszonyostól.

Az alapszituáció ideális terepet nyújt egy másfél órás révedésre egy alternatív világba, ahol Lajos mással, máshogy, máskor, és most az egész más lehetne, ha... Megtámogatva a magyar színpadok és filmtekercsek legelismertebb, legtehetségesebb neveivel, és egy teljesen szöveghű rendezéssel. A regényadaptációknál pedig rendszerint akkor érezzük, zátonyra futottak, ha egy kritikában vagy ajánlóban előfordul a "szöveghű" kifejezés. Mert Márait valóban piedesztálra lehet - és kell - emelni, lehet - és kell - dicsőíteni, nehéz - ha nem lehetetlen - elkerülni a szerző adta történetszövés sajátosságait. A rendezés azonban olyannyira ragaszkodott a szöveghez, hogy az a befogadhatóság rovására ment. Filmen már dagályos párbeszédek, folyamatos narráció, ami szájba rágja a látottakat, az irodalmi dinamika filmen egyáltalán nem érvényesülő sajátosságai... ezek mind zavaró tényezők, a szereplőgárda ellenére. A zseniális Gózon Franciscó operatőri munkája enyhít valamennyire mindezen.

Az író egészen biztosan nem forog majd sosem a sírjában ettől a filmtől, mert annyira nagy méltósággal kezelték keze munkáját. Nem ajánlanánk viszont megnézésre azoknak, akik ódzkodnak a múlt század közepének biedermeier hangulatától, a cizellált beszédmódtól, a túlzott szentimentalizmustól. A végére persze belefért így is egy csattanó, katarzis-junkieknak tehát kötelező darab.