A Pécsi Egyetemi Napok utolsó napja nem sikerült úgy, ahogy azt a szervezők tervezték. Erről első kézből, az egyik szervezőtől kaptunk teljesen szubjektív beszámolót. Jehan Paumero egyben a fesztivált záró zenekar harmonikása is, aki testközelből tapasztalhatta meg a zajkeltésre allergiás lakosság bosszúját.

********

Be kell vallanom, hogy sajnos - az iszonyú nagy munkamennyiség miatt - kevesebbet láttam a PEN-ből, mint bármelyik fesztiválozó. Szombatra azért viszonylag jól alakult a helyzet, délután 3-kor már azon csodálkoztam, hogy milyen kevesen hívtak föl eddig... már jól mennek a dolgok.

A szombati nap nagy parája persze a hanghatár. Már délután szóltak nekünk, hogy ha túllépjük a 95db-t, akkor vége a fesztiválnak. Kívancsi vagyok azért, hogy hogy találták ki ezt a számot, mivel - ha jól tudom - 105 a hivatalos határ. A lakóknak nem nagy különbség, a zenekaroknak, illetve a közönségnek viszont óriási különbséget jelent ez a 10db. Egy Csík Zenekar talán megszólalhat ilyen hangerővel, de a legtöbb szombati előadónak nem sikerült olyan jól.

Öt körül érkezik az Inspector Cluzo, egy beállas be volt tervezve nekik, de az is elmarad, mert 19 óra előtt nem szabad hangoskodni (erre a rendeletre is kívancsi lennék, hogy miért nem szabad hangoskodni napközben, este pedig igen... azt hiszem egy profi jogasz kell jövőre a csapatba). Nem haragszamak a franciák, viszont már paráznak a hanglimittől, és én sajnos nem tehetek semmit az ellen; később bele is néztem, és tény, hogy nem jött az az energy ami szokott; De azért ők voltak az egyik legkedveltebb külföldi banda a PEN-en, a MySpace oldalukon is lehet olvasni pár kommentet.

A legbotrányosabban a Firewater szólt, pedig őket vártam igazábol a legjobban. A zenéjük általaban üt - ott nem ütött annyira, az éneket nem is lehetett hallani. De azért átadták amit tudtak, és igenis nem egy megszokott indie zenekarról van szo - sokkal frisebb dolgot mutattak a közönségnek, ami nagyon jól is reagált rá. A Quimby-t csak messziről hallottam, nagyon messziröl és nagyon jól, tehát valószínüleg megengedtek maguknak egy nagyobb hangeröt, amit meg is értek. A koncert alatt gázsiztam a kastélyban a Firewaterrel meg egy pár másik zenekarral. Mindjárt vége a PEN-nek (emlékszem, ekkor volt az, hogy rájöttem, hogy nem is bánom!), és mindjárt fellépek én is a Mutánsokkal.



A fellépés előtt muszáj lenne kikapcsolni valamennyire. Érzem, hogy feszült vagyok a négy nap őrülettől. Kresi kollégám megkinál egy-két (három?) pálinkával az irodában, onnan futok a színpad széléhez, átöltözök, mindjárt jövünk mi. A legjobb pillanat a héten, legalábbis nekem!!! Kezdődik a koncert, Zoli begipszelve (már el is felejtettem), Bocskai Tomi "pótgitárosként" a színpad mellett készül; egy negyedik balkezes a zenekarban! Sok mindenre nem emlékszem, nem a pálinka miatt, hanem mert általában ki szoktam kapcsolni a színpadon, főleg amikor nagyon kell. Sok ember van, nem is látom a sátor végét, nagyon jó. Két szám között sikerül kinyitnom a szemem, látom, hogy jól is érzi magát a közönség. A színpad mellett is buli van, ott a PEN stáb egy nagy része, Murak, Enikő, Tod A és a Firewater többi tagja. Lemegyek, mert nem játszom a következő számban, nem is tudom melyik volt az. Fölmegy a Lacus (a PEN egyik főtechnikusa) a színpadra, mindenkihez odamegy, mindenki lerakja a gitárját, érzem, hogy gáz van. Vége a bulinak.

A rendőrség le akarja füjni az egész bulit. Ez van. Búcsúzunk a közönségtől akik iszonyat hálásak voltak. Ötven percet játszottunk (pedig még mindig azt érzem, hogy 15 percet voltunk csak a színpadon). Lett volna 3 új szám, sajnáljuk. A Psycho Mutants úgysem egy hisztis zenekar. Folytatódik a buli. "Eddig a Psycho Mutants Firewater-rajongó volt, most már én lettem Mutánsok-rajongó", mondja nekem Tod. a Firewater énekese. Jól esik hallani. A Quimby is nagyon tetszett neki. Sajnos én nem tudok még leülni, hátravan még pár elintéznivaló. Futok ide, oda, össze, vissza, búcsúzom a saját zenekaromtól, és a többitől akik még ott ragadtak. Úgy érzem megérdemlek egy búcsúitalt is. Egy bodzapálinkát dobok a fúvószenekarral, akikkel alig találkoztam a PEN-en.

Már zár a fesztivál, egy biztonsági őr szól nekem, hogy menjek már haza. Nem akarom azt játszani, hogy megmutatom neki a passomat és elmagyarázom, hogy maradhatok. Úgysincs már dolgom, ágyra vágyok, semmi másra. Irány haza. Holnap lehet aludni reggel 8 után is... de jó!!!

Fotók: galéria - Szekeres Balázs; címlap: Bergics Balázs