Görög Hét Záróünnepe
2010. március 31., szerda 13:34
info, rövid ízelítő

A Pyrgos Zenekar és Táncegyüttes táncháza az Ifjúsági Házban. Görög táncházi zenés műsorunk megidézi a görög tájak szépségét, s a bouzouki dallamára a közönséget is megtanítják a görög tánclépésekre.
Időpontok:
Figyelünk
|
A cőliakia örökletes tényezők által meghatározott szisztémás autoimmun betegség, amelynek kiváltásában a glutén fehérje komplex játszik döntő szerepet.
|
|
A Vízmegtakarítás.Hu Kft. - lakossági és intézményi vízszámla csökkentéssel foglalkozó vállalkozás-, nyereményjátékot hirdet magyarországi óvodák részére, ahol az első helyezett egy teljes víztakarékos felszerelést nyer.
|
|
Amennyiben sikeresen pályázik, országos referencia-intézménnyé válhat a pécsi Városközponti Iskola Mezőszél Utcai Általános Iskolája.
|
|
A március végén megnyílt Lakits Villa az elkövetkezendő időszakban havonta több alkalommal is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.
|
|
A pályázat célja a hátrányos helyzetű térségekben, illetve településeken a tehetségsegítés szakmai feltételeinek erősítése a szervezeti formák kialakításával és bővítésével, igazoltan a tehetséggondozást megvalósító programok támogatásával.
|
|
A pályázat célja azon törekvések támogatása, amelyeket intézmények tesznek, vagy tenni kívánnak a gyermekek betegségmegelőzése, egészségmegőrzése érdekében.
|
|
Ha érdekel a kémia, amit az iskolában tanítanak, ha szeretsz kísérletezni, de a családod nem örül neki, hogy azt otthon a konyhában vagy a pincében teszed, akkor jelentkezzél a nyári kutatótáborunkba.
|
|
Magyarországon és határainkon túl élő (aktív és nyugdíjas) óvodapedagógusok és óvodapedagógus hallgatók pályázhatnak.
|
|
Az érzelmi nevelés lehetőségeiről, módszereiről lesz szó az Alma a fán műhelymunka-sorozat következő alkalmán.
|
|
Az MME rajzpályázatot hirdet ,,2013 a gyurgyalag védelmének éve" és a ,,Tavaszi madárles" kapcsán, ,,A gyurgyalag csodálatos élete" címmel.
|
Hirdetés
Bejelentkezés
Facebook
Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek






