Az iLovePécs kultúrprojektről
Néhány szóban az iLovePécs kultúrprojektről

Közösségi kultúrprojektünk online megjelenése, az iLovePecs.hu weboldal 2007. július 8-án indult útjára, céljaként a pécsi kulturális élet közhasznú népszerűsítését tűztük ki.
Tettük ezt azért, mert Pécset annál sokkal jobban szerettük, mintsem elköltözzünk a "többre/másra" vágyakozás kedvéért. Arra gondoltunk, hogyha sem megszokni, sem megszökni nem tudunk, akkor próbáljuk megkerülni a problémát és az hőn áhított "több/más" szemlélet magvait elszórni, azaz tenni érte a saját erőnkből, hátha idővel kikel valami.
Névválasztásunk a város "határtalan" szeretetéről, valamint az általunk képviselni kívánt határozottan új szemszögről (de nem a globalizációról) szólt, míg ,,Kultúra minden szempontból" szlogenünk pedig a megszokottól eltérő, közösségi szemléletünkről árulkodott.
Ennek ellenére sokan kérdezik miért pont ezt a nevet választottuk? Az előbbieken túl az "I Love Pécs" kifejezés mesterkélt és erőltetettnek tűnő kimondatásával felvetni kívántunk néhány költői kérdést a Város számára, amely önmagát általában kulturális sokszínűségével exponálja, miközben érezni benne némi zárkózottságot, az "idegen és új dolgokkal" szembeni érdektelenséget, -horribile dictu - távolságtartást.
Meg azért is ezt választottuk, mert csak! Egyetértünk a "nomen est omen"-el, de azzal is egyet értünk, aki azt mondja "úgyse a név számít, hiszen mennyi bolondságot eladnak butábbnál butább nevek alatt", meg azzal is, aki azt állítja "nem a név a fontos, hanem az, hogy mit teszünk le az asztalra". Igyekszünk is elsősorban a tetteinken keresztül kommunikálni, amit a T. Olvasó most itt lát e sorokban az csak egy elgyengült pillanatunk eredménye :)
Tehát honlapunkon Pécs város, illetve vonzáskörzete kulturális programjait népszerűsítjük, melyekhez ajánlókat, beszámolókat, kritikákat készítenek munkatársaink és önkéntes közösségi "újságíróink", - mindezt frissen és naprakészen.
A pécsi kultúra iránt érdeklődők a hét minden napján rendszeresen vadonatúj információkat szerezhetnek az iLovePecs.hu oldalain a helyi aktualitásokról, megtervezhetik kulturális vagy családi kikapcsolódásukat, böngészhetik a hétvégi programokat, áttekinthetik a közeljövő és a múlt kulturális eseményeit, megvizsgálhatják azok visszhangjait, hozzászólásaikon keresztül pedig kifejthetik véleményüket. A gyermekek és fiatalok kultúrájára külön figyelmet fordítunk, családi kulturális programsoroló kiadványunk havonta jelenik meg 10.000 példányban Kultúrka gyermekmagazin néven, melyet ingyenesen vehetnek kézbe.
Jellemző, hogy a Pécshez kötődő, de távolban élő érdeklődők a weboldalunk tudósításain keresztül igyekeznek rajta tartani ujjaikat a város kulturális ütőerén, látogatásaikat így az aktuális programokhoz tudják időzíteni. Egységes pécsi kulturális eseménynaptárunk egyedülálló módon kínálja az idegenforgalom számára is az állandó és időszerű kulturális értékeket, valamint a város kulturális atmoszféráját.
A kultúraszervezésben érdekelt programszervezők és helyszínek, továbbá szakemberek, művészek, szervezetek és intézmények is hasznosan forgatják weboldalunk lapjait, nekik számos a munkájukat segítő, vagy a művészetükhöz kapcsolódó szolgáltatást is kínálunk, csakúgy mint a kultúra elkötelezett támogatóinak, szponzorainak.
Az iLovePecs.hu a város kulturális életének egyetlen és független krónikása, mely közel teljes körűen nyújt egyszerre részletes és átfogó képet Pécs kulturális értékeiről, rezdüléseiről, mozdulatairól egyaránt.
Hát ilyen az iLovePécs!
Kapcsolódó linkek
Az iLovePécs kultúrális teóriája és gyakorlata
Az iLovePécs IT infrastruktúrája
Küldetési nyilatkozat
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- Dittrich Lili Dufner Linda 2012.05.21 (17:22)
- <br /> <br kollárné Zsír Mária 2012.05.21 (11:33)
- Bánkuti Roza rajzára Budaváriné Herbert Viktória 2012.05.21 (11:29)
- Kaposvár, Hóvirág u.28. Fekete Wieslawa 2012.05.21 (11:25)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:16)
- Dittrich Lili Brodmann Tibor 2012.05.21 (11:15)
- Dittrich Lili Ormándlaky Zsolt 2012.05.21 (11:15)
- Dittrich Lili Lóczi Szidónia 2012.05.21 (11:14)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.21 (10:44)
- Dittrich Lili Hága Péter 2012.05.21 (10:39)








