Küldetésünk
Küldetési nyilatkozat

Az ,,iLovePécs" kultúrprojekt független, nonprofit kezdeményezés, melynek civil küldetése a város és régiója kulturális életének, közművelődésének közhasznú népszerűsítése, érdekérvényesítése, az érdekelt felek közötti kommunikáció és együttműködések elősegítése, igényeik formálása, Pécs idegenforgalmi vonzerejének növelése, minőségi kulturális értékeinek gyarapítása, valamint az előremutató társadalmi folyamatok segítése a helyi kultúra vonatkozásában.
A helyi kulturális élet szereplőinek leképezésekor négy fontos érdekcsoportot veszünk figyelembe és ezek valós igényeinek megfe-lelően alakítjuk a számukra végzett közhasznú tevékenységeinket.
A rendezvények, kulturális események szervezői, helyszínei számára a legfontosabb igény, hogy a programok minél nagyobb és relevánsabb nyilvánosságra tegyenek szert, így egyre több érdeklődőre számíthatnak. A művészek, művészcsoportok érdeke mű-veik, alkotásaik, előadásaik által a minél magasabb szintű megbecsültség elérése. A társadalomnak, közönségnek, azaz a kultúra fogyasztóinak a választék gazdagsága és döntésük támogatása a legfontosabb, hogy a megfelelő időben, átláthatóan, gyorsan tájékozódhassanak az őket érdeklő programokról. A negyedik csoportnak, a kultúrát támogató szervezeteknek, vállalkozásoknak, pedig a szempontja az, hogy a társadalom tudjon támogató szerepükről és elismerje annak fontosságát.
A kulturális élet nyilvánosság előtt is megnyilvánuló jelenlegi problémáira kultúrprojektünk a www.ilovepecs.hu webportálon keresztül a hatékony kommunikációs eszközeivel, valamint egyéb tevékenységeivel több megoldást kínál:
A. Pécs kulturális élete, illetve nyilvánosság előtti megjelenése összességében szervezetlen. Az aktuális programok, eseményekkel kapcsolatos információk csak nehezen és szinte kiszámíthatatlanul jutnak el a közönséghez, ha egyáltalán eljutnak.
Megoldás: nyilvánosság előtti naprakész megjelenési lehetőség Pécs és régiója kulturális életének valamennyi résztvevője szá-mára, amelyhez szervesen kapcsolódik egy kereshető, friss adatbázis az eseményekkel és az érdekeltek publikus adataival.
B. Nincs olyan intézményesített kommunikációs csatorna, amin keresztül a kultúraszervezőkhöz, művészekhez olyan visszajelzések érkezhetnének a közönségtől, amelyek valós képet festhetnének a rendezvények, művek fogadtatásáról. Ezek pedig szüksége-sek lennének a pécsi kulturális programok színvonalának fenntartásához, emeléséhez.
Megoldás: vélemény visszajelzési és igény kifejezési lehetőség biztosítása közösségi fórumokon, ajánlók, beszámolók publikálá-sának lehetősége közösségi újságírók számára (szövegesen, képekkel, videókkal), közösség által szerkesztett témák (rovatok, szubkultúrák, stb.) működtetési feltételeinek biztosítása, amelyek együttese lehetővé teszi a folyamatos kapcsolattartást a kö-zönséggel.
C. A város kulturális életében nehezen találnak egymásra az ebben érdekelt felek (pl. a támogató vállalkozások és a támogatottak, művészek és kultúraszervezők, stb.), hiszen nincs elég információjuk egymásról, nem tudják, hogy ki lehetne a minden szem-pontból megfelelő partner számukra.
Megoldás: a támogatók és támogatottak adatbázisán keresztül könnyebben találhatnak egymásra a szereplők. Az ideális jelöl-tek felkutatásához kevesebb idő, energia és költség ráfordítással, hatékonyabban lehet kapcsolatokat építeni, projekteket meg-valósítani.
D. Pécs kulturális élete rendkívül sokszínű, a felszín alatt ,,lappangó kulturális energia" nagyságrendekkel nagyobb annál, mint amennyi napvilágra kerül. Az amatőr és autodidakta művészek nem jutnak el a publikumhoz, munkáik, terveik sokszor össze-dőlnek, elillannak mielőtt az érdeklődők és a támogatók tudomást szerezhetnének róluk, pedig a legtöbbjük pótolhatatlanul ér-tékes. A feltörekvő tehetségek nem tudják érvényesíteni magukat, még megjelenésük, vagy felfedezésük előtt félő, hogy kudar-caik miatt feladják művészi ambíciójukat, mert nincs megfelelő felelősségvállalás és kialakult mecenatúra-magatartás a társada-lom részéről.
Megoldás: Egy olyan mecenatúra-rendszer és gyakorlat kialakítása, amely példaértékűen magában foglalja a megjelenési lehe-tőségek biztosítását, a valós támogatási igények felmérését és kielégítését, ezek hosszútávon fenntartható, kiszámítható felté-telrendszerét.
Projektünk fő célkitűzése a felsorolt problémák érdekeltekkel összefogásban történő komplex és módszeres megoldása, valamint újabb, a kulturális életet és értékeket élénkítő projektek létrehozása, előkészítése és támogatása.
Pécs, 2007. március hó
Balog Pál
kultúrprojekt vezető
iLovePécs kultúrprojekt
Kapcsolódó linkek
Néhány szóban az iLovePécs kultúrprojektről
Az iLovePécs kultúrális teóriája és gyakorlata
Az iLovePécs kultúrprojekt IT infrastruktúrája
Küldetési nyilatkozat letöltése
|
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható
Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok
Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Címkék:
|
|
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
|
|
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
|
|
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
|
|
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
|
|
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
Címkék:
|
|
Mindenkit foglalkoztat a szerelem, ez vitathatatlan. Az is, hogy sokan egy színdarab által is szeretnék átélni újra ennek az érzésnek a csodás és gyötrelmes perceit. A művészet már számtalan műfajban és formában próbálta tetten érni. Ez most valami új...
Címkék:
|
|
Egy éves Takáts Eszter "Nem a jutalomért" című templomi koncertsorozata, melynek következő előadása Pécsett lesz hallható.
Címkék:
|
| « | Május 2013 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 30 | 31 | |||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 |
28
|
29
|
1 | 2 | |||
Mi lesz a Kultúrkerttel? |
Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával |
Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával |
Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo |
Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában |
Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében |
- 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
- hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
- bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
- pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
- UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
- 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
- 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
- 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
- 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
- 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)








