Kultikus szórakozóhely bezárása nélkül nem telhet el év Európa kulturális fővárosában. Így lett sajnos hagyomány a hattyúdalok közlése az oldalunkon. A Rák hosszú haláltusáját, a rövid, de annál aktívabb életű Labor bezárását, a Danténak intett örök búcsút, most a Kino fájdalommentesen gyors kimúlása követi.
Kevés előremutató kezdeményezés van és volt eddig Pécs kulturális életében, ezek között olyan persze akad, aminek a vége eleve elrendeltetett. Ilyen, a majdnem két évvel ezelőtt útjára indított, Labor, mely kezdetben a Mediátor Egyesület oltalma alatt működött. Az eredeti cél egy olyan újrahasznosított kulturális, közösségi, alkotóművészeti helyszín létrehozása volt, aminek a segítségével a Zsolnay-gyár funkciójukat vesztett terei újra bekapcsolódhatnak a város életébe. A kezdeményezés másodszor is kénytelen bezárni kapuit és ahogy legutóbb, most sem biztos, hogy lesz folytatás. Sírva vígad a magyar, tehát december 16-án, még egy Labor-tor belefér: fotókiállítás, Budbudas-koncert, majd buli reggelig a FPT-val és a Periszkóp Allstars-szal.

Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés

Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres