Jubileumi kiállítással és táncesttel ünnepel a Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány, amely immár két évtizede gondoskodik a tradíciók átörökítéséről az ifjú nemzedékek felé. Június 2-án a Szivárvány Gyermekházban a kézműves tanoncok munkáit, a Pécsi Harmadik Színházban pedig húsz év gyermek néptáncosainak, népzenészeinek műsorát tekintheti meg a közönség.
A pécsi koncertpaletta ezen a héten is sokszínű. A jazz kedvelői kedden két nagyszerű zenekarral ünnepelhetik a műfajt és az alternatív zene szerelmesei is találhatnak kedvükre valót. A héten Miklósa Erika is Pécsre látogat, nápolyi dalokat ad elő a Kodály Központban. E heti zenei ajánló.
A tavasz első hétvégéjén változatos programokkal találkozhatunk a városban és annak környékén egyaránt. Farsangi táncmulatsággal és Busójárással űzhetjük a telet, de ha békésebb programokra vágyunk, számos jó film közül választhatunk, többek között a Tüke fenomént is megnézhetjük a Tudásközpontban.
Simply English, Cs.Í.T., táncház és hangverseny. Ezen a héten is viszonylag széles kínálatból válogathatunk, igaz még így is foghíjas a hét koncertek tekintetében. Ugyanakkor nincs okunk panaszra, hiszen a könnyű- és a komolyzene rajongói is találhatnak kedvükre való programot. Eheti zenei ajánló.
Eozin csillagok címmel mutatja be új táncszínházi darabját a pécsi Misina Néptáncegyüttes és Táncszínház december 13-án, 17.00 és 20.00 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban.A táncszimfónia az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 hivatalos civil programelemeként jött létre.
Egyre hűvösebb az idő, a hét közepétől pedig a naptári tél is beköszönt. Azonban a héten érdemes lesz a meleg szobát és a gőzölgő teát felváltani a színháztermekkel, hiszen a pécsi teátrumok új darabokkal várják a közönséget. Ízelítő az első decemberi hét előadásaiból.
Bár az idő későnyári jegyekkel tréfál meg minket, az új színházi évad már nem gyerekcipőben jár. Ismét minden napra jut legalább egy, de inkább több előadás, ismert és még sosem látott darabok közül válogathatunk. Ízelítő az eheti kínálatból.
A Compagnie Marie Chouinard Chopin: 24 prelűd & Tavaszi áldozat című előadását láthatjuk szeptember 20-án, hétfőn 19 órakor a Nemzeti Színházban. A produkció a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretén belül valósul meg, melyre a szervezők mindenkit várnak, akik fogékonyak az egyedi koreográfia teremtette hangulatra.
Friss tartalmak
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
Facebook
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)
- Verőce, Árpád út 21. Perneky Sándor 2011.08.30 (22:31)
- Heidestr.21, 35644 Hohena stefan gnandt 2011.08.17 (16:04)
- Egyszerűen csodálatosak! Klíma 2011.08.14 (14:29)
Webshop














