- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- Következő >
A pécsi blues, jazz és rockzenekarok három napos, ingyenes fesztiválja lesz talán az első idei kulturális program az ex-Kultúrkertben. Június 30. és július 2. között, minden este három produkció várja az érdeklődőket, a most már csak az Esze Tamás utca felől megközelíthető helyszínen.
The Craftmen Club nevű francia formáció koncertezik március 18-án pénteken, este 10 után a Pécsi Est Café színpadán. A zenekar érdekes színfolt hazájának zenei palettáján: zenéjükben a rock és a country elemeit ötvözik.
A balkáni viszályok a zenekarokat sem kímélték. A Zabranjeno Pusenje-ben is megtörtént a törés, az alapítók más utat választottak. Az egyik a divathoz illeszkedett, a másik pedig a korszellemhez. Hogy melyik látogat el szombat este az Ifjúsági Házba, azt mindenki döntse el maga.
Csütörtökön kezdődik a hét koncertblokkja, mely csupán szombatig tart. A három nap alatt akár öt koncertet is meghallgathatunk, különböző műfajokban. A Pannon Filharmonikusok a Kodály Központban, a Hétrét Együttes az IH-ban, az Ez Basic a Pécsi est Café színpadán lép fel. E heti zenei ajánló.
A pécsi zenekedvelőknek kedvez ez a hét, hiszen naponta több koncertet is rendeznek a városban. A hazai zenészek mellett országszerte elismert előadók is fellépnek a Pécsi Hangzás programsorozat keretében, és a 100 Tagú Cigányzenekar is a Kodály Központban ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját.
Tom Waits munkássága legegyszerűbben két szóval jellemezhető: füst és alkohol. Ennél jobban már csak egy koncertjéből érezhetnénk rá a munkásságára. Vagy elnézhetünk most pénteken a PécsiEst Caféba, ahol egy igazi szupercsapat, a The Braindogs adja elő a szellemi lángoszlop dalait.
A legtöbb zenei zseni három-négy évesen kezdi. Kérdés, hogy ha zsenialitása választott tárgyától megfosztják, mondván, nem jók a testi adottságai, lesz-e belőle Menuhin, Yo Yo Ma, Jimi Page a későbbiekben? Joe Robinson most 19 éves, lassan egy évtizede (újra) gitározik, a zsenialitásához pedig kétség sem férhet. Otthon országos kertévés tehetségkutatót nyert, itt pedig megmutatja, mivel.
20.45 – 21.45 **** Sokszor váltottak már műfajt, gyökereikben mégis mindig azonosak maradtak önmagukkal. Hogy elektronikus alapokra készült popsláger, törtütemes táncparkettzene, vagy rock a javából, édesmindegy, a hangulat és a lelkesedés változatlan maradt. Harmadik, friss lemezét mutatja be most első alkalommal - Peet.
Nagy eséllyel Pécsett még a kertvárosi nagypapák és a fehérhegyi nagymamák is hallották már annak a zenekarnak a nevét, amely az utóbbi 2-3 év folyamán igazolta, hogy bármekkora is legyen a hazai piac, még egy jó bandának mindig van elég hely. Negyedik lemezén és egy két hónapos országjáráson van túl az absztrakt kefélős szövegeiről is jól ismert 30Y. A novemberben kiadott No 4. lemezbemutató turnéjának utolsó állomásához érkezik két nappal az évbúcsúztató előtt - a pécsi gálakoncertek fellegvárának számító ÁOK Aulában.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop















