- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
A Control Stúdió idén is megszervezte a már hagyományosnak mondható pécsi amatőr filmesek rövidfilmes estéjét. Az egypercestől a majdnem háromnegyed órás alkotásokig három blokkban ismerkedhetünk az éves terméssel, majd koncertek szórakoztatják az érdeklődőket, november 24-én, szerdán este a Trafikban. Részletes program.
Tolerancia, szolidaritás, békés együttélés, szabadság - évezredes eszmék, néha mégis a sarokba vannak kényszerítve és kukoricára térdeltetve, ha nem szolgálnak ki érdekeket. Az emberi jogokkal nem törődő hatalmak és az azokért kardoskodó civilek közt tartós állóháború alakult ki. Ebbe az árokba ásta be magát erősítésként 2006-ban a pécsi Emberség Erejével Alapítvány. Két év alatt számos helyen megjelentek és hallatták hangjukat, egy hetes, emberi jogi rendezvénysorozatuk pedig idén harmadik alkalommal jelentkezik december 5. és 10. közt.
Egy rövidfilm-fesztivál általában olyan, mint egy őserdei hadgyakorlat. A legtöbb esetben zsibbasztóan fárasztó, telistele mindenféle (olykor kellemes) meglepetéssel, viszont minden esetben tanulságos. Meg erőt ad a hétköznapokhoz. Persze ha nem lenne sok amatőr filmes, aki rövidfilmeket gyárt, soha nem bukkannának elő az Antal Nimródok, Pálfi Györgyök, Steven Spielbergek vagy Jim Jarmuschok. Aránytalanul nagy rendező per közönség aránnyal zajlott az ötödik Pécsi Rövidfilm Est, ahol kiderült, mi helyettesíti a legjobban a popcornt, milyen is az élet nyáron Dunaszekcsőn, és mi is lehet egy rövidfilm sorsa, miután levetítik.
A Control Stúdió Filmegyesület november 26-án, szerdán az Apolló Artmoziban amatőr illetve független alkotók munkáiból válogatott filmeket vetít. A három blokkot felvonultató rendezvényre pécsi és Pécs környéki műkedvelők 10 percnél nem hosszabb filmjeiket küldhették be a szervezőknek. A délután folyamán több mint 20 alkotó 40 rövidfilmjét tekintheti meg a közönség.
Egy várost, aminek a jelképe egy hatalmas fallikus szimbólum mi más érdekelhetné jobban, mint a szerelem? Talán a szex. Két film egy moziban, ugyanarról a városról és a téma is ugyanaz, de a kialakuló kép teljesen más. Ha kedvünk és energiánk engedi, akkor először a kamera mindkét oldalán legalább egymillió sztárt felfonultató rövidfilm-kombóban, majd egy romantikus, de tanulságos vígjátékban ismerhetjük meg a francia fővárosban uralkodó szerelmi viszonyokat. Párizs, szeretlek! és 2 nap Párizsban, miért igen és miért nem, vagy fordítva, de mindenképp az Apollóban...
Tolerancia, szolidaritás, békés együttélés, szabadság - évezredes eszmék, néha mégis a sarokba vannak kényszerítve és kukoricára térdeltetve, ha nem szolgálnak ki érdekeket. Az emberi jogokkal nem törődő hatalmak és az azokért kardoskodó civilek közt tartós állóháború alakult ki. Ebbe az árokba ásta be magát erősítésként 2006-ban a pécsi Emberség Erejével Alapítvány. Két év alatt számos helyen megjelentek és hallatták hangjukat, egy hetes, emberi jogi rendezvénysorozatuk pedig idén harmadik alkalommal jelentkezik december 5. és 10. közt.
Egy rövidfilm-fesztivál általában olyan, mint egy őserdei hadgyakorlat. A legtöbb esetben zsibbasztóan fárasztó, telistele mindenféle (olykor kellemes) meglepetéssel, viszont minden esetben tanulságos. Meg erőt ad a hétköznapokhoz. Persze ha nem lenne sok amatőr filmes, aki rövidfilmeket gyárt, soha nem bukkannának elő az Antal Nimródok, Pálfi Györgyök, Steven Spielbergek vagy Jim Jarmuschok. Aránytalanul nagy rendező per közönség aránnyal zajlott az ötödik Pécsi Rövidfilm Est, ahol kiderült, mi helyettesíti a legjobban a popcornt, milyen is az élet nyáron Dunaszekcsőn, és mi is lehet egy rövidfilm sorsa, miután levetítik.
A Control Stúdió Filmegyesület november 26-án, szerdán az Apolló Artmoziban amatőr illetve független alkotók munkáiból válogatott filmeket vetít. A három blokkot felvonultató rendezvényre pécsi és Pécs környéki műkedvelők 10 percnél nem hosszabb filmjeiket küldhették be a szervezőknek. A délután folyamán több mint 20 alkotó 40 rövidfilmjét tekintheti meg a közönség.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop








