A Bóbita Bábszínház egykori épületében nemzetközi videóművészeti fesztivált rendeznek november 3. és 6. között. Tematikus blokkokban 86 magyar és külföldi alkotó munkája lesz látható négy napig.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely új kiállítóterében november 27-ig látogatható Hopp-Halász Károly kiállítása. A rendkívül sok műfajban alkotó, pályáját Pécsett kezdő mesternek ez az első átfogó életműtárlata.
A Kortárs Magyar Fotográfia Biennálé könnyen kiszámítható módon 2009 után 2011-ben ismét Pécsett látható. A Hattyúház és a Közelítés galéria bezárása után a kortárs művészet állandó fórumai erőteljesen megritkultak a városban, már csak ezért is érdemes október végéig a Vasváry-házba látogatni.
A Pécsi Galéria új kiállításán az elmúlt évek történéseire kellett alkotásaikkal reflektálniuk pécsi, baranyai művészeknek. Az október 2-ig látogatható tárlaton, így az idősebb mesterek is új munkákkal jelennek meg.
Több pécsi kötődéssel is rendelkező fiatal képzőművész mutatkozik be a Cella Septichorában. Romvári Márton Az anyag negyedik halmazállapota című kiállítása szeptember 18-ig.
A nyár első tárlata a város legújabb kiállítóterében, a Zsolnay Negyed új galériájában várja az érdeklődőket. A Kiscelli Múzeumnak - igencsak változatos 20. századi, kortárs - gyűjteménye mindenki számára tartogat olyan alkotást, amiért érdemes július 17-ig felekeresni a Major utca felől megközelíthető kiállítást.
A Fiatal Kortárs Állásfoglalások szombat estétől június 19-ig ismét Pécsett kerül megrendezésre. A Bóbita Bábszínház volt épülete részben jobb, bizonyos tekintetben rosszabb helyszíne, a korábbihoz hasonlóan vegyes színvonalú tartalomnak.
A plakátkiállítások mindig fontos szerepet töltöttek be a városi galéria több mint 30 éves történetében. Május 13-án pénteken ismét egy nemzetközi tematikus válogatással ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Széchényi téri kiállítótérben, délután 5 órától.
Az EKF-évad egyik záró-, a Zsolnay Negyed kiállítóterének nyitókiállítása Pinczehelyi Sándor életműtárlata volt. A képzőművésszel május 10-én a Dominikánus Házban Varga Rita, a KME vezetője beszélget, este hattól.
A Fiatal Kortárs Állásfoglalások 2011-ben is Pécsre érkezik. A fiatal magyar alkotók művei május 22.- június 19. között, ezúttal a Bóbita Bábszínház épületében kerülnek bemutatásra.
Friss tartalmak
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
|
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Címkék:
|
|
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
|
|
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
|
|
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
|
|
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Címkék:
|
|
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
|
|
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
|
Facebook
| « | Február 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 05 | 30 | 31 | |||||
| 06 | |||||||
| 07 | |||||||
| 08 | |||||||
| 09 | 1 | 2 | 3 | 4 | |||
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Nagyon jól megszervezett seffer andrea 2011.10.31 (11:34)
- Fiúk ki a beszámoló Bencze Zoltán 2011.10.13 (13:27)
- remélem omfg 2011.10.03 (06:56)
- Nem éri meg kiadni érte Dóra, a felfedező 2011.10.02 (10:46)
- Pirkadt a hajnal. Seffer Andrea 2011.09.14 (16:13)
- Tisztelt Angyal Gyula 2011.09.14 (11:13)
- Pécs Moni István 2011.08.30 (23:53)
- Verőce, Árpád út 21. Perneky Sándor 2011.08.30 (22:31)
- Heidestr.21, 35644 Hohena stefan gnandt 2011.08.17 (16:04)
- Egyszerűen csodálatosak! Klíma 2011.08.14 (14:29)
Webshop















