Találatok száma:50; oldalak száma:5
Megjelent a Kelet-nyugati átjárók kötetsorozat első része, amelyet május 7-én mutattak be a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as épületében.
Fehér Béla "Kossuthkifli" című regényének beszélgetéssel és felolvasással egybekötött bemutatóját tartják április 12-én este 9-től a pécsi Trafik étteremben. A szerzőt Ágoston Zoltán kérdezi.
"Hát pont az, hogy a turul nem közönséges sas, hanem kitalált sas. Nem a természetben élő igazi madár, amelyről dokumentumfilmet lehetne csinálni az Animal Planet számára, és láthatnánk, hogy a turul a puszta fölött szálldogál és egerekre vadászik. Ez teljesen egyedülálló, magyar kiadású ragadozó madár, kicsit a sasra hasonlít, de valahogy mégsem az."

Bertók László országosan ismert szerző, ráadásul helyi bútordarab. Az életrajzát a szenzációra éhes laikus számára egy priusz teszi izgalmassá, a szakértő számára szakmai és művészeti életműve. Új kötetéről Ágoston Zoltán faggatja október 30.-án.

2006-ban és idén is tartottak egy szaketika-konferenciát a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A konferenciák anyagából kötet született, azt pedig a Művészetek házában mutatják be először, november 7.-én.

Akartuk, nem akartuk, lett egy különbejáratú pannon Al Gore-unk. Nem, nem indul az elnökválasztáson - bár a franc tudja, talán meg is választanánk - viszont kemény ökopolitikus álláspontot képvisel. Ellenkultúrából ment ellenkultúrába - Menyhárt Jenő, a legendás Európa Kiadó egykori frontembere kiugrott a nagy pocsolyán túlra, és New Yorkban lett Greenpeace-agitátor. Aztán mindezt megírta, és most Pécsett is bemutatja Agitátor című könyvét.

Rövid ismertető
Rövid ismertető
Rockenbauer Zoltán A halandó múzsáról
Találatok száma:50; oldalak száma:5
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres