Bozóky Anita több mint egy éve irányítja a Zsolnay Negyedet. Tapasztalatairól, a lassan elkészülő nagyberuházásról, a felálló intézményrendszerről és a másik vezető távozásáról kérdeztük.
Patartics Zorán, építész, publicista az elmúlt bő egy évben nem csak kritikusan elemezte a helyi kulturális életet, hanem több összefüggő projekt keretében a civil társadalmat szerette volna megmozgatni, és elindítani a közös gondolkodást. Az Kis Esti Viták szervezőjével ezen a téren szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
Takáts József, irodalom- és eszmetörténész a pécsi EKF-pályázat szerzője, szerkesztője volt. Irányítása alatt szerezte meg a város a címet, azonban stratégiai tanácsadói posztjáról két év után távozott. Most megjelent Az újragondolt város című könyvében a 2004-től 2010-ig tartó időszakot illusztrálja cikkekkel, levelekkel, dokumentumokkal.
Nemrég jelent meg Tarrósy István Kelet-Afrika a fejlődés útján című könyve. Június 3-án pénteken pedig a 2010-es Borderless Europe című konferencián elhangzott előadások kötete mutatkozott be, aminek a társzerkesztője volt. A pécsi bölcsészkar Afrika-kutatójával legutóbbi projektjéről beszélgettünk.
Palatinus Dóra és Makra Zoltán 37 nm című installációja hamarosan Uránváros főterét díszíti. Az alkotópárosból, Dórával Pécs álombuborékai miatt is már régóta szerettünk volna interjút készíteni, így most a szobrászt módszereiről, közterekről, a tervezés és kivitelezés közötti különbségekről beszélgettünk.
A pécsi zenekar az egyik legfontosabb és legkülönlegesebb koncertjére készül. A két frontembert Farkas Rolandot (aka Wolfie) és Felcser Mátét (aka Rendben Man) a kezdeti felálláshoz képest jelentősen megnövelt taglétszámról, kihívásokról és a hiphopból a beskatulyázhatatlanság felé törekvésről kérdeztük.
A Robert Bosch Alapítvány kulturális menedzsere augusztus óta tartózkodik Pécsett. A helyi kulturális élet feltérképezése után, a német kortárs művészeteket és zenét hozza közelebb a városi közönséghez és projektjeivel a nemzetközi kulturális kapcsolatokat, a párbeszédet is erősíti. Eddigi tapasztalatairól, terveiről a Lenau Házban beszélgettünk.
A 30Y régóta dédelgetett dalaiból egy különleges program állt össze az évek alatt, és ezt március 16-án először mutatják be Pécsett a Kodály Központban. A zenekar frontemberével, Beck Zolival a Szentimentáléról, Pécsről és közösségekről beszélgettünk.
A Horvát Színház padlása zsúfolásig megtelt a fotóriporter legújabb kiállításnak megnyitójára. A fényképészt a tárlaton végzett utolsó simítások közben sikerült zavarnunk. Mesterekről, sikerekről és az erdőben eltévedt fotósról kérdeztük.
A Hungarofest nemrégiben felmentett igazgatója Pécsett vette át a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének tiszti fokozatát, amit a francia kultúra magyarországi terjesztéséért ítéltek neki. Az EKF-programok jelentős részét is szervező intézet volt vezetőjével a díj átadása után beszélgettünk.
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop
















