- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Interaktív fény- és hanginstallációval a középpontjában nyílt meg Mengyán András, képzőművész-designer kiállítása a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítóterében. A sötétbe burkolt, de mégis ragyogó válogatás nagyrészt az alkotó elmúlt öt évének munkásságából merít és január 22-ig látogatható.
Új köztéri szoborral gyarapodik a város. A Dél-Dunántúli Építészkamara EKF-es rendezevénysorozatának keretében Victor Vasarely munkássága által ihletett kortárs plasztika kerül Uránváros főterére. Az alkotást ünnepélyes keretek között augusztus 31-én este hatkor avatják fel.
Palatinus Dóra és Makra Zoltán 37 nm című installációja hamarosan Uránváros főterét díszíti. Az alkotópárosból, Dórával Pécs álombuborékai miatt is már régóta szerettünk volna interjút készíteni, így most a szobrászt módszereiről, közterekről, a tervezés és kivitelezés közötti különbségekről beszélgettünk.
Különleges produkció szemtanúi lehetünk, ha december 10-12 között ellátogatunk a PTE Művészeti Karára. A "Music in the Global Village" elnevezésű programsorozat az interneten, vagy helyi hálózatokon létrehozott és előadott zenét állítja középpontba. Az elektronikus zene és az internet rajongóinak igazi csemege.
A NemArt Galéria pár méterrel a föld alatt található kiállítóterébe leérve önkéntelenül is egy ízes "aztakurva" csúszik ki az ember száján. Az eredetileg három képzőművész installációs tárlatának meghirdetett eseményen végül csak két alkotó, két alkotása látható, de ezekért mindenképp érdemes vadászni a nyitvatartást. Egészen április 29-ig.
Kedves emberek címmel látható Varga Rita munkásságából kiállítás a Civil Közösségek Házában. A videók, installációk egészen április 13-ig tekinthetők meg, vagy ameddig a ház vezetői ki nem dobják a cuccokat...
A Közelítés Művészeti Egyesület fennállásának 15. évfordulóját több héten átívelő rendezvénysorozattal ünnepli. Március 12-én nyílt kiállítás az elmúlt évek dokumentációjából, március 20-án pedig performansz, beszélgetés várja az érdeklődőket, továbbra is a Nádor Galériába.
Jadranka Terkal textil- és ruhatervező iparművész munkáiból látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban a Fűből, fából viselet címmel. A kenderfonálból és minden esetben, kizárólag természetes anyagokból készült hordható alkotások árpilis 18-ig minden hétköznap 11 és 15 óra között tekinthetőek meg.
A Közelítés Művészeti Egyesület több éve szervez rezidensprogramokat, legutóbbi vendégeik Allan Siegel, Maximilian Erbacher, Nghia Nuyen alkotásaiból valamint Laurent Golon vizuális hanginstallációjából látható egy válogatás most a Hattyúház Kiálítóteremben.
A magasművészet néha szenespincékben mutatkozik meg csak igazán. A Periszkóprádió, amúgy is dohos előterét, a művészeti installációt képező, száradó rongyok csak még dohosabbá teszik. Mosott jóslat - kommentár nélkül - a Közelítés Galériában.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop
















