Találatok száma:114; oldalak száma:12
A Kortárs Magyar Fotográfia Biennálé könnyen kiszámítható módon 2009 után 2011-ben ismét Pécsett látható. A Hattyúház és a Közelítés galéria bezárása után a kortárs művészet állandó fórumai erőteljesen megritkultak a városban, már csak ezért is érdemes október végéig a Vasváry-házba látogatni.
A Kortárs Magyar Fotográfia Biennálét idén a Vasváry-házban rendezik meg szeptember 30. és október 26. között. A patinás épületben fiatal fotósok nem rendeltetésszerűen használt eszközökkel készült képei tekinthetők meg.
Pécs és Krakkó 1984 óta ápol partnervárosi viszonyt. A kölcsönös kulturális gesztusok újabb lépéseként a harmadik legnagyobb lengyel város főterének feltárásával ismerkedhetünk meg a Cella Septichorában augusztus 21-ig
Egy fotókiállítással és egy családias hangulatú tematikus tárlattal kezdődött csütörtökön a három napos kiállításmegnyitási láz. Az Alajos Utcai Művelődési Házban Csaba Tamás fényképei, a Csoport-Horda Galériában művészfeleségek alkotásait tekinthetjük meg.
A város galériái továbbra is ugyanazon a hullámhosszon kommunikálnak a pécsi közönséggel, így gyakran megesik, hogy két-három kiállítás is ugyanarra az időpontra esik. A Pécsi Horvát Színházban és az Ifjúsági Házban is március 24-én csütörtök este 6 órakor nyitottak meg egy-egy tárlatot. Előbbi fekete-fehér fotókkal, utóbbi színes textilekkel szólítja meg az érdeklődőket.
A Horvát Színház padlása zsúfolásig megtelt a fotóriporter legújabb kiállításnak megnyitójára. A fényképészt a tárlaton végzett utolsó simítások közben sikerült zavarnunk. Mesterekről, sikerekről és az erdőben eltévedt fotósról kérdeztük.
A belváros két kiállítóterme különleges alkotásokkal várja az érdeklődőket a tavasz első hónapja alkalmából. A Szoba lakásgalériában fővárosi alkotók munkáit, a Rácz Aladár Közösségi Házban pedig Gnándt Ferenc alkotásait láthatjuk március derekáig.
Szegény cigányok - szegény Cserehát címmel a Művészetek és Irodalom Házában március 11-ig látható tablók arról a társadalom alsó 5%-ban található rétegről szólnak, amelynek tagjairól általában nem készül szociológiai vizsgálódás.
Az utóbbi időben több kiváló fotókiállítással is találkozhattunk, és ezt a sorozatot folytatja Frank Gaudlitz szinte tudományos igényességű sorozata. A néprajzos kordokumentumnak sem utolsó egészalakos portrék és sokat mondó szobarészletek március 26-ig tekinthetők meg a Múzeum Galériában.
Nem először és valószínűleg nem is utoljára látható válogatás Szász János képeiből Pécsett. Az egyedi, könnyen felismerhető stílusban alkotó fotós képei egyszerre láthatók a Cella Septichorában és a Nádor Galériában.
Találatok száma:114; oldalak száma:12
Friss tartalmak
Nos, nem. Nádi hegedűvel nem találkozhattak az érdeklődők vasárnap este a Zsolnay negyedben, de még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egyáltalán tető alá hozta a koncertet az Ércbányász Koncert Fúvószenekar.
Címkék:
,,Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, ám de jön az ébredés, a királyfi oly kevés és az, hogy jön...
Címkék:
,,Mert kell egy hely, hol minden szellem látható Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog!"
Meglepetés műsorral készült a zenerajongóknak a Pécsi Ércbányász Fúvószenekar, élükön Szabó Ferenc karmesterrel.
Címkék:
Már érezni lehetett a közeledő eső illatát. Az emberre ekkor furcsa mód, jóleső melankólia telepszik. Jólesik egy szoba oltalmából, a karosszékből elmélázva bámulni az ablakon kopogva futkározó esőcseppeket...
Címkék:
"A koros emberekről rendszerint azt gondolják - gyakran maguk az öregek is így vélik-, hogy csak hátralévő napjaikat tengetik. Holott a késő öregkorra esik a legbecsesebb, legszükségesebb élete, az illető és mások számára. Az élet értéke úgy nő, ahogy a haláltól való távolság csökken." /Lev Tolsztoj: Napló, részlet/
Címkék:
,,Éjfél van, az éj rideg és szomorú,/ Gyászosra hanyatlik az éji ború:/ Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,/ Ébren maga van csak az egy szerelem."
Címkék:
Igeversekkel és prédikációval kombinált zenés áhítat - koncert a görög katolikus templomban.
« Június 2013 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
22 27 28 29 30 31
01
02
23
03
04
05
06
07
08
09
24
10
11
12
13
14
15
16
25
17
18
19
20
21
22
23
26
24
25
26
27
28
29
30
27 1 2 3 4 5 6 7
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata

Mi lesz a Kultúrkerttel?

Nem hatalom, hanem szolgálat - interjú Bozóky Anitával

Egy város nem lehet mindenben erős - interjú Rubovszky Ritával

Egy folyóirat nekrológja - Megszűnt az Echo

Pécs körbejár - Kis Esti Viták a Művészetek Házában

Gyökerek nélküli fák - Az EKF a hozzá fűzött remények tükrében

Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
  • 2008 XIvEtjoeuCpogAQwzf 2013.05.15 (11:35)
  • hQVlKlnoEVMdUb kXrUSVuNnlyFcpA 2013.05.15 (11:34)
  • bygHEkNKAVB GNDgBVdTCEzBI 2013.05.15 (08:48)
  • pswkCgHtNiHMK yfcLBeUKocGyRZw 2013.05.15 (08:48)
  • UWkbiGPhmsuyBoBKR XDyfpjeFhIY 2013.05.15 (08:26)
  • 2008 QXubXGNivEW 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 RicthbUnQ 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 iCEtTGYimbDSahsfvC 2013.05.15 (08:09)
  • 2008 QyAKlCuEWgmbPorBldx 2013.05.15 (08:08)
  • 2008 GiTIbuWs 2013.05.15 (08:08)
 
Webshop
A bevásárlókocsi üres