- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
Pécset hasonlították már Bristolhoz és Liverpoolhoz is, Detroit azonban senkinek nem jutott eszébe analógiaként. Egyszerűen talán azért mert nem adja magát. Néhány vadhajtás mentén azonban mégis köthető a déli végek volt uránfővárosa az államok északi csücskének egyik ipari központjához. Ilyen vadhajtás Radak, akiről még azt is elhinné az ember, hogy egyenesen Detroitból érkezett. Sőt, még egy detroit-i kiadó is majdnem elhitte, mikor hallotta a csávó egyik hanganyagát.
Éjszaka egy elhagyatott, üres autópályán. Sehol senki és semmi, csak a flaszter, a kocsi, a sötétség, és az el-elsuhanó fények. Csend. Messze távol látszanak az egekbe harapó épületek árnyai, de sehol egy felkapcsolt lámpa. Mintha minden élet kihúnyt volna mindenhol, csak az autópályát szegélyező lámpák végtelenbe vesző csíkja látszik. Hirtelen feltűnik a leállósávban egy ballonkabátos nő sziluettje, aki mintha csak egy film noirból lépett volna ki. Káprázat. A csöndet monoton, savas zajok törik meg, és egy ijesztő, érdes énekhang.
A Frankofon hét idén is kitermeli azt, amire a városnak igazán szüksége van. Egyrészt adott a jó program: alig hagyja el a várost a Prisca nevű formáció, belibben a United Fools, akik a fúzió talán még magasabb fokát célozzák meg. Másrészt: nagyon jó időzítéssel, egy ilyen koncert befogadásával és az azt követő FPT bulival, nyitja meg újra kapuit a felújított, újra- és újrahasznosított, magasfeszültségű, kísérleti kultúrgóc. Tér és idő: Pécs, Zsolnay-gyár, Labor, március 22., szombat, 22 óra (+/- 1 h).
A péntek esti pécsi programból kisebb elektrófesztet lehetne fabrikálni. Ha a rendezvények egy helyen lennének... A Rákban és a Kinoban egyszerre zajlik majd két olyan mulatság, ami kb. ugyanarra a táborra bazírozhat.
Pécset hasonlították már Bristolhoz és Liverpoolhoz is, Detroit azonban senkinek nem jutott eszébe analógiaként. Egyszerűen talán azért mert nem adja magát. Néhány vadhajtás mentén azonban mégis köthető a déli végek volt uránfővárosa az államok északi csücskének egyik ipari központjához. Ilyen vadhajtás Radak, akiről még azt is elhinné az ember, hogy egyenesen Detroitból érkezett. Sőt, még egy detroit-i kiadó is majdnem elhitte, mikor hallotta a csávó egyik hanganyagát.
Éjszaka egy elhagyatott, üres autópályán. Sehol senki és semmi, csak a flaszter, a kocsi, a sötétség, és az el-elsuhanó fények. Csend. Messze távol látszanak az egekbe harapó épületek árnyai, de sehol egy felkapcsolt lámpa. Mintha minden élet kihúnyt volna mindenhol, csak az autópályát szegélyező lámpák végtelenbe vesző csíkja látszik. Hirtelen feltűnik a leállósávban egy ballonkabátos nő sziluettje, aki mintha csak egy film noirból lépett volna ki. Káprázat. A csöndet monoton, savas zajok törik meg, és egy ijesztő, érdes énekhang.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop









