Találatok száma:26; oldalak száma:3
A belvárosi mozikban szokás szerint a külföldi alkotásoké az uralom, azonban a héten két tematikus fesztivál is gyarapítja a kínálatot. Még két napig Lengyel filmhét az Apollóban, az Urániában, a már említett alapítványi moziban és a Művészetek és Irodalom Házában a Török Filmhét lelt otthonra. E heti.
A héten öt új bemutatóval jelentkezik a két belvárosi mozi. Akad posztapokaliptikus kaland, túra az emberi elmében túrva. És ezt a kínos rímfaragást most hagyjuk abba, úgyhogy inkább lássuk valamelyest tárgyilagosabban: mi lesz még. E heti.
Ezen a mozihéten négy újdonsággal kecsegtetnek a belvárosi mozik. Végre egy tisztességes animációs film, ismét egy dokumentumfilm, érdekes családi dráma, történelmi dráma, meg egy csomó felmelegített film. E heti.
A kulturális hétfő, ami ugye a csütörtök, történelmi ihletésű királynődrámát, pszichodrámát, cseh filmdrámát és csak simán drámát vonultat fel a bal sarokban. A jobb sarokban pedig kizárólag ismétlésekkel találkozunk. E heti.
Animáció, magyar vígjáték és tragikomédia, lokálprokarióta történelmi tévelygés, zseniális visszatérés, őszinte szembenézés a múlttal, docutainment az olcsó élelmiszer valódi áráról, a díva hattyúdala látható a belvárosi mozik műsorán. E heti.
Magyar reality-dráma, mindenféle groteszk, tripes felnőttmese, Zsolnay Vilmos életének "sajátos" megfilmesítése a belvárosi mozik 13. heti műsorán. E heti.
Egy napos késésben vagyunk ugyan, de végre felocsúdtunk a hét filmsokkjából, és mégiscsak megemlítjük az aktuális mozifilmeket. Ajánló azoknak, akik még tudják milyen érzés hat méteres vásznon nézni a filmeket és emlékeznek a székszomszéd idegesítő kukoricazabálására. E heti.
Ez a hét leginkább az intellektuális szórakoztatás híveinek kedvez: Dyga és Hajdu filmszemlés alkotásai, az elmúlt hetekben szinte folyamatosan műsoron tartott szociodráma és kosztümos életrajzi film. Valamint vígjáték, borzongás és a többi. E heti.
A Jancsó-féle Scherer-Mucsi-szenvedéstörténet újabb állomása, panelgettós szociodráma, drogozós zsarutörténet feldolgozása, Haneke fekete-fehér allegóriája, a szlovákok válasza Báthory Erzsébetre és a futnak még kategória a belvárosi mozik műsorán. E heti.
Az aktuális mozihéten Duncan Jones és Peter Sparrow scifijét, Haneke Oscar-esélyes drámáját ajánljuk a legnagyobb lelkesedéssel, míg a premierek között magyar vígjáték és francia kettős életrajzi filmregény szerepel. E heti.
Találatok száma:26; oldalak száma:3
Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres