Találatok száma:83; oldalak száma:9
Az EKF-évad egyik záró-, a Zsolnay Negyed kiállítóterének nyitókiállítása Pinczehelyi Sándor életműtárlata volt. A képzőművésszel május 10-én a Dominikánus Házban Varga Rita, a KME vezetője beszélget, este hattól.
Új helyszínen, ezúttal a Civil Közösségek Házában várja az érdeklődőket április 27-én szerdán 17 órától a Kis Esti Viták.
A Pécsi Galéria ezen a héten két programmal jelentkezik. A Széchenyi téri kiállítótérben látható képek alkotója, Jorinde Voigt közönségtalálkozóra érkezik hétfőn Németországból, kedden pedig a Zlatko Pica Alkotótelep gyűjteményéből nyilík tárlat a Kisgalériában.
Wahorn András lassan visszatérő vendég lesz a NemArt Galériában, olyannyira hogy most már naponta többször is felbukkan. Egy beszélgetés után, csak egy koncert esik jobban a kiállítást majd bepótolja a mester.
A Kis Esti Viták sorozat, ezúttal rendhagyó helyszínen, a Zsolnay gyár egyik új terében kerül megrendezésre március 30-án, délután 5 órától. A helyszínt a téma követeli meg, hiszen a városhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó intézmény múltjáról, jelenéről, jövőjéről szól majd a beszélegetés.
A baglaspusztai cigánytelepen élők megsegítésére szerveznek egésznapos programot a ZION-ba. Kerekesztal-beszélgetés, filmek, koncertek, kiállítás február 25-én pénteken.
Hogyan tovább Pécs? alcímmel ismét a városfejlesztés kérdéseiről esik szó szerda délután a Kis Esti Viták következő állomásán. A Pécsi Művészetek és Irodalom Házában 17 órától Bencze Zoltán, építész moderálása mellett szakemberek beszélgetnek a témáról.
Minden napra jut egy előadás ezen a héten, sőt még a függöny mögé is bepillanthatunk, ha ellátogatunk a Dominikánus Házba. A Nemzeti A testőr c. Molnár Ferenc drámával debütál, melyben tehetséges fiatal pécsi színészeket láthatunk. Ízelítő az eheti színházi kínálatból.
A Művészetek és Irodalom Háza ad otthont pénteken este az év magazinjának is megválasztott MúzemCafé fórumának. A beszélgetésen A Nyolcak Európája c. kiállításról esik szó, melyet a megújult Modern Magyar Képtárban tekinthetnek meg az érdeklődők. Az est vendége lesz Rockenbauer Zoltán, a kiállítás egyik kurátora.
A növekvő város megalkotójával Aknai Tamás beszélget január 10-én, hétfőn este hattól a Dominikánus Házban. A mester életművéből válogatott, de mindenek előtt egy sohasem létezett civilizáció mítoszát bemutató alkotásokból álló tárlat január közepéig még megtekinthető.
Találatok száma:83; oldalak száma:9
Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres