Maroknyi közönségek kántálták éveken keresztül, fellépésről fellépésre a Sötét van szövegét mikor Zoliék már a tervezett ráadást is kiterítették az asztalra. Akkor még tényleg volt bennük valami erősen Kispál-szagú, és jó esetben is csak epigonzenekarként tartotta volna őket számon a szaksajtó - ha egyáltalán foglalkozik az újabb pécsi underground-bandával. Mondani sem kell, hogy mostanra ez az underground mizéria Pécs egyik fő kiviteli cikkévé vált - a 30Y éves koncertjét két nappal az év vége előtt vezényli le az IH-ban.

Pár héttel ezelőtt azt indítványoztuk, ha nem lesz telt ház a Kolin és a Hangmás koncertjén, akkor pusztán üzletpolitika szempontjából, a profitmaximalizálás érdekében legyen minden hétvégén mondjuk PASO. Nem tudjuk, hogy a Pécsi Est Café programszervezői meghallgatták-e online imánkat, és a következő hétvégére is ezt szánják, de ezen a hétvégén lesz PASO, ez már egészen biztos. Meg Erik Sumo Band is. Mindkettő új lemezzel.

A hazai pálya első számú hangulatzenekara, ami újabb mint a 30Y, eredetibb mint a Psycho Mutants, rockosabb mint a Singas Project, finomabb mint a SKRU, és nem annyira komoly mint egy vakbélgyulladás. Épp ellenkezőleg. Élén az a fószer áll, akinek neve országosan Pécs szinonímájává vált, és aki pillanatnyilag az egyik legérzékenyebb szellemű zenész Magyarországon. A Harmada kíséretében hirdeti meg év végi akcióját a Kiscsillag az Ifjúsági Házban.

Szent Miklós alkalmából minden évben szolgál valami meglepetéssel a Szenes Klub. Többnyire ziccereket dobnak be, országosan kedvelt zenekarok klubkoncertjeit időzítik december 6-re közelébe. Ebben az évben a HS7 pottyant ki a Mikulás zsákjából, szalaggal alaposan átkötve, telaggatva hangszerrel, rajongókkal, sörcsapokkal, meg ami egy ilyen estéhez még kell. Aki elég rossz volt idén, bátran mehet, mert itt a virgácsot hangjegyek formájában kapja.

Közeledik az év vége (nyakunkon A Kulturális Évad, hajjajj), és persze hogy itt az ideje a rendes éves Kispál-stadionkoncertnek is. Ami most stadion helyett az Ifjúsági Házban kerül megrendezésre. Úgy is mondhatnánk: Lovasiék szűk családi körben akarják ünnepelni a huszonkettediket. A jegyekért már most kieséses körmérkőzésben zajlanak a boxmeccsek a jegyirodáknál, míg a mindörökké "kúl" Lovasi zenésztársaival együtt slágercunamit készít a próbateremben.

Az úgynevezett magyar rockzenére rég ráfért már egy ilyen zenekar. Akik nem arról írnak punkrock-számokat, hogy LA-ben várja őket a magángép, nem hánynak egymásra egy rakás népi hangszert, hogy felvállaltan magyar hagyományokba ágyazzák magukat, és nem hegesztik le agyontorzított, szélsebes riffekkel, dupla lábdobbal és sikoltozásokkal a közönség fejét. Hanem játszanak, szívből, valami könnyedet de keményet. Az Óriás a mi kis könnyűzenei C-vitaminunk. A Szenesbe érkezik az újabb adag, hétfő este.

Örmény-orosz-magyar koprodukcióban készül az orosz klubok egyik legfontosabb zenekara, akik egyre többször játszanak Magyarországon, és már Pécsen sem első alkalommal láthatjuk őket. Igéző ének, kreatív zenei megoldások, és talán az egyik legjobb népzenei fúzió a Lajtán innen. A Szenes színpadán hipnotizálja a közönséget Gaya és a Deti Picasso.

A rendszerváltás előtt, de már a világosodás után, amikor még bűn is lehetett őszintén beszélni, de a művészet már nyitogatta a száját, elkezdett működni egy maroknyi zenekar. A magyar alternatív egyeseknek nyers történelem, másoknak mindig friss, mindig megújuló jelenség. Valahol mindkettő.

Azt hihetné a név alapján az ember, hogy valaki végre hatékonyan próbálja orvosolni a pécsi alterbandák túlreprezentáltságát. És valami utolsó emberig tartó harcban, gitárnyakra kulcsolt kézzel, fej fölé emelt gitárral rohannak egymásnak a fiatal alterzenekarok frontemberei, hogy a színpadon csapkodják egymást halálra. A Bandák Balhéja azonban ennél sokkal kevesebb vérrel, de annál több zenével kecsegtet. Már ha sikerül elválasztani az ocsut a búzától. Teljes repertoár bemutatkozó szövegekkel nálunk.

A "mindent másképp értés" korszakaiban értelmiségiek ezreinek mutatta meg, hogy a másképp gondolkodó, a szellemi béklyókat nem tűrő magyar underground mekkora erőt képvisel. Azóta legendává lett, miközben a tengerentúlon szobafestőként és kamionsofőrként is kipróbálta magát - hogy aztán környezetvédelemmel foglalkozó utcai aktivista legyen. Menyhárt Jenő autonóm rockzenészből lett Greenpeace-agitátor, utóbbival kapcsolatos tapasztalatait foglalja össze nemrég kiadott könyvében. Ennek pécsi bemutatóján kerestük meg néhány kérdéssel a könyvről, a Greenpeace-ről, róla, és természetesen a Kiadóról.